Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Czövek Attila: Topográfiai adatok a limes Fadd menti szakaszához

sőt más útvonal-rekonstrukciók mögé felsorakozva kétségbe vonta annak helyességét, mivel az adott sávban a felszíni kutatás nem találta nyomát a limesnek.

35 A nyomvonal megítélésében lényeges változást Visy Zsolt hozott a kérdést eddig legteljesebben feltáró dolgozatával, amelyben közöl több 1998-ban készített légifotót és beszámol az ezek nyomán végzett terepbejárásának eredményéről: egy rövidebb limes-szakasz azonosítása, valamint egy eddig ismeretlen burgus (Lussonium-10.) megtalálása a Wosinsky által leírt területen.

36 A Wosinsky Mór elképzelése körülötti kérdések miatt a szakdolgozati terepbejárás egyik fontos feladata volt a limes nyomvonalának keresése közben megnyugtatóan tisztázni az adott limes-leírás helyességét a terepen. Ennek eredményeként az elmúlt négy év alatt a több mint száz évvel ezelőtt megadott sávban szinte a teljes útszakasz és több új burgus vált ismertté a felszíni leletek alapján, amelyek kiegészülve a legújabb légifotós megfigyelésekkel a teljes limes-darab leírását teszik lehetővé. A megfigyelések alapján a római út a még Dunaszentgyörgyhöz tartozó Vetle-pusztánál érinti a mai 6-os utat (a 123. kilométernél), majd a műút keleti oldalán attól egyre távolodva szinte nyílegyenesen halad déli irányba a Fadd délnyugati szélén lévő szeméttelepig. Északon az egykori Duna-meder magaspartján kissé ívesen a valamikori Parcsonyban

37 találjuk nyomát, majd a Bodzás-dülő területén a sertésteleptől 200 méterre nyugatra keresztezi a főútra kivezető aszfaltozott dülőutat, hogy aztán „felkapaszkodjon" a szőlőskertek, tanyák közé (itt a beépítettség illetve a kaszálók miatt el-eltünik a nyomvonala). A dombokat elhagyva az alacsonyabban fekvő Cseri- dűlőben, majd a Haris nevű szántón követhetjük, ahol is az ártér szélén futó földutat a szemétteleptől nyugatra elérve a partszéli erdőben nyoma vész. Ettől délre a valamikor vízjárta mélyebb területen már egyáltalán nem találni római útra utaló nyomokat, ahova egyébként sem igen építették volna a limest. De az ívelődő magasparton nyugati irányba elkanyarodva, ahova a már említett Bartal Aurél helyezi - véleményünk szerint tévesen - a „római hadi utat sem mutat eddig semmiféle lelet a limes-út folytatására. A nyomvonal hirtelen „eltűnésének" az okát Wosinsky azon megállpításában kereshetjük, amely szerint a Duna elmosta a római út egy részét Faddnál. A kérdéses helyet azonban jelenleg erdő borítja, így az út elpusztulásának tényét csak egy hitelesítő ásatás igazolhatná.

40 A fent leírt szakaszon a limes-út felszínen való jellegzetes megjelenése más terepbejárásokhoz hasonlóan árulkodik az ásatásokból már viszonylag jól ismert római útszerkezetre.

41 A mi esetünkben a Wosinsky Mór illetve Visy Zsolt által is említett kavicsozás nyoma csak részben jelent sóderszemeket

42 a szántásban, inkább az út alapozásának kisebb-nagyobb kődarabjait találjuk a felszínen igen nagy sűrűséggel (esetenként szinte fehérlik a nyomvonal). Az ezeken lévő malternyomok pedig habarcsragasztékú köves útburkolatra engednek következtetni.

43 A kavicsokon, kődarabokon túl több helyen került a felszínre nagyobb számú tegulatöredék is a nyomvonalból, amit hasonló megfigyelés (Felsőpaty)

44 alapján az út építőanyagához sorolhatunk. Jelző- és őrtornyok A vizsgált szakaszon a legészakibb burgus a Vetle-pusztától mintegy 700 méterre délre a 6-os főút keleti oldalán emelkedő hátság egyik legmagasabb pontján, az enyhén ívelődő magaspart szélén, a limes-út keleti oldalán állt (l.kép Erre utal Visy Zsolt a saját illetve Gaál Attila és Szabó Géza terepbejárását említve (VISY 1999, 245, 12. jegyzet). 36 A nyomvonal további feltérképezése viszont elmaradt. 37 A Tolna megye földrajzi nevei Faddra vonatkozó részében megjelölt Parcsony nevű határrész (124.) a régebbi térképek tanúsága szerint lényegesen nagyobb területre terjed ki (TMFN 1981, 427). 38 BARTAL 1941,7-8. 39 WOSINSKY 1896,661. 40 Ugyanakkor van néhány közvetett, föleg régészeti adat, ami utalhat a Duna romboló hatására Az egyik maga az említett megfigyelés, hogy több év alatt sem került elő a területen az út folytatása. A másik a magaspart és a Tolnai-Duna közti árterület terepbejárásának az eredménye, amely szerint a legkorábbi leletek későközépkorinak bizonyulnak. Továbbá igen gyakori, hogy a római út jellegzetes köves-kavicsos nyomvonala a későbbiekben, sőt napjainkig is használatban maradt föbb útként, dülőútként (pl. FITZ 1955, 69), telekhatárként (amelyekre esetleg földrajzi név is utal), így térképeken is megtaláljuk vonalát. Itt azonban enől nem beszélhetünk. Pontosabban a 18. század végétal meglévő térképeken a Dunaszentgyörgy és Tolna közötti út a mai 6-os nyomvonalán, illetve annak közelében van megrajzolva. Ezért azt mondhatjuk, hogy a Duna valamikor még a későközépkor előtt elmosta a korábban délebbre lévő magasparton futó utat és vele talán Alta Ripát is (akár a mérföldadatok vagy bizonyos források [T1MON 1754, 31; FÉNYES 1837-1841/1. 307] alapján mára elfogadott Tolna melletti rekonstrukciót [pl. WOSINSKY 1896, 655, 661, 688; legutóbb pedig VISY 1999, 248-2491 vesszük, akár a legújabb, Fadd környéki elképzelésre [VISY 1999, 250] gondolunk). A funkcióját vesztett, "sehová sem vezető" útdarab így kiesett a használatból és feledésbe merült. Ugyanakkor a források további vizsgálata szükséges a pusztító árvíz(ek) időpontjának esetleges tisztázására. 41 V.o. MÓCSY 1955, 60; TÓTH 1977a, 65-69; TÓTH 1977b, 199; CSERMÉNYI-TÓTH 1982, 288; VISY 1989, 50, 61, 95; VISY 1999, 243-244. 42 E megfigyelés alapján utalunk arra az elképzelésre, ami a nyugat- és kelet-dunántúli római utak eltéő középkori elnevezésében az építési mód különbségét látja (TÓTH 1977a, 67, 68; TÓTH 1977b, 199). 43 TÓTH 1977a, 67, 68; TÓTH 1977b, 199. 44 TÓTH 1977a, 68. 135