Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)
Szilágyi Miklós: Szekszárd és Sárköz Jankó János naplójában
épitkezés kizárólag felnémet alaptypusú, a dunántúli typus egyetlen példányban sincs meg. A kerítés többnyire „lészás kert", amit itt malát-nak neveznek. 27 A malát a mocsaras helyen az, a miből a fűzfavessző lesz; ezt felül lepárkányolják gazzal. Egy szélmalom mellett befordultunk s a temető előtt mentünk végig, a hol régen még „ruzsás fejfa" is volt 28 , s igy jutottunk be a faluba, a községházába. Minthogy Wosinszky előre irt, hogy jövünk, a községházán már egy csomó asszony várt eladásra szánt régi ruhanemüekkel s igy először ennek feldolgozásába fogtunk. 29 Mindenekelőtt egy csomó himzett szalagot néztünk végig, mintegy 3 ujj széles s 11/2 arasz hosszúak ezek s nevök: tekerődző vég ; ezt ma már egyáltalában nem viselik; régen a menyecskék viselték a fej hátsó részén a fejbubról függött le az a nyakba; menyecske volt az asszony az első hat évben, addig tekerőztek, vagyis addig viselték a menyecskés ruhát, mig azontúl egyszerűen bekötötték a fejüket. Ma már nem tekerőznek oly sokáig. Ez a tekerőző vég egy hosszú fehér selyem fátyolhoz volt varrva s ezt a fehér fátyolt tekerőző bibor-nak nevezték. Ahogy meg lehetett állapítani, ez a szokás mintegy 40-50 éve maradt le. A vég kétféle volt, vasárnapi, a mi arany paszománttal volt kivarrva és hétköznapi, melyet selyemmel hímeztek majd sima öltésekkel, majd ujabban keresztöltésekkel is. E fejdiszhez tartozott a bojtokkal végződő zsinórokból álló csallang , melynek felső végét behúzták a fejkötő madzagba a csafring-jai (= bojtjai) pedig lelógtak farukra. Minél gazdagabb az asszony, annál több csallangot viselt. Ez még máig is divatos, láttuk asszonyokon és lányokon is, de már drága és egészen modern anyagokból. Ugy régen, mint most Szegzárdon a boltban vették, ahol azokat a hires gombkötő az öreg Ferdinánd csinálta. 30 Behozták egy szép nagy ezüstös pártát ; ez a viselet is ma már teljesen lemaradt; ezt a leány viselte, utoljára az esküvőn vette fel, azután már csak a bibort és véget viselte. Lemaradt mintegy 30 éve. 31 Alapja a rézprém , ezen vannak az islangok Œ, a faorizs-ok a sodrott rézdrót-tekercsek (0SjtŰ^OÜ$wilx. ; 5.7 na g V g 0m b vagyi s csücski , ezen kivül gyöngyök és pántlikadarabok . Igazi kincse e vidék ethnographiájának a fejkötő , mely fekete tüllre alkalmazott fehér miniatüre-himzés igen fejlett öltési technikákkal (lánczöltés is van!) A régi és új fejkötök közt nagy különbség van; amazt a kontyra húztak, szélesebb és nagyobb volt, az ujat a konty előtt, a fejtető sima részén át fültől fülig harántul viselik s ez keskeny szilvamag alakú a himzés meglehetősen ugyanaz, de fogyván a varró asszonyok, a minták is közül sok már csak a régi hímzéseken van meg. Ezeket a fejkötőket fátyol feikötők nek hívják 32 s igy készítik: a fátyolt négyszegű rámára kifeszítik, aztán a régi himzési mintás fejkötőt alátartják, s az egyes motívumok kontúrjait, amennyire átlátszanak, boltban vett sárga földbe mártott czirokággal a fekete fátyolra „kiírják ". A rajz durva, de ezen segít a tű, a varrás. Decsen van még 2-3 asszony, aki ezeket varrja s a legfontosabb a dologban, hogy ezek még máig is ismerik az egyes motívumok neveit. Igy hamarjában a következő motívum neveket irtam össze: bécsi ruzsás, kutyás, patkós, apró tulipántos, kilenczbukru, szöllöfejes, szilvamagos, süttőlapátos, pemetős, bundahim, nagy rúzsa, metéllés rúzsa, hurok rúzsa, félpatkós, csigás, baba, metéllés levél, csibelábas. Az iróasszony egy fejkötőn egy hétig dolgozik, s ezért a szerint, hogy az milyen munkás 1.50-2.00 frtot kap. Ilyen író-varró-asszony p.o. Osvald Erzsébet. A metéllés tulajdonképen a likak neve. Ezen kivül említettek egy recze-fejkötőt is, de ezt nem láthattuk. Wosinszky szerint ez úgy készült, hogy a kihimzendő rajzot papírból kivágták, a papirt lösz sárral bekenték s ezt ráfektették a ritka, nagykoczkáju és erős inú reczére; a hol a papir a reczét fedte, ott a nyúlós föld a recze koczkáit kitöltötte, s ezeket hímezve ki meg kapták a kivágott karton virágokat. Ezt azonban nem láttam; Wosinszky szerint ez Ocsényen és Decsen van meg. A fátyol fejkötőkből én csupa fehéret láttam, de azt mondja Wosinszky hogy olykor többszínű is kerül elő. Ezután megmutatták a régi rokkolyát , ez fehér buja vászon ból készült lenből szőtték nagyon bőre vették; régen ebben esküdtek, de ma már egyáltalán nem viselik és selyemben esküsznek; annak idején maguk fonták és szőtték. Ma már a buja vászon is nem lenből, hanem pamutból készül. A buja szónak értelmét adni egyáltalában nem tudják s nem tudom nem-e a bunyó = bunyevácz lappang alatta. 33 26 Az épületeknek és az építkezési módnak ezekre a „típusjelöléseire 1. az ezredéves országos kiállítás néprajzi falujának bemutatását: Jankó 1897. - E nagyszabású kiállításon egyébként nem szerepelt Tolna megyei épület, így az előkészületek idején - a közzé tett dokumentációból kitetszően (v.o.: Jankó 1989) - nem tanulmányozta Jankó a sárközi népi építkezést. Valamikor azonban meg kellett fordulnia ilyen céllal Decsen és Őcsényben, mert ezen az 1900. szeptember végi gyűjtőúton nem készíthette azokat a telek- és ház-alaprajzokat, melyeket Malonyay (1912: 274-275) „Jankó János dr. rajzai után" megjegyzéssel közölt. 27 A sövénykerítésekről 1. Kovách Aladár leírását: 1903: 139-141). 28 A sárközi fejfaformákról 1. Ács Lipót rajzait: Malonyay 1912: 351. 29 A sárközi viseletnek a következőkben emlegetett egyes elemei könnyen azonosíthatóak Kovách Aladár (1907: 71-94, 201-221) és Fél Edit (1950: 1954, e szöveg magyar nyelvű változata: 1991: 9-49) viselettanulmányai, valamint G. Vámos Mária (1982: 313-328) kiegészítő adalékai alapján. 10 Kovách Aladár (1907: 93) szerint „az ősi és régebbi időben" a csafringol is maguk készítették, csak később gombkötők (a szekszárdi mestert azonban nem említette meg név szerint). 31 Kovách Aladár (1907: 84-85) ennél pontosabban határozta meg az ú.n. tülökpárta elhagyásának idejét: az 1880-as évek közepén már kölcsön kéregették egymástól; ő maga (még nem néprajzosként) 1887-ben látta az utolsó tülökpártás menyasszonyt. 32 Kováchnál (\901:9\)feekötő, Fél Editnél (1991:1,0) főkötő. 33 A TESZ (I. 382-383, 387-388) megkülönbözteti a buja (/."kéjelgő', 2. 'dúsan tenyésző, bőven termő') és a bulya szót; az utóbbi jelentései: 1. 1558: török nő', 2. 1563: (jelzőként) török, keleti', 3. 1801: 'ágyas', 4. 1838: (jelzőként) 'vékony, ritkás'. A bulya a magyarban szerb-horvát eredetű, ahol 252
