Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

32 záródtak kasztszerű merevséggel, gyakoriak voltak a „vegyes" házasságok: 1842-67 között paraszt paraszttal házasodott 36 esetben, kézműves kézművessel 17 esetben, vegyes 35 esetben. A vegyes házasság a lefelé irányuló mozgás jele volt, paraszt lánya kézműveshez ment feleségül. Isti János hagyatékának értéke 1705 Ft volt, amelyet azonban 267 forint adósság terhelt. Az ingatlan egy házból, istállóból, présházból, szőlőből, 2/8-ad teleknyi szántóból, rétből állt. A gazdasági felszerelést 2 ökör, 1 tehén, 1 birka, 1 sertés, 1 szekér, 1 eke, 1 prés, 6 hordó (összesen 26 akó) alkotta. Lakásberendezése, személyes holmija e vagyon értékének kis töredéke volt: 1 asztal, 2 pad, 1 szekrény, 1 konyhaszekrény, 1 falióra, 6 kép, néhány edény; Ruházata: 1 kabát, 1 lajbi, 3 nadrág, 1 pár cipő, 2 harisnya, 2 ing. Ruházatának értéke 7 pFt, a lakberendezés, szerszámok együttes értéke 20 pft volt, azaz teljes vagyonának kb. 1/50 részét tette ki.

123 Mindez rávilágít a kisparaszti életviszonyok hallatlan szűkösségére, de a szívósságra, igénytelenségre is, amellyel a paraszti lét peremén megkapaszkodni próbáltak. Isti János szerény viszonyai ellenére a falu társadalmának „középrétegéhez" tartozott. Schäfer András hagyatékának értéke 332 pFt, adóssága 177 pFt, így örököseire 155 pFt-ot hagyott. Heil Katalin férjezett Pittner Károlyné halálakor semmilyen vagyonnal nem rendelkezett.

125 Staudt Vilmos kőműves hagyatéka is csupán személyes tárgyaiból állt.

126 A hagyatékokból jelentős eladósodásra lehet következtetni. A legfontosabb hitelforrás az árvatár volt. 1863-ban az árvatárban kezelt tőke összege 15 551 Ft-ot tett ki.

127 Jelentős kölcsönöket nyújtottak a falubeliek is egymásnak. Hubert György pl. 236 vft 22 xr-t kölcsönzött Schlitt Jánosnak 1852-ben.

128 A szegényalap támogatására - amely mise alapítványok, plébánosok hagyatéka folytán több mint 800 Ft-ot tett ki - mégis csupán idős, munkaképtelen, vagyonnal nem rendelkező emberek szorultak, évente alig egy-két fő.

129 Az emberek szívós munkával igyekeztek magukat kőművesből, napszámosból gazdává felküzdeni. Földbirtokosok panaszolták az 1850-es években, hogy a német helységekben nehezebb és drágább a cselédfogadás, mert mihelyt a szolga kissé összeszedi magát és megnősül, rögtön igyekszik egy kis házat szerezni, az uradalmakban feles vagy harmados földet vállalni.

130 A házkérdés az 1850-es évekre égetővé vált Szakadáton. Évtizedeken keresztül gyakorlatilag nem emelkedett a lakóházak száma (1784.91,1841.96 ház), így azután némelyek, mint pl. Pittner Károly már a szőlőhegyen laktak, illetve készpénzért is alig találtak szállást. Az 1840-es években felgyorsult a házépítés, 1851-ben belterületen már 102 ház állt, külterületen további 16. Ennek ellenére nem volt háza 134-ből 16 családnak. Ezek közül hét volt kőműves, a többi pásztor, takács, szabó, zenész, téglás. Az uradalom azonban útját állta a további építkezésnek.

131 Három telkes gazda, Schäfer Péter, Schmidt János, Schneidler János kész lett volna 20 teleknyi területet átengedni az építkezni kívánók számára, de a lengyeli jószágigazgató megtiltotta. Taxa fizetése fejében maga kívánt házhelyet osztani. Kuriális zsellérré történő lefokozásukba azonban az érintettek nem mentek bele. Úgy döntöttek, hogy megvárják inkább a legelő elkülönítést.

132 A legelőelkülönítés után a Hackbergen lévő szántóból 12 házhelyet mért ki a község. 1860 táján az elöljáróság már sorra adta ki az építési engedélyeket. Schmidt 418