Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Balázs Kovács Sándor: Protestáns etika – paraszti erkölcs

régi értékrend eltorzulásának, a régi erkölcsi rend visszájára fordulásának eseteire. Ennek szélsőséges példája a tiszazugi méregkeverő asszonyok esete, a magzatelhajtás elharapózása, az egyke. Az egyke eltorzította a családi élet egészséges fejlődését és sajátos „nőuralom" alakult ki. Viszonylag jobban örültek a leánygyermeknek, mert azt szebben lehetett öltöztetni a híres sárközi népviseletbe. Az egyetlen gyermeket kímélték. Ez persze követelődzővé tette, s az élet korán beavatta a felnőttek dolgaiba. A nagylányokat is kímélték, ők voltak a családi vagyon cégérei. A vagyonos menyecskéhez beházasodott szegényebb vőt kiküldték dolgozni, a feleség viszont kényelmesen élt, az idősebb nőrokonok irányításával cselédek végezték a házimunkát. A hanyatlás, az egyke korszakában az egész családi vagyon a faluban élő női családtagok kezében volt. A nők felszabadultságára jellemző, hogy - a korábbi gyakorlattól eltérően - a házasságkötés után is megtartották leánykori nevüket. Mindkét részről nagy volt az erkölcsi szabadosság, s a terméketlen, érdekből kötött házasságokban napirenden voltak a válások. Ez a torzult helyzet az, amikor a közvélemény „szemet huny" a közösség már nem botránkozik meg, sőt hallgatólagosan egyet is ért, holott tagjai súlyosan vétenek a régi erkölcsi törvények és szabályok ellen: veszélybe kerül az értékrend és vele együtt a falu közössége is. A Sárközben az 1930-as években már eljutottak oda, hogy nem azt szólták meg, aki elhajtotta a magzatát, hanem azt, aki nem elég „ügyes" és mindegyre „úgy marad", és meg is szüli gyermekét. A paraszti közvélemény azt tartotta megvetendőnek, megbélyegzésre méltónak, ami eltért az általánosan elfogadott normáktól, attól függetlenül, hogy az önmagában erkölcsös vagy sem, esetleg éppen semleges. A megszokottól való eltérés az élet minden vonatkozásában elítélendő. Ezt bizonyítja az a magatartás, amelyet a falu a vénlánnyal és vénlegénnyel szemben tanúsított, és amely kegyetlenségében sokszor a nyilvános megszégyenítés, a kirekesztés, a gúny mindenféle formájában megnyilvánult, pedig sokszor nem is a vénlány vagy a vénlegény volt az oka annak, hogy nem élt házasságban. De mivel a házasság a falu rendje szerint természetes és megszokott állapot, ennek ellenkezőjével a falu nem tanúsít megértést. Kicsúfolásra, megvetésre, megszólásra ad alkalmat az egészséges paraszti életképesség hiánya is, a születésbeli vagy később keletkezett testi vagy szellemi fogyatékosság. így azután a bugyuta, a szellemi vagy testi fogyatékosság beszédtéma volt a faluban, és az egészséges ember azzal a kegyetlen elégtétellel nevetett és gúnyolódott fölötte, melyet nem tud magától megtagadni, mert ez valamiképpen saját értékét tudatosítja. A paraszti közösségekben a cél megvalósítására irányuló küzdelem és törekvés az illető közösségeknek nemcsak létfeltételét jelentette, hanem olyan törvényt, mely egész életét és erkölcsi felfogását áthatja. Az egészséges paraszti közösségben-a cél mindig az élet biztonságára, a létszükségletek minél teljesebb kielégítésére irányult, ezt szolgálták olyan értékek mint a szorgalom, a szolidaritás, a kitartás, a munka fegyelme. A közösségi gondolkodásmód alól a legtekintélyesebbek sem tudták kivonni magukat, de vétségük elbírálása enyhébb volt. 101 Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Bp., 1981. 315