Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Müller Viktória: Lengyel község nehéz évtizede. A német lakosság kitelepítése és a bukovinai székelyek betelepítése (1945–1955)

Müller Viktória Lengyel község nehéz évtizede* A német lakosság kitelepítése és a bukovinai székelyek betelepítése (1945-1955) A magyarországi németek sorsában az 1945-1950 közötti évek a legtragikusabb időszakot jelölik. Legutóbb Fehér István, Füzes Miklós és Zielbauer György írt e témáról könyvet, de más tanulmányok, konferenciák előadásai, helytörténetek, plébánia-történetek szintén foglalkoznak a németség nehéz éveivel, s bőven áll rendelkezésre levéltári anyag is. A németség sorsát több tényező határozta meg 1944 decemberétől kezdve. Egyrészt szerepet játszott sorsának alakulásában, hogy hogyan viszonyult Hitlerhez (Volksbund), másrészt fontos tényező volt a szövetségesek álláspontja a német nemzetiségűek és a német nemzet jövőjével kapcsolatban, valamint ezen országok közép-európai politikája; de nem utolsó sorban a szomszédos államok nemzetiségi politikája és a magyarországi koalíciós pártok céljai, törekvései. Az antifasiszta koalíció győztes hatalmai úgy rendelkeztek, hogy a németséget egyetemes felelősség terheli a fasiszta Németország emberiség ellen elkövetett bűneiért. Ezt azonban csak elvi kinyilatkoztatásnak szánták. A németek kollektív bűnösségét kimondó elvi álláspont viszont Kelet-Európa nemzeti-nemzetiségi ellentmondásoktól feszülő térségében tényleges büntető eljárások sorozatát indította el. A „sváb" ember kiszolgáltatottá, hazátlanná és földönfutóvá vált. Magyarországon a koalíciós pártok vezetői 1945 május 14-én pártközi értekezleten próbálták tisztázni a német nemzetiségű lakossághoz való viszonyukat. Egyöntetűen magukévá tették azt az elvet, hogy Magyarországon nincs sváb kérdés, csak német fasiszták kérdése van. Ezzel együtt állást foglalt a pártközi értekezlet a Volksbund-tagok kitelepítése mellett is. Erről Gyöngyösi János külügyminiszter levélben tájékoztatta a SZEB elnökét, és mintegy 300 000 főben jelölte meg a kitelepítendők létszámát (az 1941. évi népszámláláskor 302 198 fő

1 vallotta magát német nemzetiségűnek az ország visszacsatolt területek nélküli - német anyanyelvű lakosságából). A kormány május 26-i jegyzéke viszont már csak 200 250 000 személy kitelepítését tartotta lehetségesnek, elutasítva a kollektív felelősség elvét, s inkább a „fasiszta németek" (volksbundisták) bűnösségét hangsúlyozva. A kormány azonban hibásan ítélte meg a magyarországi Volksbund-tagok létszámát. Magyarországon - az átmenetileg visszacsatolt területeket leszámítva - ténylegesen még 100 000 Volksbundtaggal sem lehetett számolni. A SZEB felhívására a magyar kormány 1945. július 5-én ismét tájékoztatást nyújtott a kitelepítendők, pontosabban a kitelepíthetők létszámáról. Ismét csökkent a létszám a korábbi tájékoztatásokhoz képest, és most már csak 200 000 személyről volt szó. E jelentést figyelmen kívül hagyva a SZEB augusztus 9-én felszólította Dalnoki Miklós Béla miniszterelnököt, hogy a magyar kormány a legrövidebb időn belül készítse elő 450 000 németnek a Magyarországról történő kitelepítését. Az augusztus 13-i minisztertanács úgy foglalt állást, hogy a SZEB szóban forgó felhívásában foglaltaknak nem tud eleget tenni. Ennyi német ugyanis még a háborús és menekülési veszteségek előtt sem volt a trianoni határok között. Az ismételt sürgetésre Tildy Zoltán adta meg a választ, aki Dalnoki Miklós Bélát váltotta fel a miniszterelnöki székben. Tildy közölte, hogy legalább 6-8 hétre lenne szükség a tényleges helyzet tisztázásához. Figyelembe kell venni azt is, hogy a magyarországi németek közül számosan bizonyságát adták a magyarsághoz való tartozásuknak, részt vettek baloldali mozgalmakban, továbbá, hogy a háború folyamán nagyobb számú német lakosság elmenekült. Új vonása volt a miniszterelnök nyilatkozatának, hogy a német nemzetiségű lakosság egy részének pozitív politikai magatartását is hangsúlyozza, ami ekkor Európának ebben a régiójában korántsem voltjellemző. A kormány megbízásából Gyöngyösi külügyminiszter december 1-én jegyzékben fordult a szövetséges nagyhatalmak budapesti képviselőihez. A jegyzék szerint Magyarországon a vagyonelkobzás 103 000 személyt érint. Ha ezt kiegészítik a *Müller Viktória munkája szakdolgozat, s mint ilyen magán viseli annak félreismerhetetlen jegyeit is. Mégis a lektorral egyetértésben úgy döntöttünk, hogy nem a dolgozat „iskolás" hibáit, hanem kétségtelen erényeit, - elsősorban forrásértékű adatközlését, - véve figyelembe némi átdolgozás utáni közlés mellett döntünk. Kérem a T. Olvasót, hogy ezek ismeretében értékelje a fenti munkát. (Szerk.) 'KSH 1992,24. 507