Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Solymár Imre: „A jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós elejtetett, áldozata lőn a vallási-politikai harcnak"

Wosinsky mindezt kedvező válasznak vette, s másnap szóban, s kis levélkék útján írásban is szerte megüzente: „Tömörüljünk mellette szavazatainkkal." - így a kerületi papság egyöntetűen Perczel mellé állt, s az elnyerte a bonyhádi körzet katolikus választóinak szavazatát. Elnyerte, mint ahogy további 80 esetben is úgy, vagy abban a tudatban juttattak mandátumhoz képviselőjelölteket, hogy valamiféle reverzalist adtak, a katolikus jogok védelmét szóban, sok esetben pedig írásban is megígérték. Ám a továbbiakban sem Perczel, sem sokan mások - liberális katolikusként viselkedve -, a kultúrharc kibontakozásával a deklarált katolikus érdekek követésének kötelezettségével már nem számoltak. Az egyházpolitikai törvények vitájában 1893 ószétól, 1894 elejétől csapdahelyzet alakult ki. Hogy jön ahhoz egy reverzalist adott képviselő, hogy a választók jogait és érdekeit mellőzve, saját megítélését, értékrendjét kövesse? Ugyanakkor: Mit tehet egy kormánypárti, ha egyszer a kormánypárt kimondta, tagjai nem érvelhetnek, nem szavazhatnak az egyházpolitikai törvények ellen, kivéve, ha az illető egyházi férfiú. A „Magyar Újság" uzsoraváltóhoz hasonlította -joggal - az „egy gyenge pillanatban kiszorított írást", melyért később a meggyőződés megtagadásával, vagy az adott szóval és becsülettel kell fizetni. Márpedig Perczel úgy érezte, őt nem köti semmi, most is az ami volt, liberális! Kezdettől fogva támogatta az egyházpolitikai törvények megalkotását, felszólalásai, megnyilatkozásai sértették a katolikus érdekeket. Az 1893. március 11-i képviselőházi országos ülésen felszólalva szembehelyezkedik a polgári házasság ellen benyújtott főpapi memorandummal. Bár jó katolikusnak tartja magát, ha a nézetek összecsapnak, először mindig hazafi, s csak aztán katolikus. Nézeteit így összegzi: „...Mondják, alakítsunk katholikus társadalmat... ez az, amitől legjobban kell óvakodnunk... Ennél meggondolatlanabbul kiadott jelszót még nem hallottam. Nem szorul arra hazánk, hogy amúgy is annyira széttagolt társadalmunkat felekezetek szerint is széttagoljuk, hogy a helyett, hogy tömörítenők, most még belevigyük a katholikus társadalmat és mintegy provokáljuk azt, hogy ezzel szemben lutheránus, református, zsidó társadalmat is létesítsenek... Nekünk csak egy, egy magyar, egy művelt magyar társadalomra van szükségünk!" mondja. Perczel tehát úgy vette, hogy tőle reverzalist nem kért senki, képviselői függetlenségét korlátozó ígéretet senkinek nem tett. Bár a bonyhádi esperesi kerület 1893 folyamán kétszer is konstatálta a bosszantó helyzetet, mégsem tett ellenlépést. Perczel egyszerű képviselő volt. Csakhogy 1893. október 7-től ő a képviselőházi második alelnök, a Közigazgatási Bizottság elnöke, a Szabadelvű Párt immár prominens személyisége. Ezért aztán amikor a „Magyar Állam" című egyházpolitikai lap - az alsópapság szócsöve - 1894. évi első számában felszólította olvasóit, tudósítsanak ígéretüket megszegő katolikus képviselőkről, elsőként Anderle József kakasdi plébános írt be január 3-i keltezéssel, megnevezve Perczeit. Az időzített bomba ketyegni kezd. Gróf Szapáry László rákérdez Wosinskyra, az január 10-én válaszol, Perczel „semmiféle közjellegű okmányt nem írt alá". Van ugyan egy tőle kapott magánlevele, de ennek közlése „súlyos indiszkréció volna". (Ez az indiszkréció-kérdés később a támadások kereszttüzébe kerül. ) A „Magyar Állam" január 20-án indítja a „reverzális hajszát". Leközli Anderle levelét, nem elsőként, de a legindulatosabban. A botrány - mint napi szenzáció - „A Perczel Dezső-ügy" címen fut tovább. Már kilenc képviselő kilépett, a többiektől - így Perczeltol is - ezt várják! Máskülönben nyilvánosságra hozzák a kompromittáló adatokat. Az alelnök úr „nem is sejtette" - írják gúnyosan -, hogy már 3-a óta őrzik ellene a bizonyítékokat. Január 20-án Perczel felszólal a Képviselőházban. „.. .A legközelebbi napokban - mondja - több lapban önérzetemet, becsületemet mélyen sértő gálád rágalommal és váddal lettem gyanúsítva. Ezen váddal szemben, mint képviselő, nyilatkozatomat közzétettem, és azt az összes lapok hozták... (azóta azonban) olyan körülmények jöttek tudomásomra, amelyeket nem magam miatt, hanem éppen a t. házban elfoglalt alelnöki állásomnál fogva nem hallgathatok el. Tudomásomra jutott az, hogy azon egyházi férfiú, kinek a kezében az én eredeti levelem volt, Wosinszky Mór, kerületem 31 Ilyen cédulát közöl később: M.Á., 1894. jan. 25., 1. p. Precizitásáról: Haugh Béla, 1908. 59-61. 32 A 80 eset, „Perczel Dezsőtől kezdve": Bonitz Ferenc, 1912. 229. 33 M.Á., 1894. jan. 4., 1-2. p.; Pécsi Újság, 1894. jan. 16., 1. p.; Salacz Gábor, 1974. 94. 34 Magyar Újság, 1894. jan. 4., 2. p.; jan. 5., 1-2. p. 35 Az 1892. évi országgyűlés Képviselőházának naplója. 10. kötet. Pesti Könyvnyomda Rt., Bp., 1893. 112-114. (178. országos ülés, 1893. márc. 11.) - Perczel Dezső egyházpolitikai beszédéről tudósít: TVM., 1893. márc. 19., 2-3. p. 36 TVM., 1894. jan. 19., 3. p. 37 Esperesi kerületi ülések Bonyhádon: 1893. máj. 2. és okt. 9. - A jegyzőkönyvet Anderle József kerületi jegyző vezette. Szövegét lásd: Magyarország, 1894. jan. 24., 5. p. - Az ülés „rosszallásáról" Wosinsky hallgatott Perczel előtt: Haugh Béla, 1908. 63. 38 Bölöny József, 1992.364. 39 Sajtótörténeti értékelés: Buzinkai Géza, 1985. 358-365. Kuriózumként említem meg, hogy 1885-ben és 1889-ben Wosinsky egy-egy régészeti cikket publikált a lapban. 40 M.Á., 1894. jan. 20., 1. p.; Pesti Napló, 1894. jan. 19., 2-3. p.; TVM., jan. 28., 1. p. 41 TVM, 1894. jan. 20., 4. p. 42 M.Á., 1894. jan. 23., 1. p. A gyanúsítgatásokról: Haugh Béla, 1908. 65. - A kanonoksággal való „megkínálásáról": Budapesti Hírlap, 1894. jan. 20., 4-5. p. - Az egyik pécsi lap tudni véli, hogy a miniszter a pécsi püspöknek mondta volna: Legyen a szekszárdi plébános Mikó, de csak azon esetben, ha Wosinsky pécsi kanonok lesz. Pécsi Figyelő, 1894. jan. 2., 2. p. 43 Egy nappal korábban: Magyarország, Pesti Napló, Bp.-i Hírlap 44 Magyar Újság, 1894. jan. 21., 4-5. p. 51