Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 19. (Szekszárd, 1996)

Gabler Dénes–Horváth Friderika: A szakályi terra sigillaták és helyük a bennszülött telep kerámiaspektrumában

nyugati területeken az ún. Henkeldellenbecher gyakoribb. A szakályi anyagban egyetlen peremtöredék található; ez az ún. tölcséres peremű (Trichterrand) változathoz sorolható (14. kép 7.). A szürke poharak aránya 6,12%, ezek közül leggyakoribb a ferdén kihajló peremű, kihasasodó oldalú típus rövid, sarkítottan kiképzett tölcsérszerű szájrésszel (14. kép 8.). Színük feketésszürke (Munsell 7.5 YR- 2/0) anyaguk keményre égetett, benne fehér szemcsékkel. Egyik változatuknál a perem konkáv (14. kép 13.). Egy töredéknél a kihajló perem keresztmetszete háromszög alakú. A többi variáns átmenet a fazekak és a poharak között. A korábbi gödörrészben a poharak száma 4, ezek típusát töredékességük miatt nem tudtuk meghatározni. A többi 77 pohártöredék a későbbi gödör betöltéséből került eló. Anyagukban 33 mély tál (Knickwandschüssel) töredéke található, közülük mindössze egy került elő a korábbi gödörrészben. Leggyakoribb a keskeny, horizontális, ill. enyhén lefelé hajló peremű változat, ezeknek vállrészen gyakran horizontális bevájt vonalakkal (14. kép 9.). Felületük gyakran feketített, agyaguk szürke. Az ún. Knickwandschüssel csaknem minden északi provinciában megtalálható, a variánsok az egyes műhelyekben alakulhattak ki. A forma esetenként már az 1. századi leletegyüttesekben is megtalálható, de jobbára a 2. században, ill. a 3. század elején használhatták ezeket az edényeket. A kronológia finomítása csak a regionális különbségek alapján lehetséges, ahol egy-egy műhely termékeinek tipológiája és azok időrendje dolgozható ki. E tálak másik változata ívelt falú, ún. S profilú; (14. kép 14.) ezeknél a perem is ívelt. Gorsiumban ez a típus a Marcus kori depotlelet (Kr. u. 178) alatti rétegben került elő, tehát a 2. sz. közepére vagy annál valamivel későbbi időszakra keltezhető. Anyagukban néhány háromlábú edény (Dreifußschale) is található (15. kép 8.). A 3 töredék párhuzamait elsősorban Carnuntumból ismerjük (75. kép 2. és 6.). Míg a Rajna-vidéken ennek a típusnak forgalma a 3. századig követhető, Noricumban és Pannoniában csak 1-2. századi leletegyüttesekben fordul elő. Először Claudius kori kontextusban jelenik meg és valószínűleg a 2. század közepe után fokozatosan eltűnik. Bonis É. a háromlábú edényt ősi itáliai formának tartotta; feltevését az ornavassói temetőben található párhuzamai részben alátámasztják, bár ezeknél a kutatás inkább kelta jellegüket hangsúlyozza. A szürke, feketésszürke fazekak jelentékeny része a ún. háromszög peremű változatot mutatja; a típus a perem keresztmetszetének formájáról kapta nevét. Pannoniában és Noricumban egyaránt gyakori. A forma 2. századi; a nagyobb példányok esetében tartóedényre gyanakodhatunk. Párhuzamait legutóbb V. Gassner mutatta be. Faluk általában vastag; az enyhén kihajló perem ferdén vágott (15. kép 7.). Szakályban kevés a horizontálisan hornyolt nyakú fazék; ezeknek peremrésze hosszabb (16. kép 3.), a háromszög keresztmetszetű perem megvastagodó. Egy példányon a hornyolás felett hullámvonalköteg található (16. kép 6.). Egy belül konkáv, enyhén megvastagodó pereműpéldány párhuzama Gorsiumból ismert (16. kép 2.). A háromszög keresztmetszetű peremű fazekakhoz közel álló a kihajló peremű, feketésszürke típus számos változattal. Ezek általában nagyobb hasas fazekak, amelyek a leggyakoribb kerámiatípusok közé sorolhatók 16. kép 3.). Anyagunkban megtalálható a rövid, egyenletesen megvastagodó, kihajló peremű változat. Ezeknél a fazekaknál a peremrész gyakran rövid, a nyakrészen horizontális hornyolás található. A kihajló peremet kiképezhették sarkítottan, - ezeknél a keresztmetszet esetenként horogszerű (16. kép 8.) - avagy enyhe ívben kihajlóra (16. kép 7.). A szürke, szemcsés anyagú fazekak formai megfelelője a nyers színűek közt is fellelhető, míg a szürkék közt megtalálható a feketésszürke, ill. a világosabb variáns. A fentiekben leírt fazékformák megtalálhatók a noricumi-pannoniai halomsírok mellékletei közt, általában 2. századiak. A pannóniai és a raetiai változatok több részletben eltérnek egymástól. Az ívelten kihajló, széles, végén megvastagodó peremű edények párhuzamai inkább Pannónia keleti részén lelhetők fel; e típusoknál a vállrészen gyakran hornyolás található. 92 Gassner 1995, Taf. 13,44. A konkáv peremű típushoz ld. Póczy 1957, T.38 b; Kocztur 1974, Abb.55,3. 93 Póczy 1957, Abb.38.9. 94 Gassner 1995, Taf.21,95; Ruprechtsberger 1992, Taf.41,4. 95 Gassner 1995, 55- az S profilú edényhez ld. még Bánki 1987, Taf.LIII.453

; Miglbauer 1990, Taf.27,5; Palágyi 1993, Abb.43,7. 96 Grünewald 1979, Taf.46.4. 97 Decker 1976, 181-196 98 Bónis 1942, 52; Urban 1984, 35 99 Ruprechtsberger 1992,52 100 Bónis 1942,52 101 Piana Agostinetti 1972,130,138 102 Grünewald 1983, Taf.56,26; Walke 1965, Taf.65,13. 103 Grünewald 1979, 55-, 104 Gassner 1995, Taf.19,81 105 Kocztur 1974, Abb.55-vo. Gassner 1995, Taf.19,84 106 Kerchler 1967, Taf.7,4 107 Póczy 1957, Abb.40,39; Kocztur 1974, Abb.57.10; Grünewald 1979, Taff.53,12; Fischer 1990, Taf.27,1. 155