Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)
Balázs Kovács Sándor–Gutai István: Sárközi családok megtelepedése a temesközi Végváron
Sajátos képet mutat állattartásuk is. Az 1895-ben és 1911-ben végzett állatösszeírásból azonnal látszik, 75 hogy a szarvasmarha- és lóállomány csaknem megegyező nagyságú. 1895-ben még több marhát tartottak, mint lovat (778 marha, 603 ló), de 1911-ben a lovak száma már erősen megközelítette a szarvasmarhákét. szarvasmarha ló sertés juh baromfi méhcsalád 5 77 778 603 1649 2400 7838 158 l 78 791 748 1317 442 1895-ben a szarvasmarhák közül 41 bika, 444 üsző és tehén, 293 ökör és tinó, összesen 778 db volt. 1911-ben 47 bika, 369 tehén, 159 ökör és tinó, 185 üsző és 31 szopós borjú, összesen 791 db volt. 1895-ben a lovak száma 603, ebből mén 56, kanca 316, herélt 231. 191 l-ben viszont 748, ebből mén 76, kanca 455, herélt 217. Szamár, öszvér, kecske egyetlen egy sem volt. Fényes Elek 1839-ben még azt írhatta a temesiekről, hogy „a szarvasmarha tenyésztés a románoknak, szerbeknek és magyaroknak legkedvesebb foglalatossága." Megjegyzi, hogy „a temesi ökör és tehén termetére kisebb a békésinél, csongrádinál, de zömökebb, csontosabb, s könnyen hízó. " Ezzel szemben Galgóczi Károly 1855-ben így ír: „A temesvári kerületben a Bánátban nincs azon kiterjedése a marhatenyésztésnek, mint millyet az olly jó földű buja vidéken remélni lehetne. Okozza ezt azon körülmény, hogy legelő kevés van a nép kezén, sőt ezen rétek, s legelők egy része is feltöretvén gabona termesztésre fordíttatik..." Majd így folytatja: „A földes uraknál pedig a feltörhető földeknek nagyobb részt mívelés alá vételén kívül a régi dohányos telepítések szorították meg az állattenyésztést, melyek most már többnyire rendszeres és pedig népes falvakká alakulva, sok földnek jutottak használatába. " 1911-ben a környéken egyedül Végváron tartottak ökröt és tinót, amit igáztak is (122 db). A többi község magyarsága szarvasmarhát nem fogott igába. A szarvasmarha-állomány fajta szerinti összetétele Év magyar-erdélyi mokány vagy riska pirostarka bronzderes egyéb színes bivaly 1895 81 489 106 89 47 43 4 1911 82 128 - 665 - 1 2 Az erdélyi szürke marha alacsonyabb, rövid lábú, szarva is kisebb, mint alföldi rokonáé. Igázásra és hústermelésre alkalmas, de tejhozama nem jelentős. Erdélyben, Máramarosban és a Bánságban élt a kis termetű mokány marha. Ez a szürke erdélyi magyar fajta rokona, de kisebb annál. Jól tejelő, igénytelen fajta. A szarvasmarha-állomány történeti ingadozása, területhez vagy népességhez mért sűrűségének változása elég szembetűnő. Létszáma a 18. század dereka óta csökkenő tendenciát mutat, noha a 19. század utolsó évtizedeiben volt növekedés. 1880-ban Erdély területén 481, Magyarországon 335 szarvasmarha jutott 1000 lakosra, de a Duna-Tisza közén csupán 227, a Bánátban 276. 83 A tüzelős ól emléke él még. Szénatartó állt a bejárattal szembeeső falnál, fölötte vacok volt, amin a béres vagy a gazda fia hált. A takarmányt lapos fenekű két fülű nagy kasban hordták az istállóba. A végváriak ezt a hátukra vették. A szarvasmarha takarmányozása sokban eltért a lovakétól. Marhának ritkán adtak szemes abraktakarmányt: zabot, árpát, kukoricát. Heverő marha szénát sem kapott tisztán annál több szalmát, ponyvát, töreket. A telelő marhák egyik legfontosabb takarmánya a 19. században már a kukoricaszár volt. Régebben az első kaszálású MEZŐGAZDASÁGI STATISZTIKA 1897. 556-557. NÉPSZÁMLÁLÁS 1913/a 738-739. MEZŐGAZDASÁGI STATISZTIKA 1897. 554-555. NÉPSZÁMLÁLÁS 1913/a 738-739. FÉNYES 1939. 334. GALGÓCZI 1855. 234-235. MEZŐGAZDASÁGI STATISZTIKA 1897. 554-555. NÉPSZÁMLÁLÁS 1913/a. 738-739. GAÁL 1966. 394. 327
