Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

Dőry Miklós és Dőry Ádám közös tulajdona volt a pusztapéli malom 31 hold területtel.

358 Közös volt továbbá a szárazdi kocsma, az ún. zsidóház (benne bolt és lakás), valamint az ottani pálinkaház. Csak Dőry Ádám tulajdona volt a lőrinci és kátli malom. Ránk maradt Mikola András molnárral kötött bérleti szerződése. A bérlet időtartama három év volt (1818-1821). Szerződés szerint Dőry Ádám évente 40 pm búzát, 220 pm rozsot vagy kétszerest, 10 pm kukoricát kapott az árendástól. Az urasági gabonát a molnár ingyen őrölte meg. Őt terhelte a malomárok tisztán tartása is. Övé volt a szentgáli „Három Rózsa" fogadó, ugyanott egy pálinkaház, Kisdorogon egy kocsma a hozzá tartozó mészárszékkel és vágóhíddal, továbbá egy kocsma Tevelen. A zombai „Cifra csárdát" már valószínűleg fiai, Frigyes, Elek, Lajos építették.

359 Regáléjövedelmük növelésére s főként a kereskedelmi forgalom élénkítésére a birtokos családok vásártartási jogot igyekeztek szerezni birtokaik nagyobb települései számára. Míg az alapítványi (Szekszárd, Bátaszék, Dunaföldvár) és az arisztokrata- (Esterházy, Apponyi, Festetics, Sina) uradalmak már többnyire a 18. században megszerezték e privilégiumot, a középbirtokos családok közül csak késve, s csupán a legbefolyásosabbaknak sikerült kivívni. A megye 17 vásártartó helye közül mindössze négy volt középbirtokos tulajdonában: Paks, Bonyhád (1782-től), Tevel (1841-től), Miszla (1842-től).

360 A Dőry verség már 1835-ben megállapodott, hogy Zomba számára is kieszközlik az országos és hetivásár tartásának jogát, de ezt nem sikerült megszerezniük.

361 Más földbirtokosok regáléjövedelmeiről csak elszórt adatokkal rendelkezünk. Csapó Vilmos 17 396 pft-ra becsült bevételéből mindössze 10%-ot, 172 pft-ot tett ki a regálé.

362 Kiss Jánosnak volt Bikádon egy felülcsapott, egykerekű vízimalma. Miszlai kocsmája és mészárszéke nem volt közös, feltételezhető tehát, hogy fivérei és unokatestvére is külön-külön birtokolt egy-egy kocsmát. A miszlai kocsmáért és mészárszékért az árendás mindössze évi 40 pft-ot és 6 mázsa húst fizetett, annak ellenére, hogy sóárusítással is foglalkozott. A bevételek nyilván erősen megoszlottak az egyes birtokosok üzletei között. Kiss Pálnak Miszlán egy téglaégetője volt, amelyben 6 főt, 3 férfit és 3 nőt foglalkoztatott. A gyártott téglát és cserepet helyben értékesítette. Működtetett ezenkívül egy olajütőt és egy pálinkafőzőt is. 1838-ban egyedül szilvából és somból 345 akó pálinkát főztek. A pálinkaház működését göbölyök hizlalásával is összekapcsolták. A bérlő szerződés szerint naponta kétszer köteles volt rozsot főzni a göbölyök bekötése után.

363 Gyönkön Magyari Kossá Sámuelnek volt egy 3056 pft értékű mészárszéke henteslakással, egy pálinkafözdéje és egy bormérési joggal rendelkező 4 szobás vendéglője, Szabaton-pusztán egy kocsmája és egy 10180 pft értékű malom jövedelmének 11/18 része. Ugyancsak Vizsolyi Jánosnak egy téglásháza, pajtával és kemencével.

364 A kisebb királyi haszonvételek bérletével többnyire zsidók foglalkoztak. Tevékenységük nem specializálódott. Alaptevékenységük a kocsmárosság volt, amelyhez a mészárszék, a sör- és pálinkafőzés, a bolti kereskedelem, terményfelvásárlás, pénzkölcsönzés társulhatott. Jelentős üzletág volt még a hamuzsírfőzés, amely a szappan és üveggyártás alapanyagát szolgáltatta, és segédanyaga volt a gyapjúmosásnak, a textilfestő és -fehérítő iparnak. Főként a Völgység és a hőgyészi 82