Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

nyiben az endogámia valóban társadalmi mértékű volt a lengyeli-kultúra időszakában. Gyakoriak még ma is a terminológiai félreértések a neolitikus, és általában az őskori közösségek társadalmáról folyó vitákban. Olyan fogalmakat kevernek össze, mint pl. a matrilineáris leszármazás és anyajog, ami elválasztandó a nőuralomtól (gynaiokracia) és az anyajogtól (matriarchátus). Ugyanúgy a patrilineáris leszármazás sem azonos az idős férfiak uralmával (gerontokrácia), vagy az apajoggal (patriarchátus). A matriarchátus-patriarchátus problémakörben minden további vita J. Backofen (Das Mutterrecht. Basel 1961) és L. H. Morgan (Ancient society. London 1877) munkáiból ered. A matriarchátus terminust Bachofen vezette be a szakirodalomba, a nők politikai uralmának értelmében; nőuralom kialakulásáról beszél, az anyajogú rendszert idősebbnek tartva az apajogúnál. Ugyanígy vélekedik Morgan is. Bachofen külön hangsúlyt adott a női kultuszoknak, „anyaistennőknek": ezt sok régész úgy értelmezi, hogy az anyakultusz anyajoghoz vezet (NARR 1968-1969, 409). Ezt a két „fejlődési formát", minden tudományos alap nélkül, sokan még ma is feltételezik a neolitikus és bronzkori közösségek esetében, az antik világban és a természeti népek körében tett megfigyelésekre, feltevésekre hivatkozva (így a mitológiai amazonok és a XIX. században kutatott indiánok alapján); az ősrégészet számára is használható párhuzamok csak jóval későbbi időkből állnak rendelkezésre. Feltétlenül figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a matriarchátust etimológiai, néprajzi téren eddig még sehol nem mutatták ki (KURTH-ROHRER 1980, 23). Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a legrészletesebb vizsgálatokat H. Behrens végezte el, kutatásait a Primateseknél kezdve: az emberelődöknél a férfiegyedek dominanciáját bizonyítja az anthropogenezis folyamatában; ugyanígy a neolitikumban is a férfiak dominanciájával számol (1978, 65). Régészeti-történeti szempontból matriarchátus, mint politikai nőuralom, és mint az emberiség történelmének általános princípiuma, nem létezett (BEHRENS 1978, 67). Még egyszer megemlítendő, hogy az anyai vonalú rokonságképződés és a férfiak dominanciája két társadalmi jelenség volt a közép-európai neolitikumban, melyek legalább a NY-i vonaldíszes kerámia kezdetétől fogva egymás mellett léteztek. A társadalmi differenciálódással kapcsolatban annyi bizonyos, hogy az általános, kialakult formája nem létezett a közép-európai neolitikumban a temetők adatai szerint. Egyetérthetünk J. Pavúkkal abban, hogy csak a nem és életkor szerinti differenciálódásra fogadhatók el az adatok (1972, II, 97). Ugyanez a vélemény a nyitrai temető alapján Milisauskasnak is (1978, 113). Pavúknak azt a véleményét, mely szerint a gazdagabb és szegényebb mellékletű sírok részbeni koncentrációjában pl. Zengővárkonyban is, nem társadalmi, hanem kronológiai okok játszottak szerepet (1972, II, 72), elemzéseink alapján annyiban lehet módosítani, hogy a lengyeli-kultúrában már voltak olyan házaspárok, akiknek a státusa, helyzete, szerepe, tekintélye magasabbnak látszik a többiénél, akár a személyes képességek, akár származás, öröklés útján jutottak hozzá. 85