Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)

László Bartosiewitz: Váralja-Várfő középkori állatcsontleletei

Decsre, Pilisre és Nyékre stb. Az elnéptelenedett helység neve hegy-, völgy-, dűlő-, szántó-, forrás-nevekben él tovább, eredete lassan feledésbe merül. A múlt század hatvanas éveiben végzett felmérés során a környéken lakók szerint a ,JCesztőcz elnevezésnek azomban eredetéről misem mondható".

116 A település régészeti nyomát egyenlőre nem találtuk meg, de helyét éppen a dűlőnevek segítségével jól lokalizálhatjuk. Négy falu, Decs, Alsónána, Várdomb és Alsónyék határában találhatunk Kesztölcre utaló helyneveket. Decsnél és Várdombnál azonban csak egy-egy ilyen fordul elő és mindegyik irányt mutató dűlőnév (Kesztőc, -re, Kesztőcre dűlő), tehát nem közvetlenül a falu helyét jelöli. Alsónána határában is csak egy ilyen nevet találunk. Az Alsónyék határában lévő Alsónyéki Völgyben azonban egy szűk területen belül a név kilenc változata is megtalálható.(8.kép 1) Pestynél még magát a völgyet is Kesztőczi völgyként jegyezték fel, melyben az ugyanilyen nevű forrás is található.

117 Ez a hely egyébként pontosan megfelel az 138l-es határleírásban is szereplő, kesztölci határként és a cikádori egyház kesztölc birtokaként leírt területnek.

118 A vizsgált négy település közül tehát Ság és Kürt leletünk szempontjából nem jöhet számításba, mivel ezekről kiderült, hogy az eddigi véleményektől eltérően nem térségünkben voltak. Kürtöst Kismórágy térségében, Ságot pedig a Sárköz északkeleti sarkában kell keresnünk. Kesztölcről és Lakról viszont tudjuk, hogy a pénz földbekerülésének időpontjában mindkét település még lakott volt és mindkettő csak jóval később, a hatvanas évek vége felé, illetve a század utolsó évtizedében vált lakatlanná. Lak a lelőhelytől keletre kb. egy kilométernyire, Kesztölc pedig a domb túlsó oldalán lévő völgyben csaknem ugyanekkora távolságban feküdt. Ezek egyike sem lehet azonos a terasz aljában megtalált faluval, melyet sajnos a XVI-XVII. századi források egyik környékbeli településével sem tudtunk azonosítani.

119 Igaz a terepbejárás kevés kerámialelete egyenlőre még arra sem adott egyértelmű választ, hogy ez a pénzlelethez legközelebb lévő település létezett-e egyáltalán a Mohácsot követő néhány évtizedben is, vagy már a XVI. század elején elpusztult. Ha ez így történt, akkor ismét több esélyessé válik a kérdés, mivel a későbbi pilisi szőlőhegy területe egyaránt kerülhetett Lak határához, de az sem kizárt, hogy ezekben az években már ezt a területet is a közeli „szabad város" Kesztölc lakói bírták és talán a Kesztölcön szőlőt művelő extraneus etei vagy más helységbeli polgárok valamelyike rejtette el a pénzeket.

120 Úgy véljük azonban, hogy ennek már nincs szempontunkból további jelentősége, hisz az elrejtés eseménytörténeti és gazdasági háttere a térségen belül ugyanaz lehetett. A legfiatalabb pénzek Ferdinánd 1540-ben Körmöcbányán vert denárai. Mindegyik verdefényesnek mondható, a forgalomban még nem koptak meg. Valószínű tehát, hogy a pénzek tulajdonosa 1540-ben vagy esetleg 1541 elején helyezte földbe azokat. Az elrejtőt adatok hiányában természetesen név szerint nem tudjuk megnevezni, azonban talán nem tévedünk nagyot, ha egy szőlőbirtokai révén kiemelkedett, piacra termelő gazdagabb parasztpolgár személyében keressük. A sárközi mezővárosok, mint a magyar mezővárosok általában, árutermeléssel foglalkozó jobbágyok települései voltak. Ez a paraszti árutermelés a kereskedelemmel bekapcsolta őket a pénzgazdálkodásba és lehetővé tette, hogy egyes jobbágyok kezén akár nagyobb összegek is összegyűljenek. A mezővárosi jogállás elnyeréséhez bizonyos mértékű gazdagságra kellett szert tenniük, hiszen a földesúrtól csak akkor szerezhettek kiváltságot, ha azt évente pénzzel meg tudták váltani. Pénzt pedig csak a megtermelt áru piacra viteléből szerezhettek. A Tolna megyei Dunamenti városok gazdasága elsősorban a szőlőművelésre alapult. A török terjeszkedés miatt elveszett a középkor legjelentősebb magyar borvidéke a szerémi, ennek következtében a dunántúli borok országszerte keresett cikké váltak. 116 GAÁL-KŐHEGYI 1973, 281. 117 TMFN 1981, 484-485., 489-491., 494, 501-502, GAÁL-KŐHEGYI 1973, 281. - Téves a TMFN 484. old. 220. sz. alatti megjegyzés, mi szerint a decsi határ „Kesztőc, -re " dűlőneve a pilisi határban lévő, szomszédos dűlőtől kapta a nevét. A sárpilisi határban Kesztölcre utaló dűlőnév nincs. 11 "SÜMEGI 1997,417419. 119 A XVI.századi források ritkábban szereplő és a térképeken nem található nevei közül számításba jöhetne még a MOHA néven említett település, melyet Csánki szerint a megye délkeleti végén, tehát térségünkben kell keresni. Első említése 1470-ből ismert (amikor a széki apátsághoz tartozott), majd 15541572 között mind a szigetvári összeírásokban mind pedig a defterekben szerepel néhányszor. 1564-ben Nyirzóval és Lángfővel együtt találjuk meg a magyar tizedlajstromban. A környékünkben kellett lennie, de közelebbi adatok hiányában óvatosan kell kezelnünk, mivel 1559-ben és 1560-ban a budai káptalan egykori birtokaként írták ugyan össze, de azt is feljegyezték, hogy 4 kerékkel működő malmai után 1558-ban és rákövetkező évben is 3-3 Ft adót fizetett. Malmok működését biztosító lehetőséget pedig településünk közelében, — legalábbis napjainkban, — nem találunk. (CSANKI 1897, 442, HEGEDŰS 1997, 147, 156-157, 226, TÍMÁR 1989, 247, 289.) 120 A környék bortermelési adatait az 1558-1566-közötti (tehát csaknem húsz évvel később kezdődő) időszakra vonatkozóan: SZAKÁLY 1969, 32. Ebből az időszakból (1560-ból) származik az az adat is, mi szerint a sárpilisiek a kesztölci szőlőhegyen müveit szőlőik tizedét a szigetváriaknál 9 Ft 48 dénárral váltották meg, ami 26,6 hl bornak felelt meg.(SZAKÁLY 1969, 34. és 164 jegyzet. - Az egykori Ete határában is előkerült egy 5314 db pénzből, két köves és egy pecsétgyűrűből álló lelet. Parádi Nándor tévesen írta le a lelet előkerülési körülményeit és ugyanígy vette át tőle Vass Előd is. A valóságban az 1966 őszén beszolgáltatott 984 db ezüstdénár lelőhelyén az 1967. évi nyári ásatáson felügyeletet teljesítő Bucsányi Kálmán restaurátor és Gaál Attila főiskolai hallgató munkaidő után találták meg a kincslelet zömét. Ekkor került elő a világos színű, részben sárga mázas korsó alsó harmada a lelethez tartozó gyűrűkkel és török aranypénzzel együtt. (PARÁDI 1970, 223, 228, VASS 1978, 141.) 194