Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Kovács Sándor: A házassághoz kapcsolódó szokások a Sárközben

padlására. Oda tettek szalmazsákot egyet vagy kettőt, hát ugye szalmazsákok vótak, és arra vetettek nekik ágyat, tették a szalmazsákot, rá tettek tiszta lepedőket és dunyhát, vánkosokat stb. szóval rendes ágy vót. "

105 A nyoszolyólanyok a menyasszony társnői, barátnői, kísérői voltak. A menyasszony oltalmazása, őrzése, a kelengye körüli segítés volt a feladatuk. Az esküvőre vonulás sorrendje a következő volt: elöl a két násznagy, majd a menyasszony az első vőféllyel, a vőlegény az első nyoszolyóval, kisvőfélyek, nyoszolyólanyok párjaikkal, a vendégek, a meghívottak vegyesen, örömszülők és végül a zenészek. A két háztól - harangszóval, puskalövéssel vagy „vőfélyizenettel" adott jelre - lehetőleg egyszerre indul el a nászmenet és egyszerre érkezik meg a templomhoz. Esküvőre menet komoly dalokat énekelt, a zenekar esetleg hallgatókat húzott. A menyasszony a templom küszöbét csak ballábbal léphette át. Az esküvői szertartás egyházi előírás szerint történt. Ha az eskető pap nem volt hivatalos a lakodalomba, ajándékot szoktak adni neki: kalácsot, sült tyúkot, bort, később tortát. „...amikor a községházához értek, akkor a zenészek fogadták az új párt, a polgári esküvőt letett új párt, asztán akkor muzsikaszóval kísérték a templomig. A templomba bekísérték őket, akkor bement a két násznagy a paphoz, és bejelentették: itt vannak az új párok. Addig mindenki a templomban elhelyezkedett, beültek a padokba, és a menyasszony a lányok padjába, az első padba, nem ült, az állt a közepin. Két-két nyoszolyó mellette. A vőlegény pedig ott ült a vőfélyek között, illetve násznagyok között. Az is az első padba, a közepin. De a vőlegény az ült. És akkor jött a pap és énekeltek egy zsoltárt, vaj egy éneket. Ilyen egyházi ének van. És az ének után kiment a lelkész az úrasztalához és kiszólította az új párokat eskütételre. Akkor asztán kiment az új pár, akkor vót az eskütétel...Amikor vége volt az esküvőnek, akkor a menyasszony, vőlegény visszament a padjába, ahol állt és ahol ültek. És orgona hangjai mellett kivonult az egész lakodalmas násznép és megvárták, míg kigyön a vőlegény, menyasszony... Szóval utojjára ők mentek ki és a násznagyok, a vőfélyek. Akkor visszakísérték a menyasszonyt a menyasszonyos házhoz, a vőlegényt a vőlegényes házhoz. Nem együtt! Külön - külön." 106 Annál vidámabb a hangulat az esketés után: a helyi szokásoktól függően már a templom előtt megkezdődhettek a különféle párostáncok, karikázok, s hazatérés alatt a lakodalmi menettáncok. Arra ügyeltek, hogy más úton térjenek vissza: rendszerint minden utcasarkon megálltak és táncoltak egyet. Jó torkú vőfélyek kínálgatták a bámészkodóknak a bort, és kurjongattak, csujjogattak: Aki minket meggyaláz, Pokolban legyen kanász. Ki a kerítésre borul, A szeme kigurul. Aki eztet irigyli, Keze lába törjön ki. Ez az utca birkacsapás, A menyasszony szeme csipás! Ki kukucskál az ablakon, Tarka kutya fossa nyakon ! Ide nézz a figurára, Ne az anyád szoknyájára.

1 7 „Eljön végre az óhajtott nap, zeneharsogása között késérik a bokrétás vőlegényt, s a remény zöld koszorújával felékesített menyasszonyt a szentházba, honnan összeadatások után mindkettőt saját lakába késérik vissza, hol egész délutáni két három óráig, - a gazdag ebéd közbejöttével - harsog a zene, sír a sarkantyú, és a leány pereg mint orsó."

108 FÉL 1951. WINKLER 1975. TÓTH 1968. 390