Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

Természetesen még ez a viszonylag magasabb haszonkulcs sem érte el a kereskedő- és uzsoratőke, a bérlők nagyobb kockázattal párosuló üzleti hasznát, s ez mindenképpen forrása lehetett az ekkor és később is elterjedt meggyőződésnek a földművelés kevésbé rentábilis voltáról. Vállalkozók - tönkremenők A középbirtokos nemesség birtokviszonyainak és pénzügyi helyzetének alakulását nyomon kísérve a 19. század első felében erőteljes differenciálódást tapasztaltunk. Jelentős hányada még a forradalom előtt tönkrement, deklasszálódott, fokozatosan eltűnt a társadalmi és politikai színtérről. A feladni kényszerült gazdasági és társadalmi pozíciókat azonban ekkor még a középbirtokosság energikus, terjeszkedő képviselői foglalták el, akik éppen osztályostársaik megrendült helyzetét használták ki birtokaik kikerekítésére, társadalmi státusuk megszilárdítására. A középbirtokos nemesség felbomlásáról, annak okairól a történeti irodalom már az 1850-es évektől kezdve sokat írt. Kenessey összefüggésbe hozta az ország általános elmaradottságával, amit viszont kedvezőtlen földrajzi helyzetével, a politika-központú kultúrával magyarázott. A táblabírót politizáló, dilettáns földművesnek tekintette, aki megvetett minden más foglalkozást, de igazán a sajátjához sem értett. Kártyázó, vadászó, névnapozó életmódja miatt rettegve kerülte az olyan helyet, ahol naponta dolgozni kell.

323 Míg a kortárs politikai publicisztika, j ellemhibára" vezeti vissza a középbirtokosság látványosan gyors hanyatlását, az utókor már differenciáltabban értékelt. Varga János nagymértékben a kereskedőtőke kiuzsorázó tevékenységének,

324 Pach Zsigmond Pál az eltorzult társadalmi tudatnak, az üzleti szellem hiányának

325 tulajdonítja az anyagi romlást. Hanák Péter a szubjektív okok mellett utal az objektív körülményekre, ti. hogy a nemesség létfeltételei az egyoldalú mezőgazdasági árutermeléshez kötődtek.

326 Szabad György pedig rámutat, hogy az elszegényedő családtagok birtokát éppen árutermelő, bőségesen javadalmazott hivatalt viselő, jól házasodó, gazdag örökség birtokába jutó rokonaik vásárolták fel,

327 tehát az elszegényedés korántsem volt általános. A középbirtokos nemesség anyagi hanyatlásának okait, a folyamat lezajlását elemzésünk során már jórészt bemutattuk. A jelenség szubjektív és objektív okokra bontását erőszakoltnak tartjuk, hiszen a kortársak és az utókor által ostorozott „emberi gyarlóságok" is egy több évszázados kultúrában és társadalmi gyakorlatban gyökereztek, melyet nem lehetett egyetlen nemzedék életében meghaladni. A rossz gazdálkodás a jog-és politikacentrikus képzéssel, valamint azzal függött öszsze, hogy a földbirtokos jövedelmét egy-két nemzedékkel korábban még döntően a jobbágyok által fizetett járadékból, s nem saját gazdálkodása révén szerezte. A tékozlás pedig az előző nemzedéktől öröklött életvitel folytatása volt, amelyet egy többszörösen nagyobb birtok finanszírozott. Voltak az anyagi hanyatlásnak egyéb elháríthatatlan okai is. Azokon a birtokokon - mint pl. a bonyhádi uradalomban - ahol a föld döntő hányada úrbéres volt, nem nyílott lehetőség majorságok létesítésére, és így a gabona- majd gyapjú74