Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

8 vagy kaszával történt. Piac hiányában komoly gondot jelentett a termények értékesítése. A terméstől függően az árak rendkívül ingadozóak voltak.

17 Házaikat a németek sárból készített, kiszárított, néha égetett téglából építették. A bejárati ajtó a pitvarba, nem közvetlenül az udvarra nyílott. A konyhától jobbra - balra voltak a szobák, amelyeket tálak, tányérok, korsók, képek díszítettek. A telket deszka- vagy sövénykerítés határolta.

18 Szakadat népének szokásairól, hiedelemvilágáról Winkler Mihály a betelepülés után több évtizeddel is elszörnyedve írt. Sok volt közöttük a részeges, ilyenkor vadak voltak, késsel üldözték a hozzátartozóikat. A gyerekek igen tiszteletlenek voltak szüleikkel szemben. A legények és lányok nyáron éjszakánként együtt őrizték az állatokat a legelőn. Más lányok nyáron a csűrben, istállóban vagy a pitvarban aludtak, ott fogadták a legényeket. A laza erkölcsöknél is jobban felháborította Winklert, hogy a szakadátiak igen bizalmas viszonyban voltak az „eretnekekkel" (azaz a protestánsokkal). Vallási közönyükben még kalapjukat sem emelték meg, pipájukat sem vették ki a szájukból az oltáriszentség előtt. Nagyböjt alatt húst ettek, a halottak sírja felett tréfálkoztak. Mise alatt, amikor a pap felemelte az áldozati kelyhet, ők is koccintásra emelték borospoharaikat. Emellett elevenen élt még számtalan ősi babona is. Esküvő alkalmával az asszonyok seprűnyélen lovagolva jöttek a templomba. A menyasszony a szülői házból kilépve hármat harapott egy mézeskalácsból és a tömeg közé dobta. A menyasszonyon hosszú kesztyű volt, hogy ne lássák a kezét, mivel az szerencsétlenségetjelentett. Winkler különböző praktikáiknak tudta be, hogy az új házasoknak egy-két évig nem volt gyermeke. Nemcsak fogamzásgátlásra ismertek különféle módokat, hanem számos emberi és állati betegségre tudtak ráolvasó rigmusokat, pl. fogfájás, szemfájás, kificamodott végtagok ellen. A beteg gyermeket létrán fektették keresztül. A tolvaj lábnyomát a kemencébe tették, hogy a tolvaj elsorvadjon.

19 Nem csoda, hogy a földesúr első teendői közé tartozott e nehezen kezelhető, vad nép számára papról gondoskodni. Mercy Willerscheid Pétert nevezte ki hőgyészi plébánossá, hozzá tartoztak a környékbeli falvak, így Szakadat is. A Hőgyészen, 1724. július 15-én kelt szerződésben meghatározták, mivel járulnak hozzá a szakadátiak a plébános eltartásához: 1. Minden pártól kapott 1 pm búzát, 1 negyed pm zabot vagy árpát vagy kukoricát, pénzben 17 krajcárt. A fizetés ideje Szent Mihálykor volt. Az özvegyek, nőtlenek, szegények ennek felét fizették. 2. A község 5 öl fát, 1 kocsi szénát és szalmát szállított Hőgyészre. 3. A szőlőtulajdonosok akónként 1 icce bort adtak Szent Márton napján. 4. Ennek fejében a plébánosnak két káplánt kellett tartania. Meghatározták a különféle egyházi szertartásokért külön fizetendő tarifákat: a keresztelés 17 xr, esketés hatszor 17 xr valamint egy zsebkendő. A szegényeket a pap ingyen eskette. A temetés költsége változó volt: kisgyermek mise nélkül 6 garas, misével 12 garas. 20 alattiak (nem házasok) mise nélkül 15 garas, misével 30 garas, házasok 30 garas. A szegényeket a pap ingyen temette. Nem kellett fizetni a gyónásért, áldozásért, utolsó kenetért. Ezenfelül minden ház húsvétkor tojásokat, Szent János keresztelésekor egy j ércét adott. A szerződés azt is előírta, hogy a hívek karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, búcsúkor, temetéskor áldozzanak. A miséket Szakadáton nem a romos templomban, hanem Zei József házában 394