Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)
Bernert Zsolt–Kustár Ágota–Szikossy Ildikó: Az Edelény–Borsod református templom körüli temető embertani vizsgálata
A végtagváz egyéni metrikus adatait a 11. és a 12. táblázatban közöljük. A vizsgálati anyagból 37 felnőtt egyén (21 férfi és 16 nő) vázcsontjai voltak alkalmasak testmagasság számításra. A férfiak átlag magasságát 168,4 cm-re, a nőkét 158,8 cm-re becsültük. Morfológia A koponyákon vizsgált 14 morfológiai jelleget nemek szerint bontásban a 10. táblázatban adtuk meg. A koponya felülről a férfiak között leggyakrabban ellipszis alakú, nőknél ovális vagy elipszis formájú volt. A nyakszirt csaknem kétszer gyakrabban volt ívelt, mint ahányszor kúpos alakú. A homlok a férfiaknál egyenes, gyakran enyhén hátraívelő, a nőknél dominánsan egyenes vonalú lehetett. Az orbita a férfiaknál szögletes, nőknél szögletes, vagy csaknem szögletes formájú, a fossa canina közepesen mély, a felső fogsorív parabola szerűen széttartó volt. A sutura metopica férfiaknál kettőször gyakoribb volt (12,5%), mint a nőknél (6,25%). A lambda varrat csontocskái az esetek csaknem felében megfigyelhetőek voltak. Jelentős volt a nemi különbség e szempontból, mert a nők 75%-ában a férfiaknak kevesebb mint 30%-ában volt megfigyelhető ossa wormiana. Torus palatínus csak ritkán volt megfigyelhető. A spina nasalis anterior közepesen volt fejlett, a nőknél leggyakrabban kicsi méretű volt. Érdekes az apertúra piriformis alakja, mert az általánosan gyakori anthropin forma mellett a férfiaknál a sulcus praenasalis forma is gyakori volt (43%). Patológia A csontvázon megfigyelhető patológiás elváltozások típusai és azok becsült aránya nem mutat szembeötlő eltérést más Kárpát-medencei népességekhez viszonyítva. A középkorban gyakori fokozott fizikai munkára jellemző csontszerkezeti elváltozások a borsodi népességben is gyakoriak voltak. Csontkinövések az izmok és szalagok eredési és tapadási területeinél a csigolyatesteken (3., 11., 24., 29., 52., 53., 56., 72., 74., 75. és 77. sír), a térdkalács- (4., 41. és 52. sír) és a sarokcsonton (2., 4., 17., 24., 4L, 52. és 56. sír) fordultak elő leggyakrabban. Osteoporózis nyomait egy esetben figyelhettük meg (19. sír). Érdekes, ritka kórkép a tibiát érintő csonthártyagyulladás, amelyet két egyénnél is leírtunk (21. és 24. sír). Koponyasérülést több esetben is találtunk. Egy férfi (67. sír) falcsontjának jobb oldalán kerek kis lyuk volt, amely széle a gyógyulás jeleit mutatta. Egy nőnek (18. sír) a jobb homlok-, fal- és halántékcsontját érintette egy törés. Ennek gyógyulása is megkezdődött. Egy másik nő (1. sír) koponyatetőjének bal oldalán tompa tárgytól származó ütés nyomát találtuk, amely a koponyacsont ujjbegynyi területét behorpasztotta. A végtagcsontokat érintő töréseket statisztikusán is értékeltük (13. táblázat). 30 férfi és 23 nő csontjain tudtuk a végtagok töréseit megvizsgálni. A talált 7 törés közül 6 érintette a felső végtagot, egy az alsó végtagot. Öt törést férfiak szenvedtek el, kettőt nők (13. táblázat). Részletesebben megvizsgálva a végtagokat ért töréseket szembeötlő, hogy a clavicula töréseinek aránya a népvándorlás kortól az előző korokhoz képest megnő. A clavicula töréseknek ma gyakori forrása a kerékpárral való elesés. Talán a lovas életmód elterjedése és ehhez társultan a lóról történő esések okozhatták a kulcscsont törés gyakoribbá válását a népvándorláskorban. A többi végtagot ért törést elemezve meg kell állapítani, hogy nincs jelentős különbség az összehasonlító mintákhoz képest csak az egyik alkarcsont esetében (singcsont), de ott igen jelentős. A sing csont (ulna) törések aránya 10-30 szór nagyobb, mint a bronzkori és az avarkori mintában (4. és 5. kép.). Férfiaknál négy törött ulnát találtunk, a nőknél egyet. Az alkartörések arányának ilyen magas értékének magyarázatát nem tudjuk pontosan megadni. Ismerve, hogy az ulna törései leggyakrabban a fejre mért ütés elhárításából adódnak gyaníthatjuk, hogy nem békés helyzetekben szenvedték el a sérüléseket az egykori földvár lakói. 299
