Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Sümegi József: A népi vallásosság gyökerei és sajátos megnyilvánulási formái a bátai katolikusoknál

állapotok között talált rá a házára egy öreg katona, mert akkor, nem három, se hat, hanem harminc esztendeig kellett szolgálni a császárt. Itt is öregedtek meg a legények. Mikor aztán kiszabadultak a regula alól, élemedett emberek voltak, tapasztaltak és világot látottak. Ha hazavetödtek idegen országokból, csak a községeket járták és mert (tapasztaltak voltak) a hosszú katonáskodás alatt elszoktak a dologtól. Mondom a falukat járták és, mert tapasztaltak voltak, ahol lehetett segítettek is. Beszállt tehát ehhez a szerencsétlen, szegény asszonyhoz egy ilyen öreg katona. A jó asszony adott neki enni, inni, azután sírva mondta el neki az ő nagy baját. A katona nem szólt semmit, hanem csak megnézte jól a gyermeket és észrevétlenül, hogy a gyerek ne lássa, intett az asszonynak, hogy menjen csak ki a konyhába. A gyerek szokása szerint most is éktelenül sivalkodott. Az asszony bár máskor ilyenkor már azt se tudta, hogyan kedvezzen fiának, most hagyta sivalkodni. A konyhában azután azt mondta a katona az asszonynak, hogy ö tudja már mi a baja a gyereknek. Azért most ne is kérdezzen semmit se, hanem csak tegye azt, amit ö neki mond. Holnap, amikor reggel fölkel, tegyen úgy mintha a mezőre akarna menni kapálni. Készülődjön el úgy, amint máskor szokott. Titkon azonban menjen föl a padlásra és fúrjon egy lukat a mennyezetbe, pontosan a gyerek bölcsője fölött. Azután enni pedig készítsen a gyereknek rántott levest, tegye bele egy bögrikébe, melléje pedig tegyen egy nagy kanalat. Azután csókolja meg a fiát, zárja be maga után az ajtót, szóval tegyen úgy, mintha elmenne. Ne menjen azután sehova se, hanem óvatosan menjen a padlásra és nézzen le a lukon. El fog csodálkozni azon, amit látni fog. Az asszony tényleg úgy is tett. Megfúrta a lukat, elkészítette az ételt, kis bögrét, nagy kanalat, megcsókolta gyermekét és nem törődve annak éktelen lármájával úgy tett, mintha elment volna. Óvatosan felmászott a padlásra és lélegzetét is visszafojtotta, úgy várta mi lesz. Várt-várt hát egyszer csak, mikor már a gyerek megunta a sírást és látta, hogy hiába óbégat, nem jön senki babusgatni, megrázkódott és felült a bölcsőben. Hát akkor látja ám az asszony, hogy nem is az ő gyereke ül a bölcsőben, hanem egy csúf, öreg boszorkány. Kiszállt a bölcsőből, odament az asztalhoz és megnézte az ételt, amin nagyon elcsodálkozott, és így szólt: - Megöregedtem már, hétszer láttam a Dunát Dunának, hétszer pedig szántóföldnek, de ilyet még nem láttam. Mert bár azt sem értem, hogy hogyan lehet egy szopós gyereket egész napra magára hagyni, azután olyannak, aki még járni se tud, az asztalra készíteni az ennivalót, és pláne rántott levest. Bár ezeket se értem, mégis hagyom, de azt, hogy hogyan lehet kikészíteni kis bögrét és nagy kanalat, sehogy se értem. Hétszer láttam a Dunát Dunának, hétszer meg szántóföldnek, de ilyet még nem láttam. Ezzel azután, mivel enni nem tudott a kis bögréből nagy kanállal, visszabujt a bölcsőbe megint, mint kisgyerek. Mikor ezt az asszony látta, alig mert mozdulni a helyéről és remegve mesélte el a katonának a látottakat. A katona azután megvigasztalta az asszonyt és meghagyta neki, hogy ezentúl mindennap csináljon hasonlóképpen. Az asszony úgy is tett egy álló hétig. A hetedik napon azután a boszorkány megsokallta az éhezést, otthagyta az asszonyt, és cserébe visszahozta neki az igazi fiát, akit már régen máshova vitt el és maga feküdt a helyébe. Mikor a jó asszony meglátta az igazi fiát, boldogan ölelte keblére. A katonát pedig, mivel úgy megsegítette jó tanácsaival, örökre magához fogadta." 191