Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú, református Mórágyon

bogyóterméséből bográcsban több órán keresztül főzött és lekvárrá sűrűsödő „esete" készült, amelyet palacsintába töltve fogyasztottak vasárnap, hét közben szurokfekete, szinte émelyítően édes levébe kenyeret mártogattak a gyerekek, s egymást csúfolódva kinevették, mert szájuk környéke, de még a fülük tája is feketére mázolódott tőle. Lakodalmi étrend Az ételek nyersanyagát, baromfit, cukrot, lisztet, tejet sok helyütt a két nászasszony („Hochzichmotter") házról házra járva a meghívottaknál összeírta, s amikor elérkezett a készülődés ideje, a menyasszony és az első koszorúslány összehordta az élelmet. Volt aki csak az egynapi kifejt tejet ajánlotta fel, mások tojást és baromfit. Az egyik módos családnál napi 50-70 litert is fejtek, hát nem szorultak rá mások tejére. A tejből egyébként tejfölt, túrót készítettek, felhasználták a kalácskészítéshez. A lakodalom estéjén (gazdagoknál éjfélkor is) tejbedarához kellett sok tej, a tejföl pedig csirkepaprikás ízesítéséhez lett felhasználva. A lakodalmi étkezésekhez való hozzájárulás nem tűnt el nyomtalanul. A lakodalmat rendező szülők feljegyezték a hozott anyagokat, becsületbeli adósságként tartották nyilván, amit alkalomadtán, az utolsó szem kristálycukorig visszaszolgáltattak. A vidékről érkező rokonokat pálinkával, asszonyokat, gyermekeket gyenge kávéval és kaláccsal fogadták. Szokásban volt párolt, hagymás sült csirkevért cipóval (Klaa prichë mit Laapkuchë) kínálni, de csak zónaadagban. Ebédre néhol csirkepaprikást, kalácsot vagy aprósüteményt, másoknál töltött-tyúkhúslevest, sertéssültet, paradicsom- és fokhagymamártással tálaltak. Mindez alig különbözött a vasárnapi étrendtől. Estére a szegényebbje csak az ebédmaradékot vagy sajtot és retket tett az asztalra. A módosabbak újra főztek, a sajton és retken kívül tejfeles csirkepaprikást tálaltak. Néhol este, másutt éjfélkor óriási vájdlingból főtt fahéjas tejbegrízt merítettek a vendégek tányérjába. A gazdagoknál két-három napig eltartott a lagzi. A második este büdös túrót, hagymát, retket adtak a kenyérhez. Az egyébként oly népszerű rétes nem volt a lakodalmi vacsorákon, legfeljebb kalácsot szeleteltek fel. A közismert „becsinált leves" galamb- és csirkehúsból, csak a gyermekágyas anyákat és a súlyos betegeket illette meg. 3. Öltözködési kultúra Ágyneműjükhöz hasonlóan, kezdetben maguk állították elő köznapi ruhájukat. A 20. században természetesen vásárokban, a bátaszéki és bonyhádi rőfösöktől, kalap- és divatáru-kereskedésekben szerezték be ruházati és lábbelicikkeik többségét. A helybeli szabóknál varratták meg ruháikat. Megéltek a cipészek és csizmadiák is. A fehérneműt a lányok varrták készre. A fiatalok világosban jártak, a közép- és idősebb korosztály megőrizte ősei sötét tónusú ruha viseletét. A falu legelesettebb lakói, nem egyszer mások levetett ruháit hordták tovább. Kitörölhetetlen emlékem van négy kisfiúról, akiknek anyja avítt piros textilanyagból férceit össze szoknyát s adta rájuk, ezzel nevetség tárgyává téve őket, akaratlanul is. Férfi köznapi ruházat Hajdan a férfi házilag szőtt, rövid, fehérített térdnadrágot viselt. Térdben szíj szorította össze, mely egyben hosszú gyapjúharisnya kötője is volt. Rövid derekú inge házilag szőtt vászonból készült. Ujja annyira bő volt, amennyire a karlyuk igen sűrűn ráncolva megengedte, s ugyanúgy ráncolták a keskeny, egygombos kézelőnél is. Az ing felett háziszőttes mellényt (később zeugból) viseltek. A kétzsebes mellény mindkét szárnyát gomblyukazták, fel egészen a keskeny állógallérig. Bal szárnyába gombolták a szíjra varrt pitykesorokat. Kiskabátot (zakót) csak a múlt század végétől kezdve viseltek, holott mellényük kurta volt, nem takarta az ingüket. Félgömb alakú, széles karimájú kalapjuk (Kavalierhut) a sokévi használattól átzsírosodott, ettől időálló lett. Pachhutnak, szurkoskalapnak nevezték, s azt tartották róla, hogy olyan, mint a pince: télen meleg, nyáron hűvös. A férfi száraz időben talpalt (házilag rávarrt durva csepűvászon) harisnyájában, sáros és hideg időben klumpában (facipőben) járt, s azt az ajtó előtt levetette. Fagyos időben ujjas irhakabátot húztak mellényük fölé, s azt elöl bőrszíjakkal kötötték össze. Ezek végét bőrbojt díszítette. A férfi vasárnapi és ünneplős ruhája fehérneműben és alapanyagban megegyezett a köznapival, csak szabásában tért el attól. Hosszú, boka felé szűkülő, bokánál megkötött, világoskék nadrágot viseltek ráhúzott harisnyával, vagy német szabású, hosszú szárú, magas sarkú csizmát. A szegény emberek csak esküvőjükön vagy más igen nevezetes alkalmakkor 22 Szilágyi Mihályné közlése 23 Sík 16. - Schäfer Konrádné, Weber János és neje közlése 24 Forster Keresztélyné és Weber János közlése 25 Szilágyi Béla közlése 284