Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Vízi Márta: Ásványvizes palackok Tolna megyéből

kényelmesen belenyújtani. A fül felső szélén ismeretlen rendeltetésű függőleges lyuk is előfordulhat. A fül alsó végénél ujjbenyomást figyelhetünk meg. Ez is csak a korai típusokra jellemző. (4.kép 1.) -D típus: cilindrikus test, csapott vállal, levágott talpfelület, enyhén behúzott fenék. A fenéken időnként elvékonyodás tapasztalható. A nyak általában egyenes, rövid, de előfordul kónikus is. A perem kívülről megvastagított. A perem profilja gyakran háromszögletű. A nyak és a váll találkozásánál sokszor borda fut körbe. A fül ebből a bordából, vagy ez alól, a vállból indul. A fül lehetett a már említett nagy, vagy a kicsi fül, amelybe már csak egy ujjat lehetett belenyújtani. (4.kép 2; 5.kép 2.) Ezt a típust Brinkmann a 18. század végére, a 19. század első negyedére keltezi. Véleménye szerint azonban később is előfordulhat. -E típus: korongolt, cilindrikus test, lekerekített váll. A talpfelület levágott, a fenék kissé behúzott. A „D" típushoz kapcsolódik, és valójában a D és E típusok közötti átmeneti formákat is magába foglalja. 1870-ig a már említett, a D típusnál látott nyakformákkal fordul elő. Később majdnem kizárólag csak bordázott nyakkal látják el. Ez a zárókupak biztosabb felerősítéséhez volt szükséges. Ezt a típust kis füllel látták el. (4.kép 3; 5.kép 2.) -F típus: formailag az „E" típussal egyezik meg, különbség a készítési módban van. Az edénykészítésben 1879-ben egy újítást vezettek be: a palack testét présgépen készítették, a vállat és a nyakat kézzel alakították. Az eddig megfigyelt enyhe, spirálisan húzódó készítési nyomok helyett most a függőleges irányban húzódó présnyomokat láthatjuk. (5.kép 1.) Az ebbe a típusba tartozó edények nyakán majdnem mindig bordákat találunk. (5.kép 3.) Az apollinaris- és a seltersi források 20. századi edényein másfajta, nyúlánkabb nyakkiképzést figyelhetünk meg. (5.kép 4.) Az ebbe a típusba tartozó palackok füllel és anélkül is előfordulhatnak. -G típus: cilindrikus testű edény, majdnem vízszintes vállal, a talpfelület alig behúzott, nyaka sima, pereme kívülről megvastagított, szögletes. Aránytalanul kis fület találunk az edényen. Ezek a palackok teljesen a legújabb kor termékei, préseltek. Egyes helyeken reklámcélból készített termékekről van szó, nem használták őket ásvány vízértékesítésre. (5.kép 5.) -H típus: korongolt, hasas testű edény. A hasa közepe táján négy oldalról benyomott. Talpfelülete kerek, levágott. Kizárólag a friedrichshalli és a kissingeni ásványvízforrásokra jellemző, (ó.kép 1, 3.) -I típus: korongolt, erősen hasas palack, négy oldalról szögletesre nyomott testtel. Talpfelülete kerek. A morvaországi ásványvízkutakra jellemző típus: Saidschitzban, Sedlitzben és Püllnában használták, töltötték őket. (ó.kép 2, 3.) Brinkmann szerint a „H" és „I" típust formája alapján nem lehet keltezni. A nyak alapján valószínűsíti, hogy a sima nyakúak korábbiak a bordás nyakúaknái. (6.kép 3.)

21 H. Nienhaus,

28 bár jónak tartja ezt a rendszert, megállapítja, hogy a csoportokba soroláskor az igen szigorúan vett méretadatokhoz való ragaszkodás, éppen amiatt, hogy a palackokat készítő fazekasok egymástól függetlenül készítettek tömegárut, nem biztos, hogy célravezető. Úgyszintén ez a helyzet a kizárólag a pecsétekre alapozott kormeghatározással is. Brinkmann és Nienhaus véleménye szerint is csak az összes formai jegy, az edények szabályossága, szabálytalansága, a pecsétek, a helységnévbélyegzők léte, nemléte, a fazekasjegyek használata, hiánya együttesen, egymással összefüggésben, még a levéltári forrásokat is felhasználva adhatja az egyes palackok pontos korhatározását. A rendelkezésre álló palackok az ozorai várkastély feltárásakor előkerültek kivételével régészetileg, rétegtani alapon nem keltezhetőek, ezért időrendi helyzetük meghatározását a fellelhető irodalom alapján kell megkísérelnem. A vizsgálatba vont tárgyak közül 6 db

29 az ozorai várkastély feltárásakor került elő a földszinti 16. számú helyiség szemétbetöltéséből.

30 A lelőhely kronológiai helyzetéről a „Jelentésben" összefoglaltakon túl annyit sikerült még 27 BRINKMANN 1982, 7-21. 28 NIENHAUS 1986, 47. 8. Íj. 29 F.16.100, (7. kép 1, 14. kép 2, 16. kép 1-2.) (Ezeknek a tárgyaknak jelenleg nem leltári száma van, hanem a feldolgozás során használt kódja. Ez a megfigyelhető hármas tagolásban a lelőhelyet, rétegtani és egyedi azonosítót jelenti.) F.16.101, (7. kép 2., 14. kép 2, 16. kép 3-4.) F.16.102, (7. kép 3, 14. kép 2, 17. kép 1.) FA6.Wí,(7.kép4, 17. kép 3.) F.16.104., (8. kép 2, 17. kép 4.) F.16.105, (8. kép 4, 18. kép 1.) 30 A lelőhely leírása: Jelentés 1988, 58-64. 321