Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Balázs Kovács Sándor: A megesett lányok és a házasságon kívül született gyermekek helyzete a Sárközben

különbségek miatt. Telkes jobbágy leánya lévén, törvénytelen fia a szomszéd község, Alsónyék egyik ugyanilyen gazdasági erőt képviselő családjának egyetlen leányát vette feleségül, és apósa telkére költözve gazdálkodott. A szegényebb házból származó törvénytelen gyermekek zöme, felnőve is megtalálta helyét a falvak társadalmában és gazdasági életében. A leányokat társadalmi és gazdasági állásuknak megfelelő helyzetben élő legények vagy özvegyemberek vették feleségül (általában pásztorok, egyéb községi fogadott alkalmazottak, igen gyakran más faluból idekerült személyek). A törvénytelen legények java részének, akik általában szolgának álltak, özvegyen maradt gazdamenyecske jutott. Példa erre az őcsényi Makó Tóth János, aki egyik tehetős alsónyéki gazda szolgája volt. 1873-ban feleségül vette a nála nyolc esztendővel idősebb özvegy Szóládi Jánosné Karácsony Sárát, ki az első házasságából két gyermeket nevelt, és az úrbérrendezés során 1/8 telekhez tartozó földterülettel rendelkezett, közös gyermekük is született. A párválasztás országosan érvényes szempontjai szerint a vagyoni, vallási tényezők messze megelőzték az egyéni tulajdonságok befolyásoló szerepét. Abban az esetben, ha a házasságon kívül született fiatalnak megváltozott a gazdasági állása, vagyoni helyzete (mert pl. a szokásjog alapján az anyai jusson túl, még a természetes apja is juttatott neki vagyonából), ez feledtette törvénytelen származását, kedvező vagyoni helyzete lett a domináns, megnövelve párválasztási esélyeit. Családos embernél már csak személyes rosszindulatból emlegették fel törvénytelen származását. Ilyenkor már saját életvitele, cselekedetei alapján ítélték meg. A házasságon kívül született gyermekek jelentős része azonban nem érte meg ezt az időt, hanem még gyermekkorban meghalt. Bár a gyermekhalandóság egyébként is magas volt Magyarországon, ez fokozottabb mértékben volt érvényes a törvénytelen gyermek esetében. A titkolózás, a szégyen következtében az ilyen gyermekek születési körülményei rendkívül mostohák voltak, gyakran bábát sem hívtak, így az újszülött nemegyszer a szülés után közvetlenül meghalt. A szégyent és megbélyegzést hozó gyermek életben maradásáért az anya maga is keveset fáradt, sőt jó néhány esetben szándékos nemtörődömséggel elő is segítette gyermeke halálát (pl. fűtetlen szobában tartották, ha fürdették a gyereket, rányitották télen az ajtót, ha beteg lett nem ápolták rendesen). A gyermekgyilkosság és a magzatelhajtás szorosan összefüggött a 20. század közepéig a megesett leányok és a törvénytelen ágyból született gyermekek megítélésével és jogi, társadalmi helyzetével. A megesett leányokat a megaláztatástól, a súlyos büntetéstől való félelem hajszolta a gyermekgyilkosságba, az eset meg nem történtté tételébe. A csecsemőgyilkosság minden valószínűség szerint a 18-19. században gyakoribb megoldása volt a gyermeküket nem vállaló asszonyoknak, mint a magzatelhajtás. Ezt segítette a halottkémi szolgálat kezdetlegessége, az egyébként is magas csecsemőhalandóság tudomásulvétele, a bábák hallgatólagos közreműködése akkor, amikor nem jelentettek terhességeket, szüléseket, vagy éppen halva születést regisztráltak. A gyermekvesztések a köztudatban is éltek. A decsi protokollumból tudjuk, hogy „Váraljáról ide jött Kovács Örse, Lukácsi Örsét azzal vádolta, hogy gyermeket vesztett: és ő hallotta Mihály Rebitől: Mihály Rébi azért kérdőre vonattatván azt vallotta, hogy eő azt nem mondotta hanem azt mondotta: Lukácsi Őrséről hogy szintén úgy két fattyat vetett mint én, de a mellyek a Szent keresztségét is megérték. " 4 A retorziótól való félelemből megölt csecsemők magas számára felfigyelt a világi, és az egyházi vezetés is. Mária Terézia nem véletlenül rendelte el 1769-ben, majd később megismételte, hogy a gyermekgyilkosságok elkerülése érdekében a bírák figyelmeztessék a terheseket, a szülő nőket, bábákat, másrészt arra is utasított, hogy a megesett nőket se a papok, se a tanács ne büntesse. II. József is rendeletet hozott, mely szerint tilos volt a megesett leányokat nyilvánosan megszégyeníteni, pl. megvesszőzni, mivel ez egyik oka volt a csecsemőgyilkosságoknak. Rendeletekkel azonban nem lehetett megrögzött lakossági szemléleten változtatni.

85 Decsi világi prot. 1802. június 19. ILLYÉS 1941. 118. - Az alsónyéki egyházi jegyzőkönyvben akadtunk a következő körlevélre, melyet éppen e tárgyban írt Ötvös István esperes lelkészeinek 1798. május 27-én: ,A Gyermek ölés meg előzésére Felséges Intimatum által szükségesnek ítéltetett, el hagyásáról a publika Poenitentiának határoztatott: Hogy a mell paráznák ez után is kívánnyák, azon köz helyen való poenitentiát el követni, azok szabadon botsáttassanak arra, de senkit keményen és mint egy erőszakkal arra kényszeríteni nem kell. A ki a különös Poenitentiát választya, engedtessék meg néki, és ez így légyen addig míg nem e dologról Sydonaliter hozattatott, és majdan ö Felségétől meg erösittetendő Canon, egyenesebb és állandóbb törvényül fog szolgálni. " 271