Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Glósz József: Társaság és társadalom (Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához)

Összességében a hivatali piramis tükrözi a megye birtokos nemesi társadalmának belső szerkezetét, a hierarchia magasabb fokára magasabb státuszú körből rekrutálódtak a tisztségviselők. A Tolna megyei adatok alátámasztják Hajnal István megállapítását, amely szerint a családok meghatározott köre adta az alispánokat, míg más famíliák csak a szolgabíróságig juthattak el. Ennek csak látszólag mond ellent, hogy az al- és részben a főszolgabírói poszton valamennyi réteg képviselővel találkozunk, hiszen míg az alullévők számára ez érett korukban pályájuk csúcsát, megélhetésük forrását, az elit fiatal képviselői számára egy ígéretes karrier kezdetét jelentette. Ennek szemléltetésére vázoljuk Dőry Gábor pályáját, aki 1827-ben al-, 1830-ban főszolgabíró, 1836-40 között másod-, 1840-45 között első alispán, majd ezt követően karrierje kiemeli a megyei keretek közül. A vezető családok fiainak másik csoportját Magyary-Kossa József, Gindly Rudolf testesíti meg, akik az obligát jogi végzettség megszerzése után csak rövid időre vállaltak hivatalt a jogi és közigazgatási gyakorlat megszerzése, a vármegye működésének megismerése céljából, majd ezt követően a gazdálkodáshoz visszavonulva táblabíróként csak alkalmanként folytak bele a megye irányításába. E születés által determinált közigazgatási-politikai karrier egyre kevésbé elégíthette ki a szegényebb, s egyúttal szerényebb státuszú családok tehetséges, képzett fiainak becsvágyát. Törekvésük kettős volt: elhárítani az egyéni felemelkedés útjában álló oligarchikus akadályokat, s az eddig műkedvelő módon, szerény javadalmazás ellenében végzett közigazgatási tevékenységet egy, a megélhetést szavatoló főállású hivatalnoki pályává formálni át, ami távlatilag előrevetítette a földbirtokhoz kapcsolódó nemesi-rendi közigazgatás felszámolását, a földesúri-tisztségviselő státusz kettéválását gazdálkodó, a magánéletbe visszavonuló földbirtokosokra, és birtokát vesztett, az állam vagy a megye szolgálatába lépő hivatalnokokra. E folyamat első jelei már az 1840-es években mutatkoztak, ám kiteljesedni csak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő önkényuralom időszakában tudott. Az azonos szociológiai helyzet nem determinálta e réteg pártválasztását, egy részük a birodalom, míg mások az önálló magyar polgári állam szolgálatában látta jövőjét. Kiszolgáltatott helyzetükben számosan politikai pálfordulásra kényszerültek, kitéve magukat a nemzeti közvélemény megvetésének. A Habsburg kormányzat két okból is érdekelt volt e törekvések támogatásában: egyrészt Magyarország újjászervezése, birodalmi integrációja sürgetővé tette a modern közigazgatás megszervezését, másrészt az engedetlen megyék megtörése csak az egzisztenciálisan független táblabírói rétegnek fizetett hivatalnokokkal történő felváltása révén valósulhatott meg. így válhatott az ügyvédeskedő Forster Károly már az 1847-48-as országgyűlésen Tolna megye konzervatív követévé, majd a szabadságharc bukása után megyefőnökké. Öt e poszton Nagy Lajos követte, aki 1848 előtt csupán alszolgabíróságig vitte. Az új típusú egzisztenciák körébe sorolható a másik oldalon a Perczel fivérek, Mór és Miklós látványos katonai karrierje, testvéreik Béla és Imre alispánsága 1849-ben. Míg az ő felemelkedésüket még igazolhatta a jól csengő név, Fördős István korábbi alszolgabíró alispáni tisztsége a magyar kormány szolgálatában 1849 nyarán egyértelműen egy új világ beköszöntésének jele volt. A vármegyét évszázadokon át uraló jómódú földbirtokosok a forradalom alatt kivonultak irányításából, hogy 1867 után végleg távozzanak onnan. Mint Tolna megye birtokos nemessége belső tagolódásának vázlatos bemutatásából is kitűnik, a rendi tudat, a közös értékek, hagyományok, életvitel által egybeforrasztott réteget anyagi viszonyai, politikai hatalma, területi, vallási elhatárolódása következtében már a 19. század elején is érzékelhetően elkülönülő csoportokra oszthatjuk fel. A csoportképző tényezők közül a 19. század első felében a vallás, a hagyományokon alapuló presztízs szerepe csökkent, ugyanakkor a demográfiai és gazdasági változások következtében a differenciálódó vagyon, a szakszerűség iránti növekvő igény okán pedig a műveltség szerepe felértékelődött. Ezzel párhuzamosan a politikai pártállás háttérbe szorította a klán szellemű kötődéseket. A birtokos nemesség egésze, sőt az ország jövője szempontjából is fontos volt, hogy a változó körülmények között hogyan alakul a birtokos nemesség átszerveződő csoportjai, illetve az onnan kiszoruló elemek, valamint a felbomló táblabíró világ és más rétegek közötti kapcsolat, hogyan formálódik a társadalom új szerkezete, az eltérő célok eredőjeként milyen politikai törekvések fogalmazódnak meg, s ami talán ennél is fontosabb, milyen új értékrend formálódik. A napi élet során a gyakran egymás ellen ható egyedi esetek sokaságából kibontakozó társadalmi tendenciák a korabeli forrásokban nehezen érhetők tetten, 7 HAJNAL é.n. 170. 372