Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Vass Erika: Egy cikói német ház élete

Kiszler Albertet, miután sebesülten hazatért a háborúból, 1945-ben malenkij robotra vitték a Szovjetunióba , ahol négy évet töltött el egy bányában dolgozva. Csak évek múlva kaptak tőle az itthoniak egy fényképet, ami életben maradását bizonyította. Felesége pedig úgy küldött magáról és két gyermekéről fényképet férjének, hogy rávarrta azt a levelezőlapra. Kiszler Albert távolléte alatt édesapja mellé a felesége állt be a férfi munkák elvégzésére. Az ő szüleit és testvérét sokakkal együtt Németországba telepítették, akikhez a politikai tiltás miatt először csak 1958-ban jutottak ki. Kiszler Albert 1949-ben tért haza a Szovjetunióból. 1951-ben született meg Albert nevű fia, aki később téeszelnök, majd tanácselnök lett Cikón. A HAZ MODERNIZÁLÁSA A helyiségek funkciójában nem történt változás az 1950-es években sem. A legjelentősebb újításra Kiszler Albert hazatérése után, 1952-ben került sor: ekkor vezették be a villanyt a lakórészbe. A gazdasági épületekben erre csak később került sor. A téeszesítés következtében a jószágokat eladták, a gazdaságot felszámolták. Csupán a család szükségletére tartottak hízókat, illetve Kiszler Albertné kérésére az 1960-as években eladásra nyulakat tenyésztettek. így a gazdasszony is hozzájárult a kereset növeléséhez a téesz idején. A nyulak szállításához már nem volt szükség lovas kocsira, elegendő volt egy kézzel tolható kiskocsi is. A nyulakat „Szent Jánoshoz [szoborhoz], az utcára a hídhoz" vitték leadni. Emellett Kiszler Albertné kukoricát, mákot íratott részesben a téeszben. Kenyeret a téesz megalakulásáig sütöttek otthon: „... utána már nem voltunk saját gazdák... Annyira megszoktuk a mi kenyerünket, hogy termésben kaptunk valamennyit a téesztől, keretet. Abból sütöttünk még kenyeret. " A csikótűzhely az 1950-es években tönkrement, helyette újabb típusú sparhetet vásároltak. A szobákba az 1960-as években széntüzelésű kalor kályhákat tettek. Szenet eleinte Bonyhádról hoztak, úgynevezett Schlamot, azaz iszapszenet. Ezt a présházban tárolták, s az ebből lefaragott részt vitték be a szenes vödörben a kályhába. Amikor fával, rőzsével alaposan begyújtottak, akkor tették a tűzre a szenet. Az 1970-es évektől Hidasról darabos tojásszenet hoztak. Az 1960-as évektől felsőfokú tanulmányaik miatt mindhárom gyermek kollégiumban lakott, majd munkahelyeik miatt ketten Bonyhádon telepedtek le, a harmadik gyermek pedig Székesfehérváron. Cikóra csak hétvégenként látogattak, és ezért nem volt igény a ház átalakítására. A gyermekek párválasztásukban is tükrözték a kifelé nyitást: míg 1762-től minden feleség cikói születésű volt, addig Kiszler Gyula és Albert a falujukon kívülről választottak maguknak házastársat. Az általuk elsajátított városi életforma, értékrend idővel visszahatott a cikói házra. Az 1960-as évek végén, amikor már megszűnt az egyéni gazdálkodás, a nyári konyha végénél kerítéssel választották el a gazdasági épületeket a lakórésztől. Az előbbibe szorultak s tyúkok, és így a lakóépület előtt virágoskertet alakítottak ki, illetve egy sor csemegeszőlőt ültettek. A há2 előtti részt füvesítették, és ezzel sikerült megakadályozniuk azt, hogy a lejtős telekről nagy esőzések idején i víz kimossa a földet. A kerítést 1979 őszén cserélték ki az akkoriban népszerű, pirosra festett vaskerítéssel. Rádiót 1962-ben vásároltak, amikor az már nem zavarta a tanulásban a gyerekeket, televíziót pedig 1966-ban. Cikóról összesen több, mint 200 személyt vittek el a Szovjetunióba. REDER 1991. 74. 461 A Kiszler család 1958-ban.