Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Berta József: A mözsi XVIII–XIX. századi pénzleletről

A feudális társadalmi rendben a föld és minden más egyéb haszonvétel tulajdonosa a földesúr volt. A jobbágyoknak nem volt tulajdonjoguk, a szántóföldeket, réteket, vizeket és erdőket a földesúrnak tett szolgálataik fejében használhatták. A Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor az került a jobbágyok közé, akinek birtoka elérte vagy meghaladta az egynyolcad teleknek megfelelő szántó- és rétmennyiséget. Egy egész telkes jobbágy belső telke, ahol a lakóháza volt, 3

Á hold. Ehhez megyénként különböző nagyságú szántóföld és kaszáló tartozott. Mözs esetében ez 24 hold szántóföldet és 10 szekér szénát adó rétet jelentett. Ez utóbbinál figyelembe vették, hogy általában a Duna áradásai miatt évente csak egyszer kaszálhattak.

43 A házas zsellérnek csak 1500 négyszögölnyi belső telke volt lakóházzal és 1/8 teleknél kisebb telki állománya. A közös legelőt, nádast, erdőt, vizet a telkes jobbágyokkal egyformán használhatta, lehetett kertje, szőlője. A hazátlan zsellérek kategóriájába tartozott minden családfő, akit az előző kettőbe nem lehetett besorolni. A zsellérek között tüntették fel a kézműveseket is, mert az uradalom őket is jobbágynak tekintette és az úrbéri szolgáltatásokat tőlük is megkövetelte. Mözsön nem laktak nemesek, uradalmi tisztviselők, így az összeírás a pap, a tanító és a jegyző kivételével a község teljes lakosságát magába foglalja. A földművesek mellett eszerint a településen „Kézműves 36 van, úgymint csizmadiák, takácsok, kovácsok, szabók, asztalosok, kádár, kerékgyártó, fazekas, akik közül egész éven át segéd nélkül 5, 1 segéddel 1, féléven át segéd nélkül 8, l-l segéddel 3, negyedéven keresztül segéd nélkül 19 dolgozik. Ezenkívül 1 molnár van és 3 asztalos és 2 kőműves segéd a mesterek számán kívül összeírva. '

M Az összeírás idézett záradékával szemben a házankénti rovatokban csak 34 kézművest lehet összeszámolni, 16 takácsot, 5 kovácsot, 4-4 szabót és csizmadiát, 2 asztalost és l-l kádárt, kerékgyártót, fazekast. A községnek 1828-ban 1807 lakója volt,

45 az izraelita vallású kereskedő 4 fős családján kívül valamennyien katolikusok. Ehhez a lélekszámhoz meglehetősen kevés a 34-36 kézműves, talán a közeli Tolna és Szekszárd mezővárosok kézműipara ellátta ezt a területet is. Tolnának ugyanekkor közel 5000 lakosa volt, ahol 192 mester 36 féle mesterséget űzött. Hét kereskedőjének a kereskedelembe fektetett átlagos tőkéje 635 forint volt (a legmagasabb egy kereskedő 2000 forintja).

46 Szekszárdon 383 iparüző 44 féle mesterséget folytatott, a 13 kereskedő átlagos tőkéje 890 forint (a legnagyobb kimutatott tőke 3600 forint) volt.

47 A 180-200 forintnyi befektetett összeg csekélynek számított.

48 A mözsi kézműveseknek alacsony számuk miatt nem volt érdekvédelmi szervezetük sem, majd csak 1846-ban folyamodnak az uralkodóhoz úgynevezett vegyes céh alapítási kérelmükkel, amire az engedélyt még abban az évben meg is kapják: „... az esedezők egy céh alakítására elegendő számmal vannak, mesterségüket nem csak ezen népes, de a körül levő helységekben is haszonnal űzhetik, a kiváltság levélért járó illetőséget pedig megerőltetésük nélkül letehetik, s ez oknál fogva őket a királyi szabadalom levél elnyerésére érdemeseknek véli... '

49 Mindebből leletünk értékelése szempontjából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a község kézműipara fejlődésben volt, ezzel pedig nyilván együttjárt a pénzforgalom élénkülése is. A lelet mintegy 150 forintos összege egyáltalán nem jelentéktelen, de — mint az előzőekben írtakból talán érzékelhető — nem is különösebben nagy összeg, abban a korban átlagos készpénzvagyonnak tekinthető. A XIX. századi hagyatéki leltárakban is általában 50-200 ezüstforint körüli készpénz összegek szerepelnek.

50 A pénzek értékét összevethetjük még az alábbi adatokkal is: A mözsiek a szokásos gabonaféléken és takarmánynövényeken kívül káposztát, kendert, dohányt termesztettek, majdnem mindegyik mözsi gazda rendelkezett szőlővel is a közeli szekszárdi Előhegyen. Az egyébként szabadon adhatóvehető szőlő sem volt mentes a feudális terhektől. A szekszárd-szőlőhegyi szőlők után a szekszárdi apátság beszedte az egyházi tizedet, mint földesúr pedig a kilencedet (tehát a termés második tizedét). Mivelhogy csak Mözs és Agárd lakói estek ilyen elbírálás alá, ebből a dupla dézsmából számos vita származott a XIX. század elején. A borokat változó árakon tudták értékesíteni, Szekszárdon egy hagyaték árverezésekor 48 akó bor a hordókkal együtt 912 forintért kelt el, 1821 januárjában minőségtől függően 6-8-10 forintot, 1823 márciusában 3-4-6, május végén 9-10-11 forintot fizettek akónként.

51 A dohány mázsájáért 1816-ban 40-48 forintot fizetett a Kincstár.

52 Jelentős bevétele származott a földesúrnak a kocsma- és mészárszéktartásból, valamint a pálinkafőzőből. A pálinkafőzdét 1806-ban egy tolnai lakos bérelte évi 300 forintért.

53 A kocsma- és mészárszékbérlet 1821-ben helyi lakos kezén van, Bendl (Pendl) György nyilvános árverésen szerzi meg három évre, évi 440 forintért (a kikiáltási ár 205 konvenciós forint volt).

54 Szerződését többször meg43 VARGA-BODA 1973, 115. 44 VARGA-BODA 1973, 133. 45 VARGA-BODA 1973, 465. 46 BÁCSKAI 1993,240. 47 BÁCSKAI 1993, 238-239. 48 BÁCSKAI 1993, 236. 49 VARGA-BODA 1973, 133. 50 BALÁZS KOVÁCS 1998, HORVÁTH 1988 "SZILÁGYI 1990, 191. 52 VARGA-BODA 1973, 139. 53 VARGA-BODA 1973, 159-160. 54 VARGA-BODA 1973, 160-161. 304