Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Müller Viktória: Lengyel község nehéz évtizede. A német lakosság kitelepítése és a bukovinai székelyek betelepítése (1945–1955)

községben állomásozó katonák a grófi kastélyt kórházzá alakították át, s ezzel kezdődött az Apponyi-kastély történetének szomorú időszaka, mely az elkövetkező hónapokban érte el mélypontját. Hogy mit éltek át a Völgység területén élő németek ebben az időszakban, arról a visszaemlékezők ma sem szívesen beszélnek. Ahol a plébánosok lelkiismeretesen vezették a plébániatörténetet, ott e korabeli krónikások tollának nyomán szörnyű kép tárul elénk a németüldözésről, a németek emberi mivoltukban való megalázásáról. Ennek fájdalmas nyitánya a lengyeli internálótábor felállítása volt. Az internálás gondolata Bodor Györgytől indult ki. 0 volt a bukovinai székelyek letelepítésére irányuló terv kidolgozója. A székelyek letelepítésére irányuló tervet támogatta az Országos Földhivatal akkori elnöke, Kerék Mihály, s ahhoz Erdei Ferenc belügyminiszter szintén hozzájárult. A menekülésre kényszerült, szétszóródott bácskai székelység elhelyezése a nemzetnek erkölcsi kötelessége volt. 1941-ben telepítették őket a Bácskába, az ország rendkívül veszélyeztetett és bizonytalan helyzetű részébe, most azonban új otthont kellett biztosítani számukra. A szülőföldtől való elszakadás nagy lelki megrázkódtatással jár és különösen így van ez a földművelő embernél. A megnyugvás akkor következik be a leghamarabb, ha új lakóhelyén azokkal él együtt, akikkel együtt élt a régin is. A székelyek letelepítésére két vidék jöhetett számításba: Buda környéke, illetve Bonyhád vidéke. E két helyen volt csak a székelység kényelmes elhelyezésére elegendő összefüggő német terület. Az érvek Bonyhád vidéke mellett szóltak. Bonyhád vidékének gazdálkodási módszerei hasonlítottak jobban a székelység által ismert gazdálkodási módszerekhez. Buda környéke nem önálló tájegység, hanem a főváros külterülete. Itt könnyen felszívódott volna a székelység, elvesztette volna sajátosságait. Ezzel szemben Bonyhád környéke zárt vidék, itt nagyobb volt az esély, hogy a székely székely marad. így született meg tehát a terv a bukovinai székelyek zárt tömbben történő letelepítésére itt, a földreform alapján igénybe vehető német ingatlanokon. Az akció lebonyolítója az Országos Földhivatal megbízásából Bodor György lett. Feladata az volt, hogy a 600/1945. M .E. számú rendelet végrehajtását segítse. Bodor április 25-én érkezett Bonyhádra. Nehéz munka várt rá: össze kellett gyűjteni a szétszóródott székelyeket, le kellett törni a helyi ellenállást, meg kellett szerezni és szét kellett osztani a földet a székelyek között. Mindezt a tavaszi munkák kellős közepén úgy kellett elvégezni, hogy a termelésben lehetőleg ne legyen komoly fennakadás. Mindemellett meg kellett akadályozni a német vagyonok elrejtését, szétlopását. Az első feladat, - vagyis a székelyek összegyűjtése - rendkívül gyorsan lebonyolódott. A legfelsőbb fórumok hozzájárulása után Németh Kálmán hírül adta a Dunántúlon tartózkodó bukovinaiaknak, hogy Tolnában telepítik le őket. A hír elterjedésére 1 hónap leforgása alatt az összes bukovinai székely megérkezett Bonyhádra, ahol Bodor Telepítési Hivatalt szervezett. Bodor módszere a következő volt: a betelepítésre kiszemelt körzet, vagyis a Völgységi járás minden beérkező útján plakátot ragasztott ki, melynek szövege a következő volt:

14 HIRDETMÉNY A Földművelésügyi Minisztérium Bonyhádon Telepítési Hivatalt szervezett meg. A hivatal telefonszáma: Bonyhád 22. A járás területére érkező minden székely menekült ennél a hivatalnál köteles jelentkezni. A magánosan vagy ötnél nem nagyobb csoportban érkező menekültek jöjjenek be 5-6 napi élelemmel és takarmánnyal Bonyhádra. A nagyobb csoportban érkező menekültek rögtön a járás határáról jelentkezzenek utasításért telefonon vagy megbízottjuk útján. Önhatalmú letelepedés tilos. Végleges letelepedésre csak a Telepítési Hivatal adhat engedélyt. Bonyhád, 1945. április 28. Bodor György s.k. kormánybiztos 1945 május közepére már minden bukovinai családot számba vettek, csupán mintegy 50 család maradt Észak-Bácskában, akik meneküléskor az ottani sváb falvakban húzódtak meg. Ők később ott kaptak házat és földet mivel Tolnába telepítésük már nem volt megoldható. 14 ALBERT 1983, 405. 511