Vadas Ferenc (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 16. (Szekszárd, 1991)

elfedné szemünk elől azokat az érdekeket, amelyek a politikai mozgalmak rugói voltak. Nehezíti a tisztánlátást, hogy a politikai erők élesnek tűnő polarizálódása mintha nem a társadalmi törésvonalak mentén történt volna. A kurtanemesek fizetett korteshada - bár érdekei szerint konzervatív volt - alkalmasint fejpénz ellenében akár a liberális táborra is kész volt voksolni. A hajlama szerint liberális, sőt radikális nemesi értelmiség túlságosan függött egzisztenciálisan patrónusaitól, semhogy nézeteinek őszintén hangot adhatott volna. A tönkremenő birtokos nemest kétségbeesése kiváltságaihoz való görcsös ragaszkodásra, vagy akár az egész rendszer tagadására is ragadtathatta. Az igazán meghatározó tényező, a jómódú ezerholdas nemes pedig hangadó volt mind a reformerek, mind a konzervatívok táborában. Mindez azt sugallja, hogy itt valóban a nézetek s nem az érdekek csatájával állunk szemben. A reformkori tisztújítások és követválasztások sokszor véres eseményei két élesen elkülönülő, engesztelhetetlenül szembeálló tábort mutatnak, amelyet Werbőczy szelleme, a nemesi szolidaritás sem képes összefogni, sem az „úri modor" féken tartani. Családok hasonlottak meg, a társasági, társadalmi élet még az arisztokrácia köreiben is kettészakadni látszott. Az ellentétek látványos megnyilvánulásai, az erők szélsőséges polarizálódása ellenére a politikai szakadék korántsem volt olyan mély a két tábor között, mint azt a kor politikai harcainak krónikái sugallják. Bár a társadalmi, anyagi helyzetnek látszólag nem volt befolyása a politikai pártállásra, a közös tradíciók, a hasonló helyzetből fakadó rokon félelmek és remények sokkal több szállal kapcsolták össze a szembenállókat, mint azt az éles harcok alapján feltételezhetnénk. A középbirtokos nemesség kétségkívül a politikai barikád két oldalán sorakozott fel, de a személyes szerepvállalás esetlegességén túl valami mindkét oldalon közös volt bennük: pártjuk mérsékeltjeihez tartoztak. A két szemben álló tábor mérsékelt birtokosait sokkal kisebb nézet- és érdekkülönbségek választották el egymástól, mint saját pártfeleik már mindent elvesztett, ezért semmit sem kockáztató szélsőségeseitől. Alapvetően közös érdek volt a társadalom rendjének megőrzése, a forradalom elkerülése. Közös törekvés volt a vármegye autonómiájának védelme, a törvényesség megőrzése az abszolutisztikus kísérletekkel szemben, egyáltalán a magyar nemzeti és állami érdek artikuláltabb védelme a birodalmon belül, anélkül, hogy egységét fenyegetnék. Konszenzus állt fenn a magyar nyelv hivatalossá tétele tekintetében, a magyarság hegemóniájának biztosítása ügyében a nemzetiségek felett. Ellentétek inkább a jobbágyfelszabadítás kérdésében álltak fenn. A birtokosoknak az a csoportja, amely - mint a tengelici közbirtokosság kiépített allódiummal zökkenőmentesebb átmenetre volt képes, egy gyorsabb és teljesebb megoldást kívánt, mint a birtokosoknak az a második - többséget alkotó csoportja, - amely még erősen rászorult jobbágyaira, s a gyors, átmenet nélküli felszabadítás egzisztenciáját fenyegette. E tétel igazolására csupán egyetlen példa: az emlékezetes, véres Tolna megyei követválasztási harcok során 1839-40-ben előbb a konzervatív színekben induló Dőry Gábort és Perczel Istvánt, majd a liberálisok ellentámadása nyomán Bezerédj Istvánt juttatta a közgyűlés az országgyűlésre, végül ismét Dőry Gábor és Perczel István képviselte Tolna megyét. Még a követválasztási harcok kirobbanása 123