Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Kőszegi Frigyes: A Regöly–Veravár késő bronzkori leletegyüttes tipológiai és időrendi kérdései

alábbiakat: Sárszentmiklós (a MNM gyűjteményében, 1. sz. 1955. 7. 6-9), Badacsonytomaj,

41 Murga,

41 Kisapáti,

43 Keszőhidegkút.

44 A Dunától keletre elhelyezkedő kurdi típusú kincsek bronzai között sem ismeretlenek ezek a sarlók.

45 A gombosvégű sarlók mellett az ún. horgasvégű változatok érdemelnek egyedi elbírálást, miután ezek a már idézett kelet-kárpáti régiók bronzművességének reprezentánsai, annak ellenére, hogy néhány példánynyal a hazai kurdi típusú kincsekben is képviselve vannak: Kér,

46 Apagy, Nagykálló

48 stb. Különösen Erdélyben gyakori a horgasvégű sarló, a Noa kultúra területén már a későbronzkor kezdeti szakaszában használták. A gombos és a horgasvégű sarló, egy-két kivételtől eltekintve a kurdi kincsek időszakában csak szórványosan jelentkezik ezekben a leletekben, szemben egy harmadik fajtával, a nyélnyújtványos sarlóval. Ez utóbbiról lehet mondani, hogy az előbb idézett kincsek egyik vezérlelete. Ahogy ezt a V bordás baltáknál tapasztalhatjuk, hogy már az aranyosi kincsek leletei között jelentkeztek,

50 úgy a nyélnyújtványos sarlók is jóval korábban használatba kerültek, Mozsolics szerint az Aranyos típusú kincsek idején,

51 Kemenczei viszont a pilinyi és a berkeszi fémművesség köréből említ hasonlókat,

52 bár ez utóbbi leleteket Mozsolics a kurdi horizontba sorolja. Amint ez az öntési technológiát taglaló fejezetből kiderül, a veravári nyélnyújtványos sarlóknak különféle változatait különböztethetjük meg, mindenekelőtt a rajtuk lévő bordázat alapján, s ez vonatkozik a kurdi típusú kincsek nyélnyújtványos sarlóira is. Szinte minden egyes példányt külön mintában öntöttek, amint ezt a nagy dél-dunántúli sarlóleletekben tapasztalhatjuk. Pontosan ugyanez a helyzet a mi leletünk esetében is (2. t. 1-10, 3. t. 1-10), hiszen, ha a bordázat jellege esetenként hasonló is két példány között (2. t. 7, 8, 3. t. 7, 8), a formai eltérés kizárja az ugyanabban a mintában való öntés lehetőségét. Általában minden egyes példányra jellemző a penge fokát kísérő erősítő bordázat, amelyet esetenként az alatta párhuzamosan haladó vékonyabb borda kísér. A nyélnyújtványon is megfigyelhető, hasonlóan párhuzamos kettős vagy hármas bordázat, s e bordákat gyakran rovátkolás tagolja. A két utóbbi változatra több példát is említhetünk (2. t. 2, 3 7): Regöly-Kesziállás,

53 Újszőny,

54 Kér,

55 Sióagárd-Leányvár,

56 Rinyaszentkirály, Pölöske, Pécs-Makárhegy

59 Palotabozsok,

6 NagydémGerha,

61 Murga,

62 Kurd,

63 Kisapáti,

64 Keszőhidegkút,

65 Balatonkiliti

66 stb. Talán még egy veravári töredéket érdemes megemlítenünk, melynél a markolatot a pengerésztől vízszintes borda választja el (2. t. 9). Hasonló jellegű vízszintes bordázatok más, korabeli sarlókon is előfordulnak, így pl. a Bonyhád vidéki,

67 a szárazdi,

68 a balatonkiliti,

69 valamint a Regöly-Kesziállásról ismert kincsben lévőkön.

70 A veravári munkaeszközök sorában szót kell ejtenünk, egy, a korabeli leletekben nem feltétlenül ritka eszközfajtáról, a fűrészről, pontosabban annak pengéjéről. A hosszúkás, két végén általában kerekített lemez mindkét oldalán fűrészfogazás figyelhető meg, s az általában 10 és 20 cm közötti hosszúságú lemezek aligha a fakivágást szolgálták, amint ezt a tokosbaltákról feltételezzük. Feltehetően finomabb famunkánál alkalmazzák ezeket, s a hosszúság mellett erre utal a penge viszonylagos vékonysága is. Leletünkből két épnek látszó példány mellett töredékekről számolhatunk be (2. t. 11-26) más kincsek esetében is, ahol ilyen eszközök előfordulnak. Párhuzamként említhetjük a kurdi kincsek köréből az újszőnyi,

71 a palotabozsoki,

72 a badacsonytomaji,

73 stb. példányokat. Feltűnően sok töredéket említ Mozsolics A. a mároki leletből, pontosan 96 töredéket.

74 227