Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)
Keszi Tamás: Attila és a nyergekből rakott máglya
Keszi Tamás Attila és a nyergekből rakott máglya A mauriacumi csata leírásának egyik híres része az ütközet másnapján a hun táborban lejátszódó eseményeket mondja el. Jordanes szerint Attila nyergekből hatalmas máglyát rakatott arra készen, hogy tűzbe vesse magát, ha Aetius csapatai rátörnek: „Fertur autem desperatis rebus praedictum regem adhuc et suppraemo magnanimem equinis sellis construxisse pyram seseque, si adversarii inrumperent, flammis inicere voluisse, ne aut aliquis eius vulnere laetaretur aut in potestate hostium tantarum gentium dominus perveniret. " Az esemény történeti hitele enyhén szólva kétes: ha Attila valóban tartott is az ellenségtől, saját csapatait aligha demoralizálta ilyen látványos módon. 2 A színpadias jelenet legfeljebb annak igazolására alkalmas, hogy a hunok nyergei fa felhasználásával készültek 3 , illetve a „nemes vadember" arcképét színezi. Az epizód nagy valószínűséggel Cassiodorus elveszett gót történetéből került Jordanes Geticájába, kérdés, hogy ő honnan vette értesülését. Eckhardt Sándor elképzelhetőnek tartja, hogy a nyergekből rakott máglya gondolata „keleti lovasnépi hagyományra" vall. Ez önmagában természetesen nem lehetetlen. Az elhunyt hun előkelőket ugyan koporsóba fektették, de halotti áldozataik bemutatásában a tűz is szerepet játszott 5 , ráadásul a hadjárat során elesetteket nem mindig a köznapi gyakorlatnak megfelelően temetik el. Ilyen hagyományt azonban egyelőre nem ismerünk, a görög eredetű pyra pedig - a latin rogus helyett inkább arra utal, hogy a történetnek görög szöveghellyel van kapcsolata. A görög nyelvű irodalomban szép számmal találunk olyan történetet, amelyben a hős elégeti magát, esetleg más szándékozik vele ezt tenni: Héraklés az őrjítő fájdalom elől menekülvén veti magát pyrára , Kroisost Kyros szánja hasonló sorsra. 8 A legpontosabb párhuzamot minden bizonnyal Sardanapallos esete szolgáltatja. Az utolsó asszír király a görög hagyomány szerint palotája berendezéséből, többek között klinéiből hatalmas pyrát, halotti máglyát rakatott, amin elégette magát, nehogy ellenségei kezére kerüljön. Sardanapallos - akiről a hagyomány azt is tudni véli, hogy ő alapította a kisázsiai Anchialét, ahol szobor és sírfelirat őrizte emlékét - széles körben ismert alakja az antik irodalomnak. Történetet először Ktésias, II. Artaxerxés perzsa nagykirály orvosa jegyezte le. 9 A történetet felhasználta Poseidónios is Históriai című munkájában, melynek szövegét Diodóros Bibliothéké historikéje tartotta fent, valamint a naukratisi Athénaios; Aristobulos elveszett történeti könyvéből került bele Arrianos Anabasis Alexandrujába. Személye szerepel a nagy mesélő, Lukianos Nekrikoi dialogoiában, Strabón Geógraphikájában. A latin szerzők közül 1 Iordanis: Getica 213. Magyar fordítása: „Beszélik, hogy a nevezett király, a ki még ezen kétségbeesett helyzetben is mindvégig fenkölt (sic!) lelkületet tanúsított (sic!), lónyergekből máglyát készített és magát a lángok közé akarta vetni, ha ellenségei betörtek volna, hogy senki az ő sebének ne örvendezhessen és annyi nép ura az ellenség hatalmába ne jusson. " (JORDANES 100.) 2 A csata leírását színező epizódokat Cassiodorus „retorikus fantáziája" termékének tartja ECKHARDT 1940, 155. 3 BÓNA 1991,97. 4 ECKHARDT 1940, 155. 5 BÓNA 1991, 180-186, 189-195., 203-206. 6 Szép példa erre a honfoglaló magyarok szentgalleni kalandja, ahol két szerencsétlenül jártat társaik roguson hamvasztottak el. MHK 337. Ugyanez magyar fordításban: HKÍF 248-249. Lehet, hogy a hamvasztás itt a természetellenes halál következménye: SÁRKÖZI 1996, 91-118. Arra à mongol szokásra, hogy az idegenben elesetteknek a fejét viszik haza, szintén találni magyar példát: 954-ben a magyarok mindent elkövettek, hogy a Camrai-nál elfogott egyik 'királyi ivadéknak' legalább a fejét visszaszerezzék HKÍF 242-243., Catalogus II, 1046. Sárközi tanulmányában további példák találhatók arra, hogy egy nemzetségi társadalomban nem írják elő szigorú kánonok a temetkezési szokásokat - a különböző hagyományok jól megférnek egymás mellett. Ebből a szempontból nem teljesen elképzelhetetlen Mesterházy Károly feltételezése, hogy a honfoglaló magyarok egyes csoportjai sziklafülkékbe tették halottaik hamvait (MESTERHÁZY 1994, 195-205.), bár a Balkánon a hasonló sziklasírokat a Kr. e. I. évezredbeli trákokhoz kötik: OPPERMANN 1984, 52, 27-28. képek. 7 APOLLODÓROSZ II, 7, 7. 8 HÉRODOTOSZ I, 86. 9 JACOBY 1958, 447-448. A további szerzők szöveghelyeinek pontos adatai megtalálhatók a Real-Encyclopädie 2436-2475. Ktésias perzsa forrásokat felhasználva írta könyvét: DREWS 1965, 129-142. Sardanapallos nevét azonban már Hérodotos és Aristophanes is ismeri, ami alapján feltételezhető, hogy az öngyilkosság története sem volt ismeretlen a görögök előtt. Valószínűleg itt is olyan panelről van szó, melynek eredete kinyomozhatatlan. 63