Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 17. (Szekszárd, 1992)

V. Kápolnás Mária: Kísérlet a moldvai csángók hazatelepítésére

a menekültek elszállítása nem lehetséges. Az elképzelés szerint a székely nőket és gyerekeket a Hargita mögé vonják vissza, így a fel- és átvonulási terület a Hargitán inneni rész lesz. Az első gyülekezési helynek Szamosújvárt és Dést jelölték ki, ahonnan a menekülteket vonaton akarták továbbvinni. A határtól a gyülekezési helyig a katonaság szállítaná az embereket - az ez irányú parancsot Veress altábornagy július 11-én kiadta -, de a kormánybiztosság emberei részesítik majd őket elsősegélyben, s csoportosítják falvak szerint. A katonaság fogja ellátni élelemmel az embereket, takarmánnyal az állatokat. A gyerekeket és betegeket elszállásolják, majd mindenkit Szamosújvárra kísérnek és vonatra tesznek. A kormánybiztosságnak itt kellene a menekülőket átvenni. A határtól idáig az út gyalog és szekéren előreláthatólag 7-10 napig tartana, de más szállítási lehetőség senkinek sem állt a rendelkezésére. (A német menekülők is így érkeztek.)

53 1944. július 11-ig 19 menekült érkezett Fantaneléből. Az útlevéllel jövők első csoportja Gyimesen keresztül jött, a második csoportot már sem itt, sem az Ojtozi szoroson nem engedték át. Másfél heti barangolás (és 3 napi elzárás) után a Beszterce-völgyén felfelé menve Kosnán lépték át a határt. Itt a magyar hatóságok elvették tőlük az útlevelet és a belügyminisztériumba küldték, azaz nem túl nagy bizalommal fogadták őket. A románok a határt átlépőktől minden pénzüket és szőtteseik nagy részét is elvették. A telepítés ügye egyre kilátástalanabbá vált. Először két román falut kiürítettek, majd leállították. A csíksomlyói katonatábort elvitte a tüzérség. Csíkmegye 80%-ban ellátásra szorult, így onnan sem tudták volna az átvonulókat élelmiszerrel ellátni, legfeljebb 200 főről gondoskodhattak. Az Ojtozi-szoroson keresztül történő menekülés vagy telepítés esetén Háromszék megyében lehetett volna megoldani az átmeneti szállást, pihenést.

54 Augusztus közepéig a hazatelepítési kormánybiztosságon mindössze 146 menekült csángót vettek számba.

55 A hivatalos források között ez az utolsó információnk a telepítés ügyében. Az iratcsomó hátára 1944. október 16-án egy lelkiismeretes hivatalnok még rágépelte: „Az időközben bekövetkezett háborús fejlemények folytán egyenlőre tárgytalan, ad acta teendő." A moldvai magyarság szervezett hazahozatalára és tömeges menekülésére nem került tehát sor. A Bukovinából Bácskába telepített székelyeknek és más telepeseknek 1944 őszén viszont menekülniük kellett. Fél éven keresztül szétszórva tengődtek a Dunántúlon. 1945 májusában telepítették le őket főleg a Bonyhád környéki, három bácskai és néhány baranyai faluban. A moldvaikat Egyházaskozárra, Szárászra és Mekényesre.

56 A kétszeri otthonvesztés, más házába telepítés évtizedekig rányomta bélyegét valamennyiükre, megnehezítette és megkeserítette a beilleszkedést. Kálváriájuk bebizonyította, hogy nemzetiségi kérdést áttelepítéssel megoldani nem lehet. 290