Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

1904. november - 100:14 1905. január - 75:23 1905. augusztus - 104:88 1905. november - 33:81

31 Az adatokból világosan kitűnik, hogy a Tolna megyei törvényhatósági bizottságban az ellenzék az 1905 januári választások és az augusztusi közgyűlés között erősödött meg. A kiformálódó 80-90 főnyi ellenzéki csoport azonban augusztusban ennek ellenére is kisebbségben maradt. Az erőviszonyok gyökeres megváltoztatására pedig nem a koalíciót támogató csoport számszerű növekedése, hanem a szabadelvűek nagyarányú visszaesése vezetett: 1905 novemberében Szabó Károly indítványa voltaképpen úgy szerzett többséget, hogy a szabadelvűek jelentős része távol maradt az üléstől. A függetlenségiek erejének és harcosságának korlátozottságát tükrözte az is, hogy Szabó Károly a szavazást követően - mondván, „az erők próbája megtörtént és... az ellenzéké a biztos győzelem" - eredeti indítványától elállt és elfogadta a Dőry Pál alispán által ajánlott módosítást, amely szerint a törvényhatóság kimondta, „hogy az egyesült ellenzék vezéreinek folyó évi szeptember hó 23-án a bécsi Burgban történt fogadtatásáról sajnálattal értesült. Egyúttal az ellenzék vezéreinek a nemzeti küzdelemben való hazafias ténykedésükért köszönetét nyilvánítja."

32 Az ellenzéki vezérek bécsi fogadtatásának visszhangjával egyidejűleg még egy kérdés foglalkoztatta a megye közvéleményét: ki lesz az új főispán? 1905 őszén ugyanis bizonyossá vált, hogy Széchenyi Sándor rövidesen megválik a júniustól csupán ideiglenes jelleggel birtokolt tisztétől. Az ellenzék természetesen késznek mutatkozott arra, hogy megakadályozza a Széchenyi örökébe kinevezendő főispán beiktatását. Ennek jegyében a Tolnamegyei Közlöny kemény támadást indított Simontsits Elemér vármegyei főjegyző ellen, akiről az a hír járta, hogy elfogadta az inparlamentáris kormány kínálta főispáni széket.

33 A kétségtelenül ambiciózus, és közéleti sikerekre vágyó főjegyző azonban rendelkezett annyi politikai érzékkel, hogy a későbbi, de tartósabbnak ígérkező pozíció reményében lemondjon az azonnali, de kétes alapokon nyugvó érvényesülésről. Tájékozódva az ellenzéki pártok véleményéről - amely szerint azok a főispáni kinevezése esetén „kénytelenek volnának még vele szemben is a leghatározottabban állástfoglalni" -, Kristoffynál tett látogatása során a hőn áhított főispáni széket visszautasította.

34 Simontsits visszalépése viszont azt is jelentette, hogy Széchenyi Sándornak „kénytelen-kelletlen meg kellett maradnia a törvénytelen kormány szolgálatában."

35 A vármegyei ellenállás történetében 1906 februárjáig alig-alig történik valami. Az események kortárs krónikása - a már korábban is idézett Horváth József ennek okát abban látta, hogy a szabadelvű párti főispán váltig tartotta állását, s csak a februári események hatására volt hajlandó megválni tőle.

36 A rendelkezésünkre álló levéltári iratok azonban ellentmondanak ennek a vélekedésnek: Kristoffy belügyminiszter ugyanis már 1905. december 6-án kelt iratával felmentette gróf Széchenyi Sándort állásából, s erről a vármegye közönségét értesítette.

37 A főispán hosszú huzavona után bekövetkezett immár végleges lemondásáról a Tolnamegyei Közlöny is hírt adott. A főispán távozását a lap korábbi állásfoglalásainak megfelelően kommentálta, s a felmentés elhúzódásának okát csupán abban látta, hogy a kormány egy időben a főispán utódját is ki akarta nevezni.

38 A vármegye és ezzel együtt az ellenzék Széchenyi iránti lojalitása kifejezésre jutott abban is, hogy a már376