Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

közötti értékviszonyok meghatározása miatt lényeges ez, hanem mert segítségükkel - a leletekben való előfordulási gyakoriságuk alapján - az írott forrásokkal együtt tágabb gazdasági és pénzpolitikai tendenciákra lehet következtetni. Míg a XVII. század 60-as éveiben záródó leletek jellemzője a dukát és a tallér, a 80-as évektől a túlsúly fokozatosan áttevődik a váltópénzekre. Leletünk 93%-a XV és VI krajcáros. Ennyiben jellemzően mutatja a század második felében kezdődő inflációs folyamatot, amelynek egyik jele Ausztriában éppen az 1659-től (Magyarországon 1661-től) tömegesen vert XV és VI krajcáros.

66 Sajnos hírül sem történt meg az e korabeli összes leletünk feldolgozása, elemzése. A bogyiszlói lelet az eddig kimutatott átlagnál valamivel több tallérja inkább a korabeli tényleges pénzforgalmat mutatja, azt, hogy még száz évvel korábbi tallér is alkalmas az érték megőrzésére, illetve erre épp ezek alkalmasak. A lelet legrégebbi darabja egy német, halberstadti tallér 1541-ből, s a következő több mint száz évből is kizárólag csak tallérok (6 db) vannak (2. táblázat). A lelet folyamatos növekedése 1659-től számítható 1696-ig. Az utolsó négy év pénzei sajátos képet mutatnak. 1697-ből és 1699-ből nincs veret, a két záródarab (Lipót 1698-as tallérosa és 1700-as féltallérosa) Körmöcbányán készült. Közismert tény, hogy a régi időkben az adásvételeknél vagy az elszámolásoknál a forgalomban lévő pénzekkel (aranyforint, tallér, garas, dénár stb.) fizettek a valóságban, de nem létező elméleti vagy számítási pénzekkel fejezték ki az összeget. Ennek a kényszerű eljárásnak az volt az oka, hogy igen sokféle hazai és külföldi pénz forgott egy időben, és a sokféle pénzzel csak úgy lehetett számolni, ha valamennyit közös nevezőre hozták, azaz értéküket közös számolási pénzben (összegben) fejezték ki. Magyarországon a legelterjedtebb számolási pénz a XVI. és XVII. században a magyar forint, vagy más néven a kamarai forint volt, amelyet 100 dénár értékűnek vettek.

67 Ez látszólag egyszerű eljárás volt, de a valóságban nem volt könnyű az átszámítás, mert egy-egy külföldi pénz dénárban vagy krajcárban kifejezett értéke időnként és helyenként változott. Sokszor a hatóságok sem tudták a pontos átszámítást. A török elől Fülekre húzódott Pest megye 1641-ben azért idézi meg Nagykőrös elöljáróit, mert „A pesti vármegyei szegénység panaszkodnak, hogy kegyelmetek az polturát két pénzben veszi el," ezért 100 forint bírság terhe alatt kötelesek megjelenni Füleken, és eljárásukat megindokolni.

68 (1 lengyel poltura 2,5 dénárt ért.)

69 Igaz ugyan, hogy a folyó pénz valós értéke kiszámításának módszere a nagy értékű érmék ára vagy árfolyama alapján nem mentes a fogyatékosságoktól, csakhogy ennél jobb módszer mindmáig nem létezik.

70 Felhasználására a korabeliek gyakorlata is bátorít bennünket, hiszen a több tucatnyi pénz értékváltozását ők is csak úgy tudták követni, illetve áthidalni, ha forintban (vagy abban is) meghatározták a kifizetendő összeget. A magyar forint a minket érdeklő időszakban olyan számítási pénz volt, amely mindenkor 100 dénárt ért.

71 A pénzértékviszonyok megállapításánál a hely és időpont figyelembevétele elengedhetetlenül szükséges. Csakhogy a török megszállta Pest megye déli részéből egyáltalán nem rendelkezünk ilyen adatokkal. Kénytelenek vagyunk tehát az ország más területén használt átszámításokat figyelembe venni.

72 Kellő adatok híján nincs értelme a különböző névértékű pénzek értékváltozásait - tehát az ázsiót - elemezni. A 2. táblázat utolsó oszlopában az évenkénti összesített értékeket krajcárban (1 krajcár=2 dénár) tüntettük fel.

73 A 3. táblázat grafikonjával a bogyiszlói lelet érméinek időbeli eloszlását szemléltetjük. (Az 1654 előtti tallérértékeket nem tüntettük fel, mert nagyon szórványosak, magukban állnak, és a grafikont nagyon szét349