Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Szalay Zoltán: Bölcske-Kálvária feltárásán előkerült 16–18. századi leletek restaurálása

nemes fémnek nyomait nem találtam, ennél a pártánál áttértem egy redukáló anyagra a hidroxilaminhidrokloridra. Korábban ugyanis jó eredményt értem el ezzel a szerrel honfoglalás kori szíj végek restaurálásánál. Használata fokozott óvatosságot igényel, mert csak az egyenletesen korrodált felületű fémeknél tanácsos használni, hiszen a színfémmel szemben oxidáló szerként viselkedik. (Ugyanakkor az ónt és a nemes fémeket érintetlenül hagyja.) Ezért előbb üvegkefével óvatosan eltávolítottam a lógó korróziót, majd a tárgyat 5%-os hidroxilamin oldatba tettem. Ebben addig lengettem a darabokat míg a korrózió el nem tűnt. Ebben az oldatban a gyöngyök is megtisztultak. Desztillált vizes öblítés után a darabokat, puha ecsettel tisztára töröltem. Végül polivinilacetáttal vontam be a fémeket és a gyöngyöket is. Nemes fémekre utaló nyomokat azonban ezzel a kezelési móddal sem tudtam kimutatni. A másik fajta blokkok, három darab nyújtott ovális alakú részből álltak, a végüket kihegyezve enyhén elhajlították. Az ovális darabokat réz drótra fűzött gyöngyökkel töltötték ki. A két végükön 3-3 sor, kisebb vágott gyöngy, a közepén négy sor fúvott gyöngy volt. A lehullott gyöngyökből a hiányzó részeket ki tudtam egészíteni, kivéve a jobb oldali darabot, azt üresen hagytam. A hiányzó felfűző szálakhoz régi többszálas villanydrótokból nyertem megfelelő darabokat. Ezeknek előnye még, hogy már eredetileg is szigetelve vannak korrózió ellen. A pergameneket puha ecsettel megtisztítottam, utána Plexisol 3%-os oldatával itattam át. Ezután az összeillő darabokat összeragasztottam. Ragasztónak polivinilbutirátot használtam. Az összeillő darabok összekeresése és összeragasztása elég hosszadalmas idegölő munka volt. A masni alakja, valamint az apró darabok összeillesztése nehézé tette a munkát. Legtöbbször csak két csipesszel, nagyító alatt tudtam az összeragasztásokat elvégezni. így sikerült mindegyik pergamen masnit többé-kevésbé helyreállítani. Miután befejeztem az egyes blokkok helyreállítását sor kerülhetett az abroncsra való felerősítésükre, melyet Henkel gyártmányú Fa ragasztóval végeztem. Végül a megtisztított fiitterek felragasztása következett. Ezeket ugyan úgy kezeltem, mint a többi fémet, de itt három flitter felületén is megmaradt némi ezüst. A csontok konzerválása polibutilmetakriláttal történt. Mivel a felületükön leveles leválások voltak, előbb 5%-os oldattal itattam át, majd a száradásig keskeny szalaggal szorosan átkötöztem őket. Azért használtam a kötözéshez szalagot, hogy a kötözés ne hagyjon nyomot a csonton. Utoljára ennek a pártának is készítettem egy bársonnyal bevont polisztirol dobot, amire felerősítettem. (21-22. kép) 21. kép: Restaurált párta oldalnézetben. 22. kép: Restaurált párta elölről. A pártákat dobozokban kell raktározni, és lehetőleg rögzíteni kell a dobokat, hogy az esetleges mozgatás ne okozzon a tárgyakon sérülést. A dobozokban történő raktározásnak még az is előnye, hogy a viszonylag kis térben felszabaduló kis mennyiségű benztriazol párolgó inhibitorként viselkedik a fémekkel szemben. * Befejezésül elmondhatjuk, hogy e leletegyüttes restaurálása, hasznos tanulságokkal szolgálhat más hasonló munkákhoz. Talán sikerült rámutatnom arra is, hogy az ilyen összetett - szerves anyagokat, fémmaradványokat, gyöngyöket, stb., egyaránt tartalmazó - leletek esetében a restaurálás egyes lépései milyen bonyolult összefüggésben állnak egymással. Az eredményes restaurálás egyik fő feltétele, hogy az ezeket az összefüggéseket idejében felismerjük, és a szerint végezzük el a munkát. 482