Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

V. Kápolnár Mária: Tejüzemek Dombóváron

táborokba gyűjtötték, más részüket összeköltöztették. A bukovinai székelyek letelepítésével egyidejűleg indultak meg az ún. belső telepítések az Alföld sűrűn lakott vidékeiről. A ki- és betelepítések többszöri megakadása, a rengeteg visszaélés rendkívül feszült helyzetet teremtett. Az őslakosság leölte állatait, pusztulni hagyta birtokait, gátolta a telepesek munkáját. Ez utóbbiak gyakran a szakértelem hiánya miatt nem végezték el a szükséges tennivalókat. A földek tulajdonjoga miatti viták, a betakarítás és különböző munkák elvégzése körüli huzavonák miatt nagy károk keletkeztek a mezőgazdaságban, 1946 őszén még karhatalmat is igénybe vettek a munkák elvégzésére.

218 A földreform-rendelet végrehajtása együtt járt a lakosság jelentős részének kicserélődésével, amit tovább bonyolított, hogy 1947-ben a Felvidékről kitelepített magyar lakosság egy részét is Tolna megyében telepítették le. A lakosságcsere főként a legintenzívebb szarvasmarha-tenyésztő körzeteket érintette, ezekben az években még a háború által megkímélt értékes állomány is leromlott, szétmorzsolódott. A gazdaság legfőbb állami irányítási szerve 1945-től a Gazdasági Főtanács volt. Az általános tüzelő- és nyersanyaghiány, élelmiszer- és fogyasztási cikkek súlyos elégtelensége elkerülhetetlenné tette a háborús hiánygazdálkodás folytatását. Ezek azonban nemcsak átmeneti jelenségek voltak, hanem a rendszer alapvető jellegzetességévé váltak. A kereslet-kínálat helyett az állami szabályozás határozta meg a piaci árakat, ami rendkívüli hatalmat adott a hatóságok kezébe, ugyanakkor a magántőkét jelentősen korlátozta; azaz sajátos államkapitalista gazdálkodás alakult ki.

219 A vállalatok mind nagyobb állami adó- és hiteltartozást halmoztak fel, ezért egyre kiszolgáltatottabbakká váltak. A tilalmak és korlátok mellé a nagy beleszólási joggal bíró üzemi bizottságok akadályozták a vállalat mozgásterét, ez végső soron a tőkekisajátítást készítette elő. Az ipari helyreállítás lendületét a mezőgazdasági termelés rekonstrukciója nem közelítette meg. Az árutermelő parasztság tőkésedésének megakadályozása, a hitelhiány és az agrárolló a növekedést gátolta. A mezőgazdasági termelés 10-20%-kal elmaradt a háború előttitől, egyedül a szarvasmarha-állomány haladta meg a korábbit országosan. Jóval kevesebb került élelmiszerből piacra, ami a lakosság ellátását veszélyeztette. A birtokforgalom korlátozása, progresszív adózás, a mezőgazdasági hitelek hiánya, a szélesre nyílt agrárolló, a beszolgáltatási rendszer fenntartása és kiterjesztése, az ezzel kapcsolatos elszámoltatások, valamint a mezőgazdasági termékek háromféle ára (alacsony beadási, valamivel magasabb felvásárlási, jóval drágább szabadpiaci) akadályozta a mezőgazdasági termelés háborús kárainak felszámolását. Az 1945-1947 közötti aszályos évek tovább rontották a termelési eredményeket. A harcok és csapatmozgások megszűntével mindenütt elkezdődött a tejgyűjtés és elosztás megszervezése. Fő formája a cserekereskedelem volt, Budapest tejellátása csak 1946-ra alakult ki. A Vörös Hadsereg sorozatos rekvirálása és a kötelező átadás miatt csaknem egész Tolna megyében nagyfokú hiány mutatkozott tejtermékekben. A meghatározott mennyiség felett a katonaság részére 34.581 liter tejet, 329 kg tejfölt, 295 kg vajat, 120 q sajtot, 3 q túrót és 17 q tejszínt szolgáltattak be 1945. május 18-ig.

220 Ugyanakkor az ipari üzemek jóvátételi szállításokra termeltek, de e fölött is sor került különféle rekvirálásokra. A nagybirtokok szarvasmarha-állományának megsemmisülésével és a kisgazdák teheneinek sorozatos igénybevétele miatt nagyon alacsonyra csökkent a felvásárolható tej mennyisége. A tejcsarnokokba való szállítástól vonakodtak a gazdák, elsősorban a maximált ár miatt, hiszen a feketepiacon ennek többszörösét fizették. Az 1946-ban megjelent kormányrendelet tejbeadási kötelezettséget írt elő, a felvásárlásra és feldolgozásra a márkázó üzemek kaptak megbízást. A tejbeadási kötelezettség megyénként változott, tehenenként évi 270-400-540 liter között mozgott, anyajuhonként 1,5 kg gomolyát kellett beadni. Később a mezőgazdasági termelők termékeik egy részét szabadon értékesíthették, így a tejet is, de az infláció rendkívüli felgyorsulása a beinduló tejtermelést teljesen visszavetette. 1946 júniusában olyan kevés tejet szállítottak be, hogy néhány vidéki tejgyűjtő telep és tejszállító szövetkezet kénytelen volt bezárni az üzemét. A második világháború utáni években a tej szövetkezeti mozgalom újjáéledt Tolna megyében. A német szövetkezetek működését ugyan nem engedték, helyettük székely és felvidéki telepesek szövetkezetei alakultak, így a szövetkezetek száma 1948-ban 106-ra emelkedett. A TTSZ kötelékébe 67 tagszövetkezet tartozott, ezek valamennyien saját, az újra működő nyolc feldolgozó üzem egyikébe szállították a megtermelt tejet. (Őcsény, Tamási, Kölesd, Bonyhád, Izmény, Apar, Paks, Szakály), ahonnan többé-kevésbé feldolgozva Budapest ellátására továbbították a termékeket. A tamási tejüzemben 1945-ben egyes források szerint 20 főt foglalkoztattak, napi 3000 liter tejet dolgoztak fel, amiből 6 q vajat, 240 kg trappista sajtot, 20 kg túrót, 5 liter tejfölt készítettek.

221 A székely szövetkezetek a majosi Sebestyén-féle üzemnek adták el a tejet, ahol átlagosan 7 főt alkalmaztak, s napi 1000-1500 liter tejet dolgoztak fel.

222 A többi tejen az OMTK újdombóvári üzeme, a Dombóvári Vajtermelő Központ, a Fővárosi Tejüzem és a Derby Sajt- és Vajgyártó 218 V. KÁPOLNÁS, 1984. 214. p. 219 BEREND-RÁNKI, 1972. 231. p. 220 TMLAlisp. i. 1298/1945. 221 MARTIN, 1980. 28-29. p. 222 BORAI, 1960. 168. p. TML Km. 13.225. Majos község kézi monográfiája. Majos, 1948. 348