Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Solymár Imre: „A jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós elejtetett, áldozata lőn a vallási-politikai harcnak"

Solymár Imre „A JELES PAP, A KITŰNŐ FÉRFIÚ, A NAGY TUDÓS ELEJTETETT, ÁLDOZATA LŐN A VALLÁSI-POLITIKAI HARCNAK." Wosinsky Mór és a Perczel Dezsó'-féle reverzális-affér (1894) Száz éve, az 1890-es évek elsd felében ugyancsak forrongott a magyar közélet. A laicizálódás felé tartó polgári állam, a hatalmon lévő Szabadelvű Párt - noha szüksége volt a római katolikus papság támogatására - a protestánsok és zsidók vallási, s a polgárság világi érdekeit is megjelenítve, társadalompolitikájában, egyházpolitikájában határozottan fellépett a katolikus hegemónia ellen. Ez az ún. kultúrharc a r. k. egyház társadalmi és politikai pozícióit rövid idó alatt lényegesen meggyengítette, miközben lépéseket jelentett az egyes emberek személyes szabadsága, szabad döntési joga felé - szétválasztva-elkülönítve államot, s az egyházat. „Kultúrharc", de milyen kultúráért? Amikor a katolikus egyházzal a Német Birodalom, illetve a bismarcki Poroszország megvívta a maga harcát, egy liberális képviselő mondta ki először a „Kulturkampf-ot 1873-ban, értve alatta polgári harcukat a világi értelemben vett kultúráért, előírva a papság vizsgáztatását, lelki büntetésekre korlátozva az egyházfegyelmet, polgárivá téve a házasságkötést. A katolikus párt ott, majd Ausztriában, Svájcban s végül nálunk - színe és visszája - ugyanezt a katolikus-egyetemes kultúra elleni támadásként értelmezve, szintén „kultúrharc"-ként nevezte meg. Először úgy tűnt, hogy „az ország békessége és a magyar állameszme érdekében" bölcs belátásra jutnak a hatalom csúcsán lévők. Ám a hazai közélet, s a parlament politikai tagoltsága - melyet Trefort Ágoston oly jól jellemez szinte kényszerpályán vitte előre az eseményeket. Maguk a katolikusok is „hithű" és „szabadelvű" táborra oszlottak valami láthatatlan arcvonal mentén, s - jogaikat „csak respektáltatandó" - kárhoztatták a zsidók „élelmességét", a protestánsok „érthetetlenül túlhajtott önérzetét és praktikus körültekintését." - Pax! - mondotta mély átérzéssel a hivatalába lépő Vaszary Kolos hercegprímás, s első négy éve addig sose látott politikai harcban telt el. Magyarországon az állam és az egyház közötti összeütközés az 1890. február 26-án kiadott ún. elkeresztelési rendelet végrehajtásával kezdődött. A katolikus papság szembeszegült, katolikusnak keresztelve a vegyes házasságokból származó gyermekeket, nem küldve meg a protestáns félnek az anyakönyvi kivonatot, vállalva ezzel a feljelentést, bírói elmarasztalást, a harmadfokú ítéleteket követően pedig a bírságolást. S mert nem voltak hajlandók fizetni, az árvereztetést! Egy ilyen látványos, az országos sajtóban megszellőztetett ügy volt vidékünkről a nagymányoki, mikor is Lagler Lajos kismányoki evangélikus lelkész Weisz János nagymányoki r. k. plébános ellen tett büntető feljelentést. Az 1892. évi választásokkor még csak az elkeresztelési rendelet ellen folyt a küzdelem. Sejteni sem lehetett, micsoda elkötelezettséget vállal a jövőre nézve, aki katolikus papi kortes segítségével jut mandátumhoz. A képviselőházi 1 Egy korabeli katolikus pamflet úgy fogalmaz, hogy az antikrisztianizmus Magyarországon Tisza Kálmán 15 évi kormányzása alatt „fogantatott és született", ő tette uralkodóvá a szabadelvű pártot; szövetségesét a belföldi és nemzetközi zsidóságban találta meg; s mint református főgondnok, „felekezeti elfogultsággal" intézte az államügyeket, katolikusok helyett személyes barátaival és hitsorsosaival töltve meg a hivatalokat. N.N., 1895. 7. - Wosinsky álláspontja: a közművelődés és a felekezeti béke: Haugh Béla, 1908. 65-66. 2 Mai r. k. egyházi értékelése: Szántó Konrád, 1988. 495-496. 3 Révai Nagy Lexikona, XII. (1915), 342-343., Adriányi Gábor, 1975. 244., Bonitz Ferenc, 1912. 202-216. 4 Pécsi Újság, 1893. dec. 18., 1-2. p. 5 Trefort Ágoston, 1888. 242-246. Az öt párt jellemzésével. 6 A szabadelvű katolikusok táboráról, ellenségesen: Magyar Állam (a továbbiakban: M.A.) 1894. jan. 25., 1. p. Ugyanitt a „kisszerű párttaktikázásokról" szólva Fiume, Temesvár, Losonc mellett a bonyhádi „próbálkozásokat" is felemlíti. - A zsidók és protestánsok jellemzését lásd: Pécsi Újság, 1894. jan. 11., 1-2. p. 7 Salacz Gábor, 1936. 320. 8 A Perczel-könyvtárban megőrzött, szerző nélküli pamflet szerint „...ez időponttól kezdve számíttatik az állam és az egyház közötti háború Magyarországon." Lásd: A hitetlen állam küzdelme a kereszténység ellen. Nyomatott a Hunyadi Mátyás Intézetben, Bp., 1895. 8. - Az „elkeresztelés" fogalmáról: Révai Nagy Lexikona, IV. (1912) 394. - Jogi szabályozás 1868-tól 1890-ig: Liberatore, 1890. 20-21. - A körrendelet szövege: Liberatore, 1890. 25-26. - R. k. egyháztörténeti értékelése: Salacz Gábor, 1937. 24., Salacz Gábor, 1938. 43-123. 9 Korabeli névtelen pamflet úgy jellemez, hogy „.. .az alsópapság egy nagy részének szelleme nem csak politikailag, hanem egyházilag is lázangó. (!) Amily gyűlölettel viseltetik a kormány, ugyanolyan bizalmatlansággal viseltetik püspökei iránt. Nem egyházi hatóságát követi, hanem a Magyar Államot." (ti. a lap irányvonalát!) Egy magyar mágnás, 1885. 7. - Az első, majd azt követő jogerős ítéletekről: Galántai József, 1960. 55-56., az alsópapság ellenszegüléséről, a papoknál történt árverésekről: Salacz Gábor, 1937. 24-25., Salacz Gábor, 1938. 227-229. 10 Bűnvádi eljárás kereszteléséért. = M.Á., 1894. márc. 4. 1. p. 11 Magyar Újság, 1894. január 21., l.p. 49