Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Kovács Sándor: A házassághoz kapcsolódó szokások a Sárközben

utoljára előjön a koszorús menyasszony ugyan csak a vőfélytől vezetve, kit násznagya cikornyásan elbúcsúztat szüleitől, s minden rokonától, és viszik keserves sírás között férje hazához. Itt a menyasszony be nem lép addig a szobába, míg a konyhában le nem ült a kémény alatt körben ülő öregebb asszonyok közé, akik őt mézesborral itatják, s régibbnél régibb dalokat dúdolnak neki, hogy felejtse bánatát.

112 A völegényes háztól vidám menet indul a menyasszonyért, külön kocsi a holmijáért. Kovách Aladár szerint mielőtt a menyasszonyért jönnének, „az első nyoszolyó asszony, Veze Ferkó tűzről pattant felesége megkeríti Vizgázlóék hangos torkú kakassát, aztán amúgy suttyómba félre helyre dugja... igen fontos szerep jut ám a tarajosnak! Nos Kötüsék portájáról megindul a násznép illendő sorban. Elől rúgtatnak a vőfélyek, a legénytársak szépen felpántlikázott, felkendőzött lóháton. Az a harmad-negyedfű csikó is mintha tudná, kiért mennek, tojástánczot jár utzahosszat s olyan kényesen hányja veti a fejét, hogy a rajt ülő vőfély kezében a pántlikás, selyemkendős zászló is előre-hátra inog. Hát igen bizony lóháton mennek a menyasszonyért, zászlókkal a kézben, azt úgy meglobogtatják, mintha vitézi harczba indulnának: lám még az öreg Csorna Péter is szorongat egy tarka kendőset a markában. Balcsó György násznagy uram pedig olyan ékesen fel vagyon díszítve, hogy csak no! a kalapja peremén körös körül puszpángból font koszorú van, melyből a kalap tetején keresztül át szintén puszpángból fonott hatos ív vonul s a hol az ívek keresztezik egymást onnan egyenesen áll felfelé egy magas tollforgó, mely tele vagyon díszítve gyöngyökkel, színes kis pántlikákkal és egyéb csillogó jószágokkal. A kalap hátuljára aztán illendő díszül még násznagyuram derekáig lógó, hosszú puszpángfonat vagyon a koszorúhoz erősítve. Mikor aztán násznagyuram, magas tisztségéhez illő méltósággal lépked - mivelhogy ő már gyalogszerrel vagyon - a magas tollbokréta is az díszeivel, ritmikus mozgással inog előre-hátra. A násznép után hátul jár a feldíszített kocsi, melyen majd a tulipános láda, a nyoszolya - no meg a kakas foglalnak helyet."

113 „...ugy négy óra tájban Bötös István násznagy uram maga köré gyüjté két vőfélyét, két zászlós legényét, aztán útnak indulának - Tarék háza felé. Különös, de ugy volt, hogy alig elébb Tarék háza visszahangzott hangos jó kedvében, most meg hogy Bötösék oda érkezének, lélek szava se hallik, kapu zárva, ablak függönyözve, csöndes a ház, tán még lakója sincs. Bötös uram, násznagy uram zörget halkal, zörget zajjal, zörget dürrögéssel, de biz' ottan lélek se jár. Mennek az ablakra zörrentik egyszer, zörrentik kétszer, azután meg jó ököllel oda ütnek az ablakfára. Erre a szép csöndes kopogásra lassan nyilik az egyik ablak fele szárnya, aztán valami öreges torok szól ki rajta: Má minek dürrgetnek Kieetök, nöm eére van a kocsma. Bötös uram nagy örvenve s neki fohászkodva bele kezd a hosszú kikérésbe, melynek az eleje jövetelük célját mondja, csakhogy mire odaért, hogy Sárikáért jöttek, hát a többit nem ért reá elmondani, mert most másik még öregebb torok szólott, mondván: nöm jó heére gyüttek keekieétök, nincs itt nekünk lánykánk, nöm is vót, mög itt eén Posgai János lakom. Ezzel az ablak szépen betevődött, Bötös uram pedig elmehetett Isten hírével, két vőfélylyel, két zászlós legénynyel. Hosszú kikérését ugyan rövidre szabták... A másodszori kísérlet sem volt sokkal szerencsésebb, most már ugyan kapun belől be ménének, hanem Mózes János násznagyuram Sárikának olyan árát szabta, hogy ez az ajtón kívül-ajtón belül való alkudozás sikertelen maradt. No, a harmadik jövetelnél Bötös uram bekerült az első házba, a két násznagy bekerült az első házba, a két násznagy vörsöngését hosszú lenne elmondani, elég a dolog sorjára annyi, hogy ha már a háznak ékességét, féltve őrzött szép virágát messze földre, idegenbe viszik, hát bizony-bizony puszta marad a hajlék s nem lészen mit zárogatni, tolvajoktól őrizgetni, ilyen formán, ezután már itten nagykapura szükség nincsen, hát ha Sárikát akarják, vigyék magukkal annak zárját, a nagykaput is, más külömben Sárikát ugyan ki nöm adik. 112 SÁRKÖZI NÉPSZOKÁS 1857. 113 KOVÁCH 1901/a 392