Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

V. Kápolnás Mária: Sajtgyártás Dőrypatlanon

Növekedés és megtorpanás Az első világháború után az egész magyar mezőgazdaság alapvetően megváltozott körülmények közé került. A területének harmadára zsugorodott országban a mezőgazdaság fejlődése lelassult, szinte megállt. Dőrypatlanon 1920-ban még a lakóházak és lakosok számának növekedését, 1930-ban már csökkenését regisztrálták. Két évtizeddel később pedig önállósága is megszűnt: a települést közigazgatásilag Zombához csatolták, a puszták a környező településekhez kerültek. 1920 elején Rudnyánszky Dezső váratlan halála nemcsak az apa, a családfő, a közéleti személyiség elvesztését jelentette, hanem azt is, hogy az új körülményekhez is alkalmazkodni tudó, szakértő irányító nélkül maradt a sajtgyár. Ezért mihamarabb szakembert kellett keresni a gyár élére, akit Paulay Ferenc zombai, I. éves gazdasági akadémiai hallgató személyében találtak meg. A gyárfelügyelő saját hatáskörében intézte az üzem irányítását, pénzügyeit, könyvelését, a munkások alkalmazását. Nagyobb horderejű döntéseknél a tulajdonos beleegyezését kellett kérnie. Rudnyánszkyné a bérgazdaságok és saját birtokainak kezelését is Paulay Ferencre bízta. Fizetését a készpénz mellett lakással, élelmiszerrel, két hold szántó használatával, egy tehén, három anyasertés tartásával egészítették ki. Érdekeltté tették a sajtgyár nyereségességében is, mert attól függött további javadalmazása. Önálló család megalapítása után újabb juttatásokat ígértek a szerződésben, felmondás esetén pedig komoly végkielégítésre számíthatott. A tulajdonos gondoskodott a betegség- és nyugdíjbiztosításról is. A gyárfelügyelő számára igen előnyös szerződés mutatja, milyen hiány volt tejipari szakemberekben, sajtmesterekben.

90 1922-ben az ipartörvény módosításával a tej csarnokokat, a tej gyűjtő telepeket, tej kereskedelmi és tejtermékeket feldolgozó vállalatokat az engedélyköteles iparok körébe sorolták. Korábban csak üzemengedély kellett a működéshez, most szakképesítéshez kötötték, amivel a tulajdonosnak vagy az üzem vezetőjének kellett rendelkeznie. E törvénymódosítás végrehajtása nyomán a közigazgatási iratokban tömegesen találkozunk engedélykérésekkel, gyakran a kérelem elutasításával ott, ahol már a harmadik vagy negyedik tejgyűjtőt akarják felállítani. Mivel nem volt engedélyköteles az, „ aki saját vagy általa haszonbérbe vett mezőgazdasági üzemben termelt tejet vagy tejterméket értékesített", a tej gyűjtők többsége szövetkezeti tulajdonban maradt, de a nagyvállalatok bérelték és rendelkeztek felette.

91 A bérlő óvadékot adott a tejszövetkezet tagjainak, amit kiosztottak, és így adósai lettek a bérlőnek.

92 Az új rendelkezések miatt a dőrypusztai sajtgyárnak is új üzem- ill. iparengedélyt kellett kiváltania. Az első kérelmet 1921-ben adták be, de hiányzott az üzem megnevezése, a képesítést vagy azt pótló gyakorlat igazolása, erkölcsi és politikai igazolás, vázlatrajz és az üzem leírása. A hiányok pótlása után a völgységi főszolgabíróhoz 1921. szeptember 17-én nyújtották be ismét a kérvényt. Az iratok szerint a tulajdonos özv. Rudnyánszky Dezsőné erkölcsi és politikai tekintetben feltétlenül megbízható, az üzem berendezése és felszerelése a követelményeknek megfelel, a szükséges vegyi anyagokkal rendelkezik, iparigazolványt már 1913-ban kaptak, csemegesajt védjegyük lajstromozása is ekkor történt. így minden különösebb probléma nélkül 1922. március 13-án csemegesajt gyártására megkapták az üzemengedélyt.

93 18. kép: Cégjeles papír 1923-ból. 90 TML Tolnavármegye Árvaszékének iratai, Rudnyánszky Dezső hagyatéki ügye. A szerződést a mellékletben közöljük. 91 BALATONI, 1986. 368. p. 92 KIRÁLY, 1968. 498. p. 93 TML Völgységi főszolgabíró iratai 2084/1922. - Alispáni iratok 5852/1922. 351