Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)
Kőhegyi Mihály–Szabó Géza: Wosinsky Mór szakfelügyelői tevékenysége és a századforduló vidéki múzeumai
befejezése után a kulutszminiszter számára bizalmas véleményét kérték báró Miske Kálmán ásatásai és széles körben ismert bronztárgyai (14. kép) vegyelemzése kérdésében. Az első felügyelői út tanulságait levonva Wosinsky megkezdte egy egységes nyilvántartási rendszer kidolgozását (15. kép). A Főfelügyelőséghez 1901 októberében benyújtott javaslat bírálatára Jankó Jánost és Radisics Jenőt kérték fel. Javaslatában Wosinsky részben külföldi példák, részben hazai tapasztalatok alapján gyakorlatilag a máig használt egységes múzeumi nyilvántartás alapjait fektette le. Az országot járva Wosinsky még a korábbiaknál is gyakrabban találkozott a kincskeresők, a régészeti tárgyakkal feketén üzletelők tevékenységének káros következményeivel. Úgy vélte, e kérdésben az ingó műemlékek és leletek védelméről szóló törvény elfogadása jelenthetne megoldást. Wlasics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter még 1899-ben megbízta a Főfelügyelőséget az ingó műemlékek védelméről szóló törvényjavaslat kidolgozásával, s ebbe a munkába Wosinsky Mórt is bevonták. Azonban lényeges előrelépés ez ügyben csak Wosinsky felügyelői kinevezése után, 1902-ben előterjesztett törvényjavaslatával történt. Az ingó műemlékeknek nevezett muzeális emlékek védelmére kidolgozott, 21 részből álló tervezet leletbejelentési kötelezettséget írt elő, amit az elöljáróságnál kellett megtenni. Az elöljáróság 8 napon belül köteles volt értesíteni a Főfelügyelőséget, amely javaslatott tett a miniszternek a tárgyak megvásárlására és árára, valamint elhelyezésére. A vételáron a találó és a lelőhely tulajdonosa fele-fele arányban osztozott. A tervezet lehetőséget adott a helyi köz- illetve magángyűjteményben történő elhelyzésre is. A tervezet bejelentési kötelezettséget írt elő ásatások végzése estén is. Wosinsky a törvénytervezettel szerette volna elérni a fekete műkincskereskedelem visszaszorítását, s azt, hogy a régészeti leletek jól gondozott gyűjteményekbe kerüljenek, hozzáférhetőek, tudományos szempontból feldolgozhatók legyenek. Az állami elővétel joga egyben törölte volna a kincstár egyharmados részesedését, ami egy méltányos értékmegállapítás mellett ténylegesen érdekeltté tehette volna a találókat a leletek bejelentésében. A régészeti feltárások Wosinsky tervezetének második felében a máümeglévő gyűjtemények működése, tulajdonviszonyaik stb. szabályozása szintén egy modern múzeumi ügyrend körvonalait mutatta. 41 Az elképzelések egy része azonban túlságosan is előremutató volt. A Múzeumok és Könyvárak Országos Tanácsa előtt elhangzó bírálatok éppen azt kifogásolták, hogy a tervezet nincs összhangban a hazai jogi szabályozással. Egyetlen javaslatot mégiscsak egyszerűbbnek tűnt leszavazni, mint az egész jogrendszert megváltoztatni... Wosinsky halála után (16. kép) Forster Gyula folytatta a törvénytervezettel kapcsolatos munkákat, de javalatait 1908-ban és 1911-ben is elvetették. Wosinsky Mór a múzeumok működését meghatározó elméleti megalapozás mellett a továbbiakban is rendszeresen járta a felügyelete alá tartozó gyűjteményeket, hogy személyesen győződjön meg azok problémáiról, és ha kell segíthessen. Régészeti felügyelői tevékenysége során országszerte igyekezett megvalósítani korának azokat a leghaladóbb muzeológiai alapelveit, amelyek sokszor napjainkig meghatározzák szakterületünk életét. Jelentéseiben pedig gyakran olyan kutatástörténeti adatok olvashatók, amelyekről a múzeumok régi iratainak megsemmisülése miatt egyébként nem, vagy csak keveset tudtunk. 39 OL K 736 VKM 613/1901. 40 Wosinsky tervezete a múzeumok tárgyainak lajstromozására. OL K 736 VKM 499/1901. 41 Korek 1987 99.; Haugh 1908 131-136. 42 Haugh 1908 135-136. 43 Forster 1905.; Forster 1906.; Forster 1911.; Wosinskynak a feladat rengeteg energiáját lekötötte, azonban a munka végső részében már nem vehetett részt - 1907. február 22-én elhunyt. (Halála időpontját egyes források tévesen közlik 1906. február 22-ét jelölve meg. (Gaál 1975-76. 3.) 44 Sajnos a Főfelügyelőség iratai a későbbi években meglehetősen hiányosak, s a meglévő anyag jelentős része is restaurálásra szorul, így ezekről az évekről az Értesítő megjelenéséig (1907) ismét elég keveset tudunk. 31
