Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

hajdani alispán, királyi tanácsos lépett fel. A befolyó közös bevételek kezelésére, a közös kiadások fizetésére pénztárost választottak. 1833-ban Dőry Károly töltötte be ezt a tisztet, 1835-ben Dőry Frigyest választották meg, aki külön díjazás nélkül vállalta a megbízást. Ugyanekkor arról is határoztak, hogy a vérséget érintő ügyek vitelére egy állandó ügyvédet fogadnak, számára közösen tartanak fenn lakást, és mellé egy hajdút rendelnek. A közös költségeket birtokaránylag fizették. Fedezésére a szőlődézsmát engedték át a birtokostársak. Az évi átlagos bevétel 1600 akó, pénzre átszámítva 1920 pft volt. Míg a Dőry nemzetség ebben az időszakban fokozatosan kiépítette a közbirtokosság különféle szerveit, a tengelici közbirtokosság éppen ekkor, 1831-ben közmegelégedésre megszűnt.

384 Az 1830-40-es években a megélénkülő birtokrendezés, legelőelkülönítés egyrészt a mezőgazdasági üzemmé szerveződő középbirtok szükségleteit szolgálta, másrészt sietős kísérlet volt arra, hogy a minden előrelátó birtokos által előbbutóbb elkerülhetetlennek ítélt jobbágyfelszabadítás utáni időre birtoka minél nagyobb hányadának átmentését biztosítsa jogi eszközökkel. Egyéb birtokosok azonban nem elégedtek meg ennyivel. Élve a heves politikai küzdelmek során megszülető reformtörvények adta lehetőségekkel, maguk tettek lépéseket a jobbágyaikhoz fűződő kötelékek lazítása, illetve végleges elvágása irányába. Bezerédj Istvánt politikai elvbarátai által is érzelmileg túlfutöttnek, kevéssé taktikusnak ítélt reformpártisága motiválta. Példája azonban viszonylag kevés követőre talált. Objektíve szintén a fíildesúr-jobbágy viszony bomlása irányába mutattak azok a tendenciák, amelyeket pl. a Perczel család egyes tagjainál és más birtokosoknál is tapasztalunk. Hatásukat növelte, hogy nem a meggyőződés, hanem a folyamatokban rejlő elháríthatatlan kényszer vitte rá pl. az eladósodott Perczel Gábort, hogy jobbágyait önmaguknál zálogosítsa el. A feudális jog ugyan maradéktalanul érvényben maradt, de a fonák szituáció minden törvénynél erősebben rombolta a személyes függésen alapuló feudális viszonyokat. Ebbe az irányba hatott az is, ha a jobbágyok önmagukat, vagy összefogva a földesúri birtok egy részét kiárendálták. Kiss Pál politikai ösztönével ráérzett a jobbágyság függetlenségében rájuk leselkedő veszélyekre. Ellenezte, hogy apósa és bérlője Csapó Dániel a miszlai jobbágyokat önmaguknak bérbe adja, mivel túlságosan hozzászoknak a függetlenséghez. Anyagilag is hátrányosnak tartotta, mert ha nyáron szüksége van munkaerőre, akkor robotra kényszeríthetők jobbágyai, de önnön bérlőjükként esetleg a többet ígérő szomszédba mennek napszámba.

385 Az eltérő érdekek erősödő konfliktusa bomlasztó hatással volt a patriarchális földesúr-jobbágy viszonyra, amely nemcsak egyoldalú függést jelentett a jobbágy számára, de egyben felelősséget rótt a földesúrra is alattvalói sorsának alakulásáért.

386 Ebbe beletartozott pl. az is, hogy éhínség idején a földesúr élelmiszerrel segíti jobbágyait a kritikus időszak átvészelésében. 1827-ben a gr. Apponyi család hőgyészi, pálfai és kölesdi uradalma saját gabonatartalékaiból támogatta az ínség sújtotta jobbágyokat.

387 Bezerédj István 1847-ben napi 220-260 adag főtt étellel, 500 font kenyérrel segítette az éhező medinaiakat és szedresieket.

388 Ugyanakkor Dőry Ádámot 1828-ban saját úriszéke előtt vádolták jobbágyai a hosszú fuvar miatt, Perczel Ádám 1829-ben önkényesen elvette Marschall Terézia 85