Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Vidák Tünde: Bábtáncoltató betlehemezés Vőrsön napjainkban

A falubeliek külön elismeréssel szólnak a betlehemezők „önfeláldozásáról"', mert úgy érzik, megbecsülésre méltók azért, hogy családos emberekként, esetenként kisgyermekes szülőkként, a szentestét családjuktól távol töltik, és a közösség érdekében tevékenykednek. A betlehemezők az 1990-es évek második felétől egyre inkább „reflektorfénybe" kerültek. Az évtized végén több televíziós-csatorna, regionális és országos média kereste meg őket, és készített felvételeket a betlehemes játékról, illetve az órás betlehemről is. A rendelkezésemre álló filmanyag alapján megállapítható, hogy valamennyi közszolgálati és jelentős kereskedelmi televízió sugárzott már róluk hosszabb-rövidebb tudósítást. Rendhagyó, Vörsön kívüli helyszíneken is bemutatták már betlehemes játékukat az elmúlt másfél évtized során. Ebből most három helyszínt emelek ki. Az 1990-es évek első felében Farkas László polgármester szervezőtevékenységének köszönhetően a vörsi betlehemezők az országházban, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének, Antall Józsefnek a tiszteletére mutatták be a játékot. 2000-ben az egyik kereskedelmi televízió magazin műsorában, élő adás keretében adták elő a betlehemezés egy rövidített változatát. (Megjegyzem, hogy a pásztorok álmaiban megjelentek az adott televíziós csatornára vonatkozó jókívánságok.) 2002-ben vett részt a csoport először betlehemes találkozón, Szekszárdon. 16 Ezzel a rendezvénnyel kapcsolatosan az hangsúlyozódott számukra, hogy találkozhattak és információkat kaphattak más vidékek betlehemes tradícióiról, illetve megismerkedhettek ezen hagyományok működtetőivel. Gondolhatnánk, hogy a hírnév egyfajta fizetség számukra, azonban a betlehemezők részéről nem ez a legjelentősebb szempont: ők annak a nagy múltú hagyománynak az ápolását tartják fontosnak, amelyet elődeiktől örököltek. Fontosnak tartják, hogy a faluért, a közösség érdekében tevékenykednek. Továbbá az is fontos, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, szívesen dolgoznak együtt, így bármilyen közösségi munka esetén is számítani lehet rájuk. Mindebből az is következik, hogy a bábtáncoltató betlehemes hagyomány kontinuitása általuk garantált. 16 Az „elsőszekszárdi betlehemes találkozó és konferencia" a Garay János Énck-Zenci Általános Iskola és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum közös rendezésében, 2002. december 19-én zajlóit. 166

Next

/
Thumbnails
Contents