Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Szabó Géza: Fémmegmunkálási nyomok a Regöly–Veravár késő bronzkori leletegyüttes tárgyain

nyomszélességet. Ebből következik, hogy újraélezéskor a fűrészlap élét nem hajtogatták, hanem a fogak közötti mélyedéseket vésővel tovább mélyítették, míg megfelelő szélességű sorját nem kaptak. A felületi díszítések esetében különösen lemeztárgyakon gyakori a vésőnyommal való díszítés (81. /5.31./; 87. 15.21.1; 95. /6.157; 146. /4.11./; 149. /4.17/; 150. /4.14./; 153. /4.157; 158. /4.18./; 159. /4.20./; 160. /4.19./; 162. /4.21./; 163. /4.28V). A lemezből hajlított csövecskéken egymástól azonos távolságra többször beütötték az eszközt. A fibula lemezének és a tű fejének szélét ugyanígy, csak sűrűbben és ferdén díszítették. Egyenes élű véső azonos irányban való beütögetésével egyenes, vagy fokozatosan ívelő vonalat is tudtak készíteni. A véső éle irányának változtatásával szögben törő alakzatokat is elő tudtak állítani. A véső beütögetésével kialakított minták változatossága különösen jól látható az egyik apró, finom mintákkal gazdagon díszített lemeztöredéken (150. /4.14./). D.) A felületet díszítő, kis kerek pontsorok szintén leginkább lemeztárgyakon fordulnak elő, gyakran vésőnyomokkal együtt (87. 1521.1; 147 /4.10./; 150. /4.147; 152. /4.127). Ez utóbbiból és a zömében körkörösen „V" keresztmetszetű kis bemélyedésekből is nyilvánvaló, hogy ezekben az esetekben egy vésőhöz hasonló eszközt használtak, melynek vége nem élben, hanem hegyben végződik. Ilyen szerszám a poncoló.

42 A poncoló hegyének alakjától, a beütés erősségétől függően szintén változatos mintákat lehet kialakítani. A fibula hátán pl. hullámvonalban futó, egészen apró, nyilván hegyes poncolóval készített díszítés látható (87 15.21.1). Az egyik lemezkarperecen viszont a nagy, mély nyomokat hagyó tompa szerszámot olyan erővel ütötték be, hogy az a túloldalon kidomborodások formájában látható (152. /4.127). E.) A szegecslyuk egyik előfeltétele a tárgyak egyes részleteinek szegecseléssel történő .egymáshoz rögzítésének. Magáról a szegecselésről fentebb már volt szó, ezért most csak a szegecslyukak elhelyezkedését, környezetét veszem szemügyre. Szegecslyukak a leletegyüttesen belül öntött tárgyakon gyakrabban fordulnak elő (7 /I.8.; 9.47; 10. /Ili/; 11. /1.13.; 8.47; 12. /1.177; 13. /1.197; 17 /1.207; 145. /9.17). 145. /9.17;. Öntött tárgyak között késnyeleken és kardpenge végén találhatók szegecslyukak. Az elhelyezkedésből nyilvánvaló, hogy a lyukaknak a nyélrész rögzítésében volt szerepük. Öntvényekről lévén szó felmerül a kérdés: mikor és mivel készítették ezeket a szegecslyukakat. A markolatoknál jól megfigyelhető, hogy az azonos méretű lyukak mindegyikének pereme az egyik oldalon ívelt, az öntvény anyaga sértetlen. Az egyik kétrészes mintában öntött nyéltöredéknél a lyukak oldalán szabálytalan szélű, eldolgozatlan sorja van (11. /1.13.; 8.47). Ebből arra lehet következtetni, hogy a lyuk helyét az öntőmintában lévő kis kerek kiemelkedés, vagy egy apró dugó segítségével már az öntéskor kihagyták. A szegecslyuk másik oldalán viszont legtöbbször körben éles sorja van. Ez azt mutatja, a szabályos formájú, azonos lyukátmérő elérésére utólag a szegecslyukba az esetleges hibák eltüntetésére az egyik oldalról egy enyhén kúpos, kerek átmérőjű szerszámot ütöttek. 200