Vadas Ferenc (szerk.): A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 14. (Szekszárd, 1988)

utalt már az egykori formára, másutt a falba beeresztett téglasorok egy része in situ megmaradt (13. kép). Kibontottuk az elfalazásból a külsőben már ismertetett ajtónyílásokat, az ablakok részben ülőpados fülkéit. Megállapíthattuk, hogy az É-i szárny zárterkélyének belül egykor kőkerete volt, s egy, a földszintre ugyancsak szolgáló ejtőaknás árnyékszék csekély maradványait is meghatároztuk. A középkori járószintek az egyes terekben jelentős eltéréseket mutattak, de így is feltűnő a K-i szárny két kőkeresztes ablakának igen magas elhelyezése, fülke nélküli, rézsűs lezárása. A külső falakkal szemben az egykori osztófalak nem emelkedtek magasabbra, mint az emeleti boltozatok legmagasabb pontja, záródásuk felett már a tetőszerkezet gerendáinak nyomai mutatkoztak. Ettől csupán a két ún. II. emeleti ablak esetében lehetett, közelebbről már nem ismert eltérés. A falkutatás itt egy későbbi átalakítás nyomait is megtalálta. A több helyen megfigyelt, a falba utólag belevésett, ferde helyzetű gerendafészek-sor, a vele egykorú, jelentős felületeket borító vakolat nem csupán a tetőszerkezet átépítésére, hanem további összefüggéseivel egy olyan nagyobb átalakításra enged következtetni, mely emellett falak, boltozatok bontásával, egyes nyílások átalakításával is járt. A várpalotát körülvevő terület ásatásának egyik legjelentősebb eredménye a várfal és saroktornyai feltárása volt. Eddig a D-i oldalon került elő teljes hosszában a fal, de jelentős szakaszát bontottuk ki Ny-on is. Míg a D-i fal és a cca 8 m átmérőjű DK-i saroktorony eddig kiásott része a palota emeleti részeiről ismert nagyméretű téglából épült, a Ny-i fal és a DNy-i kerek torony (14. kép) ránk maradt szakaszának anyaga tört kő. Ez abból adódhatott, hogy míg D-en, a levágott löszfal előtt kicsi volt a fal statikai igénybevétele, Ny-on jelentős mesterséges feltöltést kellett tartania. Megfigyeléseink szerint azonban az utóbbi, rézsűs várfalszakasz felső, ma már hiányzó része is téglából készülhetett, hasonlóan a még csupán egyetlen pontján ismert É-i falhoz, s talán a K-i falhoz is, melynek eddig csak D-i indítása került elő. Téglából épültek annak a két hídnak feltárt pillérei is, melyek közül az egyik D-ről biztosította a várkastély megközelítését (15. kép), a másik viszont a Nyra eső, a mai templom helyén állt középkori plébániatemplommal teremtett közvetlen kapcsolatot a várárkon keresztül. A palota D-i homlokzata előtti terület lepusztulása miatt a várfal egykori kapuiból már szinte semmi sem maradt ránk. Ezzel magyarázható az is, hogy a külső terület DK-i negyedének feltárása során árkainkban és szelvényeinkben egy vékony újabbkori réteg alatt közvetlenül már a löszbe mélyített hódoltságkori szemétgödrök, kút, házépítmény, továbbá mellettük őskori objektumok jelentkeztek (4. kép). A Ny-i homlokzat előtti területen a 18. századi átalakítás vastag törmelékrétege alatt az azt közvetlenül megelőző időszak lerakódását figyelhettük meg, benne lezuhant faltömbökkel. Ez utóbbiak rajta fekszenek a 17. század vége-18. század eleje hadi eseményeire utaló égésrétegen, mely a hódoltság korában a várfal és a palota között állt különböző építmények pusztulásával keletkezett (10. kép). Ugyancsak a hódoltság korából, annak legkorábbi szakaszából származtathatók azok a vastag szemétbetöltések, melyek igen jelentős középkori leletanyagot is tartalmaznak. Különösen sok 15. század végi kályhacsempe került elő az ENy-i palotasarok környékéről.

7 Szemétgödröt ástak be a törökök a palotakapu említett vízgyűjtőjéhez még a középkor végén hozzáépített, s általuk teljesen elbontott építmény egyik terébe is. Ez utóbbi épületrésszel együtt a palotafal előtt egy 265