Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

Mórágy-Tűzkődombon a tárgyalt leánytemetkezésekkel kapcsolatban feltételeztünk, a vonaldíszes kerámia idején is létezett. Ugyancsak részletesen foglalkoztunk a kerámia mennyiségével és összetételével különösen kiemelkedő női temetkezések helyzetét, ez a kérdés behatóbban csak a lengyeli-kultúra temetőiben volt vizsgálható. Mindkét időszak temetőiben az eszközökkel átlagosan, vagy szegényen ellátott egyének temetkezései a leggyakoribbak, mindkét nem esetében. Ezeknél valamivel alacsonyabb az eszközmelléklet nélküli, vagy melléklet nélküli temetkezések száma, utóbbiak nagy részét gyermeksírok alkotják. Elemzéseink eredményei alapján valószínűnek tartható, hogy mindkét időszakban úgy az egyes családok, nagycsaládok vagy nemzetségek, mint a falvak élén olyan férfiak álltak, akik képességeik, tudásuk révén tettek szert tekintélyre, magasabb státusra, esetleges hatalomra. A neolitikum gazdasági-társadalmi kérdéseiről, szociálarchaeológiai problémáiról sok vélemény, elgondolás született az eddigiekben is. Ezek általában nem spekulatív eredmények, hanem kisebb-nagyobb valószínűségi értékkel rendelkező következtetések, melyek elemzőmunkák eredményei. A neolitikus gazdasági-társadalmi viszonyok vizsgálatát sokáig csak mechanikusan végezték, általános érvényűnek tekintett, többnyire múlt századi, ethnológiai eredetű tézisekkel interpretáltak. Az utóbbi évek beható régészeti kutatásai szerint azonban ezek a tézisek csak meghatározott területeken, meghatározott természeti feltételek között élő népek, közösségek esetében fogadhatók el. Az eddigiek alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy a társadalmi tagolódás a neolitikum idején is vérrokonságon alapult (PREUSS 1979, 136). A neolitikus közösségek legkisebb egységének a páros család tekinthető, mely egyben gazdasági egységként is működött: a család szervezete az életkor és nem szerinti munkamegosztáson alapulhatott. A neolitikum szociálarchaeológiai viszonyainak tárgyalásakor részletesen kell foglalkoznunk M. D. Sahlins általános modelljével a törzsi társadalmakkal összefüggésben (1973). Ő a törzset közösségek és közösségek közötti viszonyok együttesének tekinti, melynek fő elemei lényegében rokonok nagyobb csoportjai. A törzsi szekciók magvát gyakran alkotják leszármazási csoportok. A törzsi társadalom egységei egymást követő, egyre átfogóbb csoportok sorozatából állnak, az említett kiscsaládi alapegységtől kezdve a törzs egészéig; a családok helyi ágazatokba, szegmentumokba tömörülnek faluközösséget alkotva, a törzs pedig a falvak szövetségeiből áll össze (SAHLINS 1973, 159). Ezek az ún. szegmentáris törzsek, melyek kis önálló, helyi csoportokból tevődnek össze. A helyi csoportok az etimológiában a legkisebb települési közösséget jelentik, melyeknek politikai szövetség jellegük is van; ugyanakkor a helyi csoportok tagjai gazdasági függőségben is állnak egymással (KURT-RÖHRER 1980, 21). A törzs népessége közös eredetű és szokásrendű, közös a területük is; minthogy azonban ezek a közösségek nem egyesülnek közös hatalom alatt, a törzs területi határai sem egyértelműen meghatározottak (SAHLINS 1973,137). A törzsben élők gazdasági, társadalmi, vallási tevékenységét nem külön intézmények szabályozzák, hanem valamennyit ugyanazok a rokonsági és területi csoportok, vagyis a törzs ágazati és nemzetségi szegmentumai, a háztartások és a falvak; „Az ilyen 82