Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)
Glósz József: Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
érintette, legfeljebb az eddig fennállt helyzettel érvelhetett, ami azonban >nem bizonyult elégségesnek a különböző bírói instanciák előtt. Rétjei elvesztése után Kölesd azonnal, még 1826-ban pert indított az uradalom ellen visszaszerzésük érdekében. Az ügy hat év után a helytartótanács elé került, amely adat-kiegészítés céljából visszaküldte a vármegyéhez, ahol egyszerűen ad acta tették a dolgot. Szorongatott helyzetében a mezőváros 1836-ban támadásba ment át. Nem egyszerűen visszakövetelte eddig elvesztett birtokait, hanem egy általános úrbérrendezési perrel szerette volna elejét venni az újabb földfoglalásoknak. A község rosszul mérte fel a helyzetet, egy ilyen peren csak veszíthetett. Az uradalom ezért készséggel állt elébe, 1837-ben elvégezték a határ felmérését, 1841-1842-ben meghozták az úriszéki majd a megyei törvényszéki ítéletet, jogerős döntés azonban 1848-ig sem született, így az alapvető kérdések tisztázása a szabadságharc utáni időkre maradt, s nem sok jóval kecsegtette a mezővárost a várható kimenetelt illetően. Megvonva a XIX. század első fele földesúr és jobbágyai közötti küzdelemnek a mérlegét a jövő szempontjából legfontosabbnak az bizonyult, hogy az unokák nemzedékének nem sikerült jóvátenni az ősök hibáját, s úrbéressé nyilváníttatni a kezükön lévő, ám tisztázatlan jogállású birtokrészeket. Ugyanakkor a kortársak ennél fájóbbnak ítélték azokat a veszteségeket, amelyeket a terjeszkedő uradalommal szemben elszenvedtek, holott a számszerű adatok korántsem mutatják olyan drámainak a mezőváros gazdálkodóinak helyzetét. Az úrbéresek szántója például az uradalmi földfoglalások dacára 1798-1848 között tovább növekedett, 1991 holdról 1843-ra 2263 holdra. Nem mondható el ugyanez a rétekről. 1798-ban az urbáriumban befektetett 425 kaszáson felül további 288 kaszást, összesen tehát 713 kaszást használtak. Az 1840-es évekre az úrbéres rétek nagysága 590 kaszásra csökkent. Egy kaszás rétet egy holdnak véve a kettő egyenlege még így is 149 hold gyarapodást mutat, azaz az uradalom térfoglalása alapvetően nem a jobbágyok rovására történt. A számokból egy következtetés adódik: a XIX. század első felében még mindig voltak feltörésre váró parlag földek Kölesd határában, amelynek terhére, egymással versengve földesúr és mezőváros egyaránt bővíthette gazdaságát. E két forrásra - a parlagföldekre és a parasztoktól elvett rétekre támaszkodva az uradalom művelés alatt álló majorsági birtokát nulláról indulva 1818-ra 231 holdra, 1843-ra 431 holdra növelte. 5 Az uradalom ezzel a mezőváros szántói és rétjei körülbelül 1/7 részének birtokába jutott, jelenléte önmagában tehát nyomasztónak nem mondható. A mezőváros lakosságát mégis nyugtalanította, mivel az addig kizárólagos terrénumának tekintett viszonylag szűk határon - ha szerény mértékben is - de osztozkodnia kellett földesurával. A helyzet szorító voltát jelzi, hogy egyedülálló módon a telkesek, azaz a ténylegesen gazdálkodók száma 1773-1843 között gyakorlatilag nem emelkedett, s ezzel az egy paraszti háztartásra jutó szántó nagysága valamelyest növekedett is. A szerény mértékű népességgyarapodás a zsellérek számát emelte, akik a jelek szerint az örökösödési rend folytán nem részesültek a családi gazdaságból, s a megmunkált területek növekedését sem tudták önálló gazdaság létesítésére felhasználni. Ev Telkes Kisházas zsellér Hazátlan zsellér 1773 141 43 42 1817 140 102 21 1818 139 94 20 1828 139 111 15 1845 147 111 11 Bár a telekhányadra vonatkozó hivatalos adatok félrevezetőek, közzétételüket az indokolja, hogy ennek alapján meghatározott kulcs szerint következtetni tudunk az egyes jobbágyok által a valóságban birtokolt szántóterület nagyságára. 1/8 telkes- 10 fő 4/8 telkes 5 fő 2/8 telkes - 116 fő 5/8 telkes 1 fő 3/8 telkes - 8 fő 5 A földfoglalásokról és nyomában a perekről TMÖL UT Kölesd, KGYI mutató; KGYI 671/1838.; KGYJ 591/1826; 1722/1827, 3824/1837. 320
