Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Balázs Kovács Sándor: Protestáns etika – paraszti erkölcs

Kötényeket lopót, melyet hogy meg esmértek nálla, aTanáts előtt széjjel tépte, melyet is kész pénzben Borjádi Istvánnak meg is fizetett. Azontúl, hogy ilyen rósz életű s nyilvánságos Parázna s kezes is, az Helység Kotsisságából is el botsáttatot még pedig ugy, hogy az Helységben sem engettetik meg senkinek, hogy akármi tselédjének megfogadja." Nemcsak férfiak esetében alkalmazták a végsd eszközt, a faluból való kitiltást, nőknél is előfordult e büntetési forma. „Kotsis István Kovátsnak Felesége Kender Lopás és Tiszteletes Ur Kertyéből Tök lopásokért a Törvényi Ítélet szerént ítéltetett 12 Korbáts ütéssel büntettetett, és azontúl meg mondatot nékiek, hogy ez után leg kissebben tapasztaltatik a Tettes Uraság hatalmával még a Helységből is kiverettetik, mint gonosz tevő." „Bizonyos Matus Erse nevezetű Betyár Asszon Tasi Dani Istvánnál tartózkodott Személy vízben való Kender Lopása miatt 10 Korbátsal büntettetett és a Helységbül vég képen ki tiltatott, hogy többé a Helységben mindig tapasztaltatik duplán büntettetik és mint Tolvajt, a T. Ns. Vármegye fogságára vitetik." A tolvajok, orgazdák súlyos büntetéseit a parasztság is igazságosnak tartotta, sőt aktívan segített kézre keríteni a tetteseket. Kivételt képeztek azok az esetek, amelyek a földesúr tulajdonának megvédését szolgálták volna: a földesúrtól lopni nem számított erkölcstelen cselekedetnek. A lopások szenvedő alanyai általában magánosok voltak, a közösségtől való lopást ritkán merték megkockáztatni. Mindössze négy esetben fordult elő a faluközösségi tulajdon meglopása: két esetben a község rétjéről szénát, két esetben fát lopott a vétkes férfiú. A falu határának, terményeinek védelme minden egyes lakos legfőbb értékeinek védelme is, hisz a faluhatár biztosítja az életet, a megélhetést. A védelem meglehetősen nehéz feladat volt, mivel nagy terület megóvásáról volt szó, és azt nem könnyű bizonyítani, hogy valaki a sok, apró, nadrágszíj parcelláról nem a saját, hanem más terményét hordta haza. Éppen ezért a határ védelmére csőszöket választottak, mely bizalmi állásnak számított, fontos közügy volt. Nem mindig sikerült azonban megbízható csőszöket állítani. így jártak a decsiek 1823-ban, mikor a helység lakosai panaszkodtak, hogy sok kár érte rétjeiket. Egy este a bíró, maga mellé véve a kisbírót és a hadnagyokat, a község kocsiján éjszakai ellenőrző körútra indult. Legnagyobb meglepetésükre a külső rétjükön két csőszük a szomszéd község, Várdomb két lakosával fekve beszélgetett. A várdombiak lovai a közelben legelésztek, és a rétet már több helyen lekaszálva találták. A bíró kérdésére elmondták a szomszéd község lakói, hogy a decsi csőszök adtak nekik engedélyt a réthasználatra. Ezek után másnap a csőszöket rövid úton elcsapták hivatalukból. Törvény és törvényszegés A múltban jóval több és differenciáltabb erkölcsi törvény létezett. Az persze, hogy mi az erkölcsös és mi nem, mi ütközik törvénybe és mi nem, a történelem során nagyot változott. Régen sokkal több mindent tartottak bűnnek, törvényszegésnek, következésképpen sok mindent eszerint büntettek. Külön kategóriába tartoztak a garázdák, ezen belül pedig a részegesek és a verekedők. Ez utóbbiak lehettek „gyakori" vagy „alkalmi" verekedők. Aztán voltak a káromkodók, szitkozódok. Ismét más kategória a hit és tisztelet nélkül élők. Ezen belül külön vétség volt a templomkerülő, az ünneprontó, a szüleit meg nem becsülő, a gyermekeivel rosszul bánó. A templomkerülés és az ünneprontás gyakran összekapcsolódott. A lelkész „az Isteni tiszteletet, nem gyakorlókat szemre hivattya, keményen meg-dorgálja, és ha az intésnek nem enged: Biró páltzája alá adja." Ez történt Őcsényben 1820. áprilisában is: ekkor tárgyaltak arról a névsorról, melyet a világi tanács állított össze az istentiszteletről elmaradókról, s ezt átadta az egyházi elöljáróknak megintés végett. Érdekessége a névsornak, hogy nem kevesebb mint 53 nevet tartalmaz, köztük egy asszonyét is. Decsen egy családi perpatvar aktáiból derült ki a templomkerülés. „Öreg Mihál Péterné az Leányával Mihál Rebivel csúnyául perlekedvén és mocskolódván külömben pedig az Isten Házában sem járnak: azért is meg visgáltatván 12 Korbácsai meg is csapattak. A leányról egyébként megemlékezik a decsi lelkész is az eklézsiakövetőkről vezetett feljegyzéseiben: 1799. július 7. „Mihály Rebeka paráznaságba esett személy Katonáné" önként vallást tett bűneiről. - 1803. április 3. „Mihály Rebeka Ildszor találtatván paráznaságban," önként bűnbánatot tett. - 1805. április 7. „Mihálly Rebeka 3dszor találtattván paráznaságban Varga János akkori Detsi Helly ség 51 Decs községi protokollum - 1794. június 15. 52 Decs községi protokollum - 1792. szeptember 30. 53 Decs községi protokollum - 1799. szeptember 6. - A „betyár asszony" kifejezés itt szolgálat nélkül élő, csavargó személyt jelent, a betyár szó nem köznyelvi jelentésében értendő. 54 Decs községi protokollum - 1823. május 25. - „Az Eötsenyi Elöljáróság panasza: vélek határos Belső Kukoritza Földjökröl az Kukoritzát az Decsi Lakosok lopkodnák: mely panasz meg halgattatodván és azon gyanúba lévő Decsi Lakosok Házaik Padlásaik meg visgáltatodtak és kukoritza kinél több kinél kevesebb találtatadva az hol vételről meg kerdeztetöttek mivel magoknak olyan földjeik nem volnának ahol termet volna Kukoritzájok tehát azt vallották hogy az ötsényi Csőszök attak arra szabadságot hogy Kukoritzát hozhatnak melyet szemükben is mondottak, az Csőszöknek ezen tselekedetekért Bárdos Illés, Kis Rátz János, Bogár Gergely, Csötönyi Istvánné és Csötönyi Istvány kik jól tutták hogy az Csőszök az máséra szabadittani kötelesek nem lettek volna- 12 pálcza és a nálok találtatott Kukoritza az Ötsényi Helységnek rendeltetett." - Decs községi protokollum - 1827. szeptember 16. 55 Balázs Kovács Sándor: A presbitérium... i. m. 68. 56 Őcsény községi protokollum - 1820. április 12. 57 Decs községi protokollum - 1803. március 27. 309