Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 13. (Szekszárd, 1993)

Szabó Géza: Fémmegmunkálási nyomok a Regöly–Veravár késő bronzkori leletegyüttes tárgyain

esetben csak az egyik végén alakítottak ki szabályos formájú fejrészt, és nem tárgyak rögzítésére, hanem díszítésre használták. Érdemes a szegecseket közelebbről is megvizsgálni, hiszen még számos információt adhatnak. A késnyélben lévő darab 1,6 cm-es hossza elárulja a markolat eredeti vastagságát, a szorítógyűrű ovális alakja pedig a keresztmetszetét is (10. /l.ll./). Az egyik kardtöredék markolat felőli végén két szegecs eredeti helyén maradt meg. Jól látható (7. /9.4./), hogy a nyilvánvalóan nagy igénybevétel miatt a szegecsek tapadását - ezáltal a kötés erősségét - az egyik oldalon éles peremű, „V" keresztmetszetű bemélyedésekkel növelték. III. Csak sarlók esetében figyelhető meg, hogy a penge és a nyélnyújtvány találkozásánál a külső oldalon lévő kiugró rész tetejét és a penge hátát egy darabon ellapították (43. /3.3.; 10.1-3./; 44/A/3.2./; 45. /3.9V; 46. /3.17; 48. /2.8./; 49. 12.1.; 9.3./; 50. /3.10./; 51. /2.9V; 52.). Ennek az ellapított támadási felületnek az elhelyezkedése azt mutatja, hogy a sarló nyújtványát valamibe beleverték. Mint már említettem, az öntési sorja a nyélnyújtványokon eldolgozatlan, márpedig a sarló így balesetveszélyes, használatra alkalmatlan. A sorjától éles szélek, az ugyancsak éles, egyenes vagy fordított „V" alakú végződés viszont megkönnyíti a sarló végének a fa rostjaiba való behatolását. Ez a praktikus ok tehát a magyarázat arra, hogy a sarlóknál csak a pengerészen dolgozták el az öntési sorját, a nyélnyújtványon nem. Mivel a nyélnyújtvány bordáin lévő bemélyedéseket a fanyél eltakarta, azok díszítőelemként nem funkcionálhattak, tehát ismét valami gyakorlatias okot kell keresni. A szegecsek esetében már láttuk, hogy a nyél erősebb rögzítése érdekében a szegecsek oldalának felületét durvították. Tulajdonképpen a nyélnyújtványok bordáin lévő bemélyedések a lényeget tekintve hasonló jelenséget mutatnak - tehát nyilván hasonló célt akartak elérni: a sarló a használat során stabilan álljon, ne mozogjon a fanyélben.

31 A sarló nyelezésének most leírt módja természetesen csak a vizsgált típusra vonatkoztatható. Az teljesen egyértelmű, hogy más típusok esetében más a nyelezés módja is. Azonban még a formailag hasonló daraboknál is egy egészen kis eltérés - a nyélnyújtványon lévő kis lyuk - a nyél felerősítésének másságára utal. Az utóbbi esetben a sarló nyelét kétoldalról borító farészt szegecseléssel rögzítették. Ezek az apró jelenségek utalhatnak más-más hagyományra, időszakra, területre, de az is előfordulhat, hogy egyetlen leletegyüttesen belül is keveredés figyelhető meg. A bonyhádi leletben a 40 db nyélnyújtványos sarlótöredék között mindössze egyen van lyuk a nyél rögzítése számára. A két típus egyidejűségét bizonyító bonyhádi, valamint más, ságvári, badacsonytomaji sarlók területi szempontból azonban csak a szabályt erősítő kivételek.

33 A nyélnyújtványon átlyukasztott sarlók előfordulása a Kárpát-medencében csak Északkelet-Magyarorszáeon általános - számuk azonban itt is alatta marad a lyuk nélküli példányoknak. Európában az urnamezős kultúra területén kívül a nyélnyújtványukon átlyukasztott példányok az általánosak.

35 Az ott előkerült, homokkőből faragott öntőminták felépítése is mutatja, hogy itt nem csak a nyél más módon való rögzítéséről, de valójában egy alapjaiban is eltérő fémműveshagyományról van szó.

36 196