Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)

Kiss Gábor: A késő avar kori griffes övcsatok

Mind felerősítési módjában (egybeöntött szegecsek), mind a csattest U-alakú formájában, mind pedig a rajta levő griff megformálásában a bizánci eredetű darabokhoz kell sorolnunk egy további lelőhelyét vesztett példányt is (Ismeretlen lelőhely - MNM). Jó kapcsolódási pontot teremt viszont a 7. századi bizánci csatokhoz egy bécsi darab (Wien-Liesing 22. sír), ahol a griff szája előtt egy emberalak látható. A küzdelmi jelenet e sajátos ábrázolása (ember állattal viaskodik) egy szardíniái darabon, továbbá a Sarre-gyüjtemény ismeretlen lelőhelyű példányán is feltűnik. Közel áll ehhez a körhöz a bulgáriai karamanitei temető 15. sírjában talált bronzcsat ábrázolása is, ahol egy griffen ülő figura harcol egy másik griff ellen. Ehhez hasonló ábrázolást mutat egy, a szicíliai Prizziből származó ereklyetartó csat képmezeje is, ahol egy lovas ágaskodó oroszlánnal viaskodik. Vajon mit keresnek a griff- és oroszlánábrázolások, továbbá az állatokkal való különféle küzdelmi vagy vadászjelenetek a 7. századi keresztény kultúrájú Bizánci Birodalom viseleti tárgyain? E kérdéssel munkáiban legtöbbet eddig Joachim Werner

4 és Falko Daim

5 foglalkozott. Anélkül, hogy itt az értelmezési lehetőségek elemzésébe belemennénk, kutatási eredményeik alapján megállapíthatjuk, hogy ezen ábrázolások is az antik örökségből erednek, de később keresztény értelmezést is nyertek. A bibliai történetek, azok egyes eseményeinek vagy szereplőinek megjelenítése kézenfekvő, jelentésük pedig közérthető volt a birodalom keresztény vallású lakossága számára. A bibliai személyek és jelenetek szimbolikája szintén nem volt ismeretlen előttük, ahogyan azt a 2. és 4. század között Alexandriában összeállított és koraközépkori mediterrán világban elterjedten használt Physiologus nevű irat ismerete is jelzi. Ne feledjük azt sem, hogy a szentábrázolásokat éppen a hagyományos keresztény szimbólumokkal akarta felváltani a 726-tól elindult képromboló mozgalom, amelynek 730-ban kiadott ediktumával III. Leó bizánci császár (717-741) nyitott utat. 732-től pedig a képromboló intézkedések már Szicíliában, Szardínián, Dél-Itáliában és a Balkán-félsziget nyugati partvidékén is éreztették hatásukat a közvetlen bizánci egyházi ellenőrzés miatt. A szóban forgó bizánci csatok vélhető készítési ideje ezeket a dátumokat ugyanakkor kevesebb, mint egy évszázaddal előzi meg. Visszatérve témánkhoz, nagy a valószínűsége annak, hogy a bizánci csatokon megjelenő griffnek (aki a keresztény szimbolikában a mennyország és a paradicsomkert őrzője és aki az öröklét forrásából fakadó vizet issza) továbbá az oroszlánnak (például Dániel oroszlánjai, az apokalipszis oroszlánja, stb.) a hatalom és erő megtestesítésén kívül elsősorban védő szerepük volt. A különféle küzdelmi vagy vadászjelenetek pedig, valószínűleg Krisztusnak a gonosz ördögi hatalom ellen vívott harcára (azaz az örökérvényű jó és rossz állandó küzdelmére) utaltak. Azt, hogy léteztek bizonyosan keresztény ábrázolást hordozó övcsatok azt mi sem bizonyítja jobban, mint a különféle, görögkereszttel díszített övcsatok, (többek között a Sucidava-típus) vagy például a Sarre-gyűjtemény Krisztusfejes darabja.

6 Hogy a bizánci csatokat díszítő jelentek mögött igen gyakran keresztény gondolati háttér húzódhatott meg, azt jól mutatja felsorolt darabjaink közül a már említett Prizziből való ereklyetartó övcsat, melynek képmezejében lovas alak oroszlánnal küzd. Ha az ábrázolás pontos jelentése vitatható is, de annak összefüggése a benne tárolt ereklyével aligha. Hogy az egykori bizánci kultúrkörben ezeknek a griffes, továbbá küzdelmi vagy vadászjelenetes (csakúgy mint a többi szimbolikus ábrázolásokkal díszített) csatokkal záródó öveknek volt-e bármiféle különleges szerepük az kérdés! Tartoztak-e valamilyen kultikus keresztény öltözethez (mint a korabeli nyugati germánoknál), vagy nem, ez ma már aligha eldönthető. Lehetséges, hogy csupán az öv csatján lévő ábrázolás óvó-, védőszerepébe vetett hit volt érdekes egykori viselőik számára. A bizánci területeken ugyanis e szóban forgó csatok túlnyomó többsége - éppen a sírmelléklet nélküli keresztény temetkezési szokás általánosságának eredményeképpen - szórványként ismert. A 6-7. századi burgund-, alamann- valamint frankföldi soros temetőkből és a templom körüli cintermekből előkerülő hasonló csatok (ún. Klerikerschnallen) viszont egy meghatározott keresztény egyházi öltözet részei voltak. E jelenség egyébként teljes összhangban áll a germánok közt ez időben elterjedő kereszténységgel.

7 A nyugati germán területeken tömegével előkerülő 6-7. századi griffes és a kisebb számú ún. keresztény övcsatok mindenestre a Földközi-tengeri mediterrán keresztény műveltség kisugárzásának eredményei, hiszen annak művészetére és anyagi kultúrájára mennek vissza. Tehát pontosan ugyanarra a kultúrára, amelynek termékeivel ugyanebben az időben a Kárpát-medencei avarok is találkoztak. Mindkét területre, 4 Pl. WERNER 1977, 284-285; WERNER 1988, 305-306. 5 DAIM 1990, 281-286. 6 WERNER 1988, Taf. 52/4. 7 A nyugati germán griffes és egyéb keresztény övcsatokról lásd: KÜHN 1934; WERNER 1977. 224