Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Vass Erika: Egy cikói német ház élete

faszékek, melyek a fal melletti asztalnál álltak, a szomszédos Ófaluból származtak. A lakókonyhában volt a mosdóállvány a lavórral és a tükörrel, továbbá az ágy és a vizespad (Wasserpank), amelyen a vízzel teli vödrök álltak. A hímzett fésű- és kefetartót a falra akasztották. Sarokpad nem volt. Sütéshez-főzéshez és fűtéshez egyaránt csikótűzhelyet

55 (Ofe) használtak, amit szintén az amerikai pénzből vásároltak. Ez két főzőlapos volt, és két sütő volt benne egymás felett. Amikor már kezdett megsülni a hús, kicserélték a tepsiket. Gyújtósnak az összetört kender maradékát használtak, illetve a gyümölcsösből és a szőlőből származó fával és rőzsével tüzeltek. A tél kezdetén a kisbíró hirdette ki, hogy aki tűzifát akar vásárolni az akácerdőben, az másnap 10 órára jelenjen meg ott. A bíró és két esküdt 5-6 fát jelölt meg ugyanazzal a számmal, ennyit kellett megvásárolnia egy-egy személynek. Ha soknak tartotta, később megosztotta egy ismerősével. Az erdőben csak méter hosszában aprították fel a fát, majd otthon a fészerben tárolták. Ami ide nem fért be az ugyancsak itt elhelyezett lovas kocsi miatt, azt az udvarban rakták össze. A tavaszig tartó rőzsézés az asszonyok feladata volt. Rossz idő esetén varrással, a télen kötött pacskerek talpalásával töltötték az időt: „Mindig találtunk munkát magunknak." A férfiak ilyenkor szalma, kukoricaszár, takarmányrépa, korpa, csicsóka, polyva keverékéből szecskát vágtak a teheneknek meg a lovaknak. A szombat a mosás napja volt, a férfiak pedig szénáért, zöld takarmányért mentek. A kimosott ruhát télen is a gangra teregették ki kötelekre. A világosságot petróleum lámpa szolgáltatta. A hajnali, etetés előtti kenderfonást faggyúmécses (Fettlicht) világánál végezték. Az istállóba viharlámpát vittek magukkal. Az eredetileg istállónak épült helyiségből kialakított nyári konyhában (Sumer Kiche) volt a füstölő (Raacherquelm) a két beépített üstházzal, a kemence (Packofe) és a rakott Sparhet. Ablaka nem volt a helyiségnek, a fény a belső, üvegezett ajtó ablakain jutott be. Kiszler Albertné a kemencét nemcsak kenyérsütésre használta, hanem a húsvéti sonkát is ebben készítette el: Nagyszombat reggel a kenyérrel együtt rakták be a kemencébe a kenyértésztába csavart sonkát. így tehát a kenyérrel együtt, kb. másfél óra alatt kisült a sonka is. Amikor kivették a sonkát, a gyerekek már várták, és melegen leszedték róla a kenyérhéjat. A kenyér berakása után fél órával következett a kuglóf, a diós és a mákos kalács. A másik fontos alkalom a lekvárfőzés volt. A szilvalekvárt négy órán át főzték az üstben, majd a szilkékbe tett lekvárt pergamenpapírral lekötötték, és berakták a kemencébe. így a teteje megkeményedett, s hosszan elállt. A cikói németek a szilva mellett gyalogbodzából (esete, Atich, latinul Sambucus Ebulus) is készítettek lekvárt (Latwerche). Ehhez a gyalogbodzát megtisztították a leveleitől, összeaprították, szőlőprésben kipréselték, majd folyamatos keverés közben kb. nyolc órán át főzték. Az üstbe egy törött tányér darabját is beletették, nehogy leégjen a lekvár. Cukrot nem tettek hozzá, anélkül is elég édes lett. Megfázáskor is nagy hasznát vették. 1938-ban, a gazdaság virágzása idején a konyha elé fúrattak egy pumpás kutat az ófalusiakkal, hogy megkönnyítsék a házi munkákat és a jószágok itatását. így már nem kellett olyan nagy távolságon cipelni a vizet, mint korábban. A nyári konyha volt a helyszíne a disznóvágások munkáinak is. Az ide beépített üstházban melegítették a vizet, főzték a húst. Majd itt füstölték meg a kolbászt, sonkát is. A padláson (Pode) tárolták a gabonát. Hombár nem volt, hanem a padlásra halmokba öntötték ki a búzát, árpát, rozst és zabot. A búzába egy virágcsokrot tettek, amit Werzpischlnek neveztek. Ezt a védő szerepű csokrot 22 gyógynövényből készítették, amelyek összegyűjtése kb. két hétbe tellett. Addig a már megtalált virágokat a pincében őrizték. A Werzpischlt augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a cikói Ótemplomnál a búcsú keretében Egy zsák felirata. Egy hasonló típus fényképét közli ZENTAI 1995. 95. 457