Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

Balázs Kovács Sándor: Decsi vagyonleltárak a feudalizmus végéről (1841–1850)

Tekintettel az árvapénz használati díjának (azaz kamatának) csekély voltára, a község által választott, a földesúrtól ellenőrzött árvagyám páratlan befolyással (és sok visszaélési lehetőséggel) rendelkezett a falu hiteléletében. A hitelért valósággal versengtek a helybeli, ritkábban a szomszédságbeli lakosok. A gyámsággal kapcsolatban a jobbágyközségekben számtalan helyi szokás alakult ki és érvényesült. Az árvák pénzének hasznosításából sokan meggazdagodtak annak következtében, hogy a helyi szokások és a felügyelet lazaságai lehetővé tették a gyám összejátszását a községi elöljárókkal. Az árva érdekeire a legsúlyosabb csapás a pénz értékének rendszeres romlása volt.

5 A vagyonleltárak készítésének különféle okai lehettek. Hofer Tamás az uradalmi inventáriumok alapján a következő eseteket emeli ki: magvaszakadás /az örökséget az uradalom elárverezi/,serdületlen örökösök /árverés/, az árvák vagyonát jegyzék szerint veszi át a gyám, özvegy férfi vagy asszony újraházasodik /a többféle vagyon elkülönítése/, az örökösök különösebb ok nélkül osztályt kérnek, a hátrahagyott végrendelet és a törvények ütköznek, a hagyatékot nagy adósság terheli.

6 Decsen a következő tipikus esetekkel találkoztunk: 1. A vagyon összeírását egyszerűen az indokolta, hogy kiskorú árvák maradtak. Ennek kialakult formája volt, láthatólag egyes tárgycsoportok az összeírásból rendszeresen kimaradtak. Ezek a ruhaneműek és a háztartás élelmiszerkészletei. 2. Amikor a férj vagy feleség (az özvegy) újabb házassága indokolta a vagyon összeírását. Ezek az összeírások nem mindjárt a halál esetkor készültek, hanem a házasságkötést megelőzően. Céljuk nem a vagyon pénzértékének rögzítése, inkább a tárgyak leltárszerű felsorolása. A hagyatéki eljárás során keletkezett összeírások három típusát különböztetjük meg. Az összeírás lehet egyszerű leltárszerű felsorolás, a tárgyak értékét is feltüntető becsű, vagy a hagyaték értékesítésekor készített árverési jegyzőkönyv, melyet decsi adataink is alátámasztanak. Egyes esetekben az összeírok csak darabszám szerint írták össze a háztartás bútorait, használati eszközeit, és nem becsülték fel azok értékét. Ez a leltár. Az ilyen számbavétel elsősorban a tárgyak megőrzését szolgálta. Általában ilyen készült a második házasságkötést megelőzően, hogy az első házasságból származó gyerekek számára biztosítsák az apai-anyai örökséget. Örökösödési és osztályügyekben (Decsen úgy tűnik második házasság esetén is) mindig törekedtek a becsérték meghatározására is, hiszen az szolgált a megosztás alapjául. Ilyen esetekben is az értéktelenebb használati tárgyakat, vagy a lányokat illető ágyneműt, ruhákat csak darabszám szerint sorolják fel. A becsű a tárgy leírása, neve után becsértéket is tartalmaz és gyakran a hagyaték vagy vagyon egészének összegét is megadja. A becsérték meghatározását a községi elöljárók végzik. Adóssági ügyekben, kiskorú árvák esetében a vagyont árverésen értékesítették és erről jegyzőkönyvet vettek fel, amelyik tartalmazza a vevő nevét és a vételárát. A leltárak rendeltetésüknek, keletkezési körülményeiknek megfelelően igen változatos tartalmúak. Olykor számba vesznek minden tárgyat a legapróbb részletességgel, feltüntetve az ingóságok állapotát, minőségét, becsértékét, darabszámát, esetleg színét, anyagát, nevét stb., máskor csak a legértékesebbeket. A jobbágyleltárak az elmúlt századok különböző társadalmi és vágyom helyzetű parasztjainak gazdaságát, háztartásának felszereltségét, mindennap használt tárgyait, munkaeszközeit mutatják be. Ezek a dokumentumok részletesen tartalmazzák a hagyományos paraszti gazdaságok üzemszervezetére, tárgyi ellátottságára vonatkozó adatokat, melyekből a decsi társadalmi-gazdasági viszonyokat is feltárhatjuk. Átfogó képet nyerünk a településrendszer egészéről, az egyes társadalmi rétegek állapotáról. Az örökösödési jog és szokások a közösségek, csoportok, rétegek, családok alkalmazkodását tükrözi az adott gazdasági lehetőségekhez. Goldschmidt és Kunkel három nagy örökösödési rendszert és ezekhez kapcsolódó háztartástípusokat különböztetett meg: 1. Észak- és Nyugat-Európában egy fiú örökölt — férfiági osztatlan öröklés — és „törzscsalád" volt érvényben, az örökös maradt a szülőkkel, korán megházasodott, a többi fiú és leány a szülői házból való kiváláshoz vagyoni kielégítést kapott, amivel önálló életet kezdhetett. 2. Kelet- és Közép-Európában férfiági öröklés volt (minden fiú örökölt), és a házas testvérek együtt laktak. 3. Dél-Európában férfiak, nők egyenlő osztás elve alapján örököltek, s itt a családmagból álló háztartások voltak a jellemzőek. Minden házas gyermek elköltözött, új háztartást alapított.

7 220