Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Gucsi László: Kerámiatechnikai megfigyelések a badeni kultúra leletein

magától értetődő, technikailag nélkülözhetetlen, szükségszerű eljárás! A fület ugyanis, csapolás nélkül is fel lehet ragasztani egy edényre teljes biztonsággal anélkül, hogy az, később onnan leválna. Sőt előfordulhat, hogy a csapolás készítése közben meggyengül a kerámia szerkezete és a használat során ezen a gyenge ponton törik el a kész tárgy. Ezekben az esetekben a fül leválását megelőzni szándékozó eljárás az edény nem kívánt töréséhez vezethet. Erre jó példák a később részletesen leírt töredékek is. Ezért úgy gondolom, hogy a fúl csapolásának alkalmazása ugyan a praktikumra való törekvést célozza meg, ám mégis inkább egy nemzedékről nemzedékre szálló hagyomány megőrzését tükrözi az őskori fazekasságban. A leletanyag vizsgálata során talált fülcsapolások: Csiszér Antal magángyűjteményéből származik egy, a hasán függőleges kannelúrákkal díszített, vékonyfalú kisbögre töredéke. A töredék belső oldalán a fül felhelyezéséhez készített csapolást figyelmetlenül simította el, inkább csak ellapította a készítője. (7. kép 2.) Ugyanebből a magángyűjteményéből származik egy korsó fülének töredéke is. A töredék majdnem az egész fület és az edény nyakának egy igen kis részét foglalja magában. A törésnek köszönhetően láthatóvá vált az alkalmazott csapolás melynek sajátossága, hogy a szalagfül végén egy ovális, kissé ék alakú 28 x 6 mm-es csapot formált a készítője, majd a nyilván hasonló méretű és alakú lyukba helyezve a fület az edényhez dolgozta. (7. kép 3.) Odor János ásatásán a 2. objektumból került elő egy, a hasán függőleges kannelúrákkal díszített kisbögre töredéke. A bögre füle letörött, így láthatóvá vált a fül csapjának beillesztésére készített 10 mm átmérőjű kör alakú lyuk. A csapolást az edényke belső felületén teljesen eldolgozták, ezért ha a fül nem ilyen „szerencsésen" törött volna le, semmilyen nyomát nem fedezhetnénk fel. (3. kép 3.)

3 Szórványként került elő annak a díszített edénynek a töredéke, amelyen a fül csapolásához készített, 1,3 cm átmérőjű lyuk fele látható. (7. kép 6., 3. kép 2.) Az alagútfülek felhelyezésének módjai: Az alagútfülek esetében egyetlen alkalommal sem találtam fülcsapolásra utaló törésfelületet. A vízszintes alagútfülek felhelyezésére jó példa az 5. objektumban talált tál töredéke. (3. kép 7.)

4 Ezen a leleten jól megfigyelhető, hogy az egykori fül teljes egészében levált, annak csak az edény felületéhez simított szélei maradtak meg, kis peremet képezve. Hasonló módon letört füleket és azok helyeit láthatjuk további néhány esetben.(7. kép 7.-4. kép 2.)

5 Az ilyen füleket megfigyelésem szerint, általában úgy képezték ki, hogy a tál falára egy agyag „nudlit" illesztettek és ennek feltapasztása után átfúrták egy hosszú hengeres tárggyal. Szórványként került elő egy tál töredéke, amelyen az alagútfül sajátos megoldását figyelhetjük meg. (4. kép 7.)

6

. A fül helyére egy 4,2 cm hosszú „V" alakú árkot készített a fazekas úgy, hogy a kész edény falát éppen nem lyukasztotta át. Az így kialakított vájatba dolgozta bele ezután, a kissé puhább agyagból frissen formázott fület. Ebben az esetben tehát valamiféle átmenetet láthatunk a fülcsapolás és a fül egyszerű felhelyezése között. A formázás technikájára utaló töredékek: Az őskori szabadkézi edényformázás általánosan elfogadott módszere az agyaghurkákból történő felrakás. Ez az elmélet olyannyira elterjedt és népszerű, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum egykori állandó kiállításán az egyik vitrinben egy ilyen, hurkákból formázott, félkész edényke is helyet kapott. Az eddigi kutatás azonban nem talált a hurkamódszer alkalmazására bizonyítékot az őskori kerámiákon. 3 BONDÁR 2000, 8.kép 4. 4

U. o. 12.kép 1. 5

U. o. 15.kép2, 19.kép5. 6

U. o. 18.kép 1. 7 CSEPLÁK 1982, 6., ILON 1996, 137 90