Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Kovács Sándor: A házassághoz kapcsolódó szokások a Sárközben

„Berekali Judit édes annya nem lévén jelen ekkor, így január 12-én rettenetes átkozódások között állította, hogy ö soha senkihez nem izent, azért hogy az ö leányát Dorkó A. Pál elvegye - hanem minekutánna két betsületes Násznagy által Dorkó A. Pál a leányát feleségül magának megkérette, más betsületes embereknek tanátsára is benne megegyezett, hogy leánya Dorkó A. Pálhoz menjen, azt reménylvén, hogy Dorkó András Pál még fiatal jó ember lesz belőle, annyival inkább, mert Dorkó A. Pál szülei is betsületes emberek lévén azt gondolták, hogy jó fának nem fog rósz gyümöltse lenni."

62 „Igen sokszor előfordult, hogy a leány nem akar az asszonyoktól kiválasztott legényhez menni. Ilyenkor az asszonyok futnak fűhöz fához, hogy segítsen nekik rábeszélni a leányt. Kubránszky Sára ilyen esetről beszél, amikor őt megkérték, hogy Varga Sárikát vegye rá, a férjhezmenésre. 0 jött is, ment is, egyik háztól a másikig, ő öltöztette a leányt, amikor templomba ment, és közben beszélt neki, mennyi vagyont kap a legénnyel. A legény szülei igen szerették volna, ha a leány vasárnap délután betér hozzájuk látogatóba. Kubránszky Sára azt mondta nekik nincs annak még se ideje, se órája. Csak nem szégyeníti le magát. Azután mégis úgy alakult, hogy a leány bement a legény házába. Az asszonyok ott rögtön közrefogták, és adogatták rá a ruháikat, próbálgatták, hogy hogy áll neki. Közben öreganyja azt mondta, uram én Istenem! Csak gyünne haza a drága fiam, hogy a szomorú szívét megvigasztalná, látná, milyen madarunk van nekünk. Hát ez nem szeretem legény imádottja volt."

63 Lakodalom A lakodalom igen bonyolult népszokás, egy-egy része sok esetben önálló szokásnak is tekinthető és maga is több kisebb elemből tevődik össze. A szívós életű, de folytonosan változó, alakuló sárközi lakodalmi népszokásokat 1857től mai napig nyomon követhetjük. A lakodalom során történnek meg a házasságkötésnek az egyház és 1895 óta az állam által előírt formaságai, az esküvő és a polgári házasságkötés, továbbá a menyasszony átadása a vőlegénynek, befogadása a vőlegény családjába, az elhalás és ennek megtörténte után a menyasszony asszonnyá válásának formai kifejezése. Ehhez járult a házasságkötéssel kapcsolatos anyagi természetű ügyek rendezése: a hozomány átadása, átvétele, s a menyasszony násznépének az új menyecske állapotát szemrevételező látogatása. E cselekmények széles társadalmi ellenőrzését a két násznép mellett a megfigyelőként szinte folyamatosan jelenlévő hívatlanok biztosították. A megelőző századokban a násznép szerepe a védő és támadó kíséret biztosítása is volt, arra az esetre, ha az események során nézeteltérés vagy külső veszély miatt fennakadás lenne, mint ahogy közelmúltbeli, sőt jelenkori lakodalmakban is utal erre több bizonytalanságot kifejező intézkedés (pl. kapubezárás), erőszakos akadályoztatás (útelzárás) és a másik fél által kifejtett ellenállás leküzdése erőszakkal vagy diplomáciával. E fontos feladatokban igénybevett násznép számára a mulatság és a lakoma egyszersmind ellenszolgáltatás szolgálatukért. A múlt paraszti életformájában a lakodalom volt az egyik legjelentősebb mulatási alkalom. A lakodalom az azt rendező családok számára egyedülálló reprezentálási lehetőség is volt. Ez alkalomból anyagi javaikat és társadalmi súlyukat a helyi társadalom érdeklődésének középpontjába állíthatják. Ez a kevésbé tehetőseket is arra csábította, hogy anyagi lehetőségeiket felülmúlva reprezentáljanak, gyakran létbiztonságuk rovására is. Már 1857-ben azt írta a tudósító a Magyar Néplapban a sárköziek házassági népszokásairól: „A lakodalom, még a szegény sorsuakat sem véve ki, lehető leggazdagabban tartatik meg, ilyenkor tehenet vagy ökröt szoktak levágni, mivel 40-50 háznép két három napig is együtt szokott lenni. Mennyivel jobb volna pedig az elfecsérelt enni és innivaló árán az ifjú házasoknak egy kertecskét venni, vagy azt a pénzt takarékpénztárakba betenni, mutatja azt, hogy ritka ház az, 62 BALÁZS KOVÁCS 1980, 44-48. „Elházasodott a vő egy házhó, mit vitt a vő? Kis szűrt, meg egy tulipános ládát, legfeljebb egy kis szőlőföldet. Lejjebb van a vő, de a jó békesség kedvéért vigyáznak arra, hogy ne sértsék meg amért nem a családbul származik. Ezért szólítják fiamnak akárcsak a menyet lányomnak. Nagyobb előny a családra a fiú, mert nagyobb bizalma van, mint a wbe az apának. A vő feleségétől kér pénzt, mert maga nem nyúlhat semmihez. Az a rend, hogy ez bizonyos ideig történik így, ha az asszony nem hatalmaskodó, akkor 10-16 év után lehet a \ö, úgy hogy szinte gazdag. Amikor már gyerekek vannak, és látják, hogy a vő jó. Ha van a vőnek ingatlana, egy-két hold, az ipa azt mondja „azt az egy-két hold földedet fiam csak tedd félre". Azután adózott azősi birtok, nem a vő. A vő ruhára és zsebpénzre használta fel jövedelmét. Volt aki jószágot vett rajta, ezen sok hiba volt. Nem egy vőről mondják „dógozott éhön, szomjan, ászt kutyába se vötték." Benn lakik a családdal, de külön fekszik a feleségéöl. Azt azért nem tudják, hogy külön tették volna aludni. A fiam nyolcszor is eljött a napától. Minden alkalommal a napa vagy a felesége jött visszahívni. „Még könyér is panaszolt volt tőle." Hazajött sírva. Édesanyám adjon önni. Mert az ipa ha látta, hogy szalonnát akar vágni, azt mondta, ne bánd, az kell nekem." FÉL 1951. 378