Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)

Langó Péter: Megjegyzések az alánok és a magyarok 10. századi együttes beköltözéséhez

és a Uz, Uza személyneveket pedig nem tartotta meggyőző érvnek esetleges úz töredékek magyarországi megléte mellett. ' Györffy György valószínűleg az ő hatására kapcsolta össze az Oszlár nevű helyekkel ezeket a településeket. A forrásokban szereplő nevek mellett azonban már az Ártándon talált régészeti leletek is az úzok Kárpát-medencei jelenlétére utalnak. Az oklevelekben előforduló Úz helynevek és személynevek mellett Kristó Gyula, Makk Ferenc és Szekfű László által összeállított adattár idevonatkozó helynevei is az úzok magyarországi beköltözésére utalnak. 64 Ezek nyomán nem elképzelhetetlen, hogy a Temes megyei Hozlar, Huzlar település, a Pest megyéében fekvő Ozlar/Vzlar helység és a somogyi Azlar/Vzlar ilyen úzok által lakott község volt. A somogyi település úzokkal való kapcsolata pedig azt jelenti, hogy nem kell feltétlenül egy a kunoktól független alán beköltözést feltételezni, mivel az összes többi adat a 13. század második feléből, vagy még későbbről való. Az Oszlar települések pedig lehettek a vidini harcok után letelepített jászok szállásai ugyanúgy, mint esetleg később, a 13. század második felét követően Moldvából bejövő kisebb közösségek falvai. A rendelkezésre álló adatok alapján azonban nem állítható biztosan, hogy a II. András által kiállított oklevél, amely a pannonhalmi apátság és a székesfehérvári káptalan közötti birtokviszonyt volt hivatva rendezni, „villa Azalar" helyneve kapcsolatba hozható-e az úzokkal; ez azonban nem jelenti azt, hogy az Oszlar helynevü települések a 10. században keletkeztek. 65 V. A kérdés régészeti vonatkozásai Ki kell még térni a problémakör régészeti vonatkozásaira. Kérdés, hogy a Györffy György által felvetett történeti interpretációt mennyire támasztják alá a régészeti forrásokból levonható történeti következtetések. A kérdés több részre bontható: először azt érdemes megvizsgálni, hogy a honfoglalás kori leletanyagban van-e olyan emlék, amely közvetlenül utal a magyarok és az alánok kapcsolatára; másrészt azt is érdemes megvizsgálni, hogy a valamikori Oszlar, Eszlar települések környezetében elkülöníthető-e egy a régészeti megfigyelések és a leletanyag alapján jól körülhatárolható csoport. Abban az esetben, ha ilyen egységet sikerül körülhatárolni, kikerülve azt a módszertani hibát, amely a tárgyak adott etnikummal történő megfeleltetésén alapul, felvethető esetleg a következő kérdés: ez a közösség tekinthető-e a rendelkezésre álló forrásanyag alapján egy etnikumában, vagy szokásmódjában a honfoglaló magyaroktól különböző népességnek? 66 1. A honfoglalás kori magyarokhoz köthető sírokban vannak olyan tárgyak, melyek párhuzamai arról a területről is előkerültek, amelyet a kutatók a 9-10. századi alánok szállásterületének tart. A honfoglalás kori hajfonatkorongok előzményeit az alán leletanyagban fedezték fel a régészek. 7 A gömbsorcsüngős fülbevalók nyomán, valamint egyes veretes övek tartozékaival kapcsolatban (Veréb, Karancslapujtő) szintén nagy hangsúlyt kaptak az adott tárgyak steppei párhuzamai. 6 Az alánok által is lakott régióból kerültek be olyan régiségek is, melyek a magyar emlékanyagban mindezidáig egyedinek számítanak; ilyen például a Karos II. temető 11. sírjában lelt ujjtámaszos szablya, amely megvan az alánokkal kapcsolatba hozott, Martan-Cu (Grusevoje) és Koban lelőhelyeken is. 69 Keleti hozadéknak tartja a kutatás az Eger­Szépasszonyvölgyben és a Csornán előkerült szaltovói típusú fülkanalat, 70 valamint a szintén csak szórványosan előkerülő bronz tükröket is. 71 "KNIEZSA 1938,439. 64 Helynévként előfordul: AUO VI. 193, (ugyanaz: CD II. 326; RA I. 174, idézi még: LMAEH 392.: Wzd, 1196) AUO VIII. 10. (1261); AUO IX. 235. (Vzd 1279); személynévként: AUO I. 110 (1211), AUO I. 315. (1233), HO IV. 45. (Wz, 1265), AUO VIII. 333. (1270), AUO I. 67 (Wzd vinitor, 1171), AUO IX. 194. (1277), AUO XII. 269. (1279), AUO I. 77. (Wzd vinitor, személye megegyezik az 1171-es bakonbéli oklevélben említettel, 1181), AUO I. 124. (1211), AUO V. 159. (1291), AUO X. 305. (1298), AUO XII. 630. (1298), AUO XV. 643. Lásd még: KRISTÓ - MAKK - SZEGFŰ 1974, 21-22; GOMBOS III. 2269, GYÁRFÁS II. 177; HATHÁZI 1996, 230; Az ártándi leletről: MESTERHÁZY 1976. A lelet úz sírként való interpretálását vitatta: PÁLÓCZI 1993, 27. 65 AUO VI. 460-477. 66 BÁLINT 1994, 43-44. 67 FODOR 1980; FODOR 1994, 57; RÉVÉSZ 1998, 524. 68 SCHULZE-DÖRRLAMM 1991; FODOR 1994, 57; MESTERHÁZY 1994; RÉVÉSZ 1988; RÉVÉSZ 1998. 69 RÉVÉSZ 1996, 184; VINOGRADOV 1983; HAJNRIH 1995, 199. 70 NAGY 1969, 85-86; RÉVÉSZ 1996,b. 387; LAKNER 1889, 267. 71 BÁLINT 1975, 57-58; RÉVÉSZ 1998, 524-525. 327

Next

/
Thumbnails
Contents