Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)
Szabó Géza: A Dunaföldvár–Kálvária tell-település kora bronzkori rétegsora – és Őskori leletek Kölesd–Téglagyár lelőhelyről
A Dunaföldvár-Kálvária teli-település kora bronzkori rétegsora Bevezetés A Dunába omló löszfal régészeti leleteinek megmentésére és a lelőhely rétegsorának tisztázására 1986-1990 között feltárást folytattunk Dunaföldvár-Kálvárián. Az alábbiakban szeretném közreadni az öt ásatási szezonban előkerült leletanyagot, a feltárás során tett régészeti megfigyeléseket, az ezekből levonható következtetéseket - különös tekintettel a nagyrévi kultúra leleteire. A dunaföldvári leletek könnyebb értékelhetőségéhez szükségesnek tartom az eddig közöletlen Sióagárd-Gencs és Gerj en-Váradpuszta lelőhelyeken feltárt nagyrévi leletek közreadását is, mert a térben és időben legközelebb álló leletek együttes bemutatása remélhetően jobban megvilágítja majd a Dél-Dunántúl kora bronzkori történetét és az Alfölddel való kapcsolatait. Az alábbiakban először a terület kora bronzkori kutatástörténetét, ezen belül is a nagyrévi kultúráról kialakult nézeteket tekintem át, majd ismertetem a lelőhelyen végzett ásatások előzményeit, és közreadom a Tolna megyében újabban feltárt leleteket. Az ismertetett leletanyag párhuzamainak bemutatása után szeretném felhívni a figyelmet néhány, a nagyrévi kultúra eredetével, kialakulásával, elterjedésével, belső időrendjével kapcsolatos problémára. A nagyrévi kultúra kutatástörténete A magyarországi Duna-szakasz középső és déli részén kevés a hiteles és közölt kora bronzkori leletanyag, ezért különösen fontos minden e korra vonatkozó lelet és megfigyelés közreadása. A magyarországi bronzkoron belül a nagyrévi kultúra anyagát Tompa F. különítette el a névadó lelőhelyen végzett 1926-28. évi ásatásának eredményeként. 1 A kultúra jellegzetes tálai, kancsói korábban más lelőhelyeken is gyakran előkerültek - főleg a Tisza középső szakaszán, leginkább a folyó menti teli településeken. 2 A nagyrévi kultúra leleteit Tompa F. 3 Childe-dal 4 egyezően az i. e. 1900-1650 közötti időszakra keltezte, de az eredetet illetően véleményük eltért. Tompa F. 5 és öt követve Patai P. 6 a helyi rézkori hatásoknak tulajdonított nagy szerepet, Childe 7 szerint pedig az égéi nyugat-anatóliai népek beáramlásának eredményeként alakultak ki a nagyrévi kultúra jellegzetes anyagú telijei. A nagyrévi kultúra - és ezen keresztül az egész magyarországi bronzkor kutatásában - alapvető fordulatot hoztak Bóna I. 8 és Kalicz N. 9 kutatásai az 1960-as években. Bóna I. összegyűjtötte a nagyrévi kultúra korai szakaszátjelző sírok leletanyagát 10 Childe-hoz hasonlóan ő is a déli eredet mellett foglalt állást. A szerinte késő rézkori alapokon nyugvó kultúrára - különösen annak korai szakaszában - a keleti és nyugati elemek is hatással voltak. 11 Véleménye szerint a nagyrévi kultúra népe kialakulásakor Budapest környékén a nyugatról vándorolt harangedényes kultúra népével élt együtt. 12 35